Legutóbb beszélgettem egy kedves lány ismerősömmel, aki még keményen próbálkozik a világhálós ismerkedési metódussal. Elmesélt - többek közt - egy sztorit arról, hogy egy elsőre szimpatikus fiatalember hogyan ronthatja el - önkezűleg - esélyeit. Ezt a beszélgetés jegyeztem le a'la olvasó levél formában:
Tudom, hogy ezzel a sztorival kiteszem magam a frusztrált férfihordák haragjának, akik - érzésük szerint - méltánytalanul szenvedtek el megaláztatásokat a netes társkeresés hímes harcmezején. Egyes lány levélírók ill. néha maga a blogger is próbálta felhívni a figyelmeteket arra, hogy tán érdemes 1-2 pillanatig belegondolnotok a másik fél helyzetébe is! Nem akarok sírni, hiszen nagyon jó dolog - akár kezelhetetlenül - sok levelet kapni: növeli az önbizalmamat. Édes kín. De ennek ellenére sem tudunk a többségével mit kezdeni! Kötelezettséget pedig nem írnak elô az oldalhasználati szabályok, miszerint muszáj válaszolnunk mindegyikre. Egyszerûen idegesítô, amikor már a huszadik - nem elvárásaidnak megfelelô - jelentkezik be.
Van már a sorban a levélhalmokról szóló bejegyzés, így most én nem erre a részre térnék ki, hanem egy személyes élményem példáján keresztül, egy zaklatott lelkû, önmagában semmi hibát nem látó srácra,aki igazi állatorvosi lóként, elkövete azokat a hibákat, amelyekkel szinte csakis betett magának. Ha ezt eljátsza minden lánynál, akkor - szegény - marhára magányos marad!
Egyik nagyforgalmú oldalon írt nekem. Nem szerelmesedtem bele a fotójába, szövegébe, nem varázsolt el - egyébként is nehéz -, de kultúráltnak és udvariasnak tûnt. Pár rövid levélfordultával megadtam neki a mobilszámomat is. Sms-eket kezdett küldözgetni: hogylétem felôl érdeklôdött, szép napot kívánt, feltett pár sablonos kérdést. Válaszoltam rájuk tiszteséggel, amennyire idômbôl, erômbôl telt. Közben viszont dolgozok, mellette fôiskolára járok, sôt szakdolgozatot kell írnom, ráadásul nem ô az egyetlen srác akivel ilyen virtuális kapcsolatban állok. Szóval, amikor felmegyek az oldalra, akkor mind a 20-30 normálisnak tûnô fiú, akinek válaszoltam - plusz azok akiknek nem, de ettôl függetlenül lúzer módon erôszakoskodnak - rám veti magát és - joggal - követeli magának a kommunikációt. Persze választanom kellene, de pár napos levelezés után ugyan hogy ismersz meg valakit? Tehát a konkrét érzés, szimpátia kialakulásáig bizony én (de szerintem a csajok többsége) párhuzamos kommunikációt folytat. Így viszont a mellôzöttség érzése alakulhat ki a srácokban. Vagy az, hogy egy nagyképû, nemtörôdöm nôvel áll kapcsolatban, aki csak lassan és keveset ír, flegma.
Ebben az esetben is kialakult ez. Így lovagunk nem volt rest és tisztázni akarta zárni a köztünk lévô viszonyt: felhívott. Kicsit elbeszélgettünk, de mivel épp dolgoztam (este 7-kor is) és jött a következô vendégem, mindössze 5 percem volt rá. Mindenesetre benne ez a csevej mély nyomokat hagyott: ettôl a ponttól kezdve mély érzésekrôl tanúskodó sms-ek érkeztek, amelyekben biztosított arról, hogy nagyon vonzódik hozzám, nagyon jól esett neki a beszélgetés és bízik a pozitív jövônkben. Ugyan mire alapozza ezt egy szinte sablonos, általánosságokat számba vevô beszélgetésbôl? Általában a romantikával semmi probléma ("- Szép hajnalra ébredtem, mert te jutottál az eszembe" vagy "Te vagy a legcsinosabb lány, akivel eddig dolgom volt"), ha az egy kapcsolat megfelelô pontján érkezik, nem pedig egy vadidegentôl. Ezzel inkább csak igen furcsa érzéseket lehet kiváltani, nem szimpátiát.
Második hívására 1 héttel késôbb, szombaton került sor, amikor megint rossz pillanatban, a fôiskolán, óra közben kapott el. Nem vettem fel, ám sms-ben jeleztem neki, hogy most adott okok miatt nem alkalmas, inkább este. Egy héttel késôbb ismét rámcsörgött - persze megint rosszkor, mert fél lábbal már a zuhany alatt voltam. Leráztam, de 10 perccel késôbb én hívtam vissza.
Ekkor szinte nekem támadt, hogy én csak játszom vele, nekem ez az egész (igazából mi is???) nem fontos. Örökké csak ő hív, de akkor mindig elhajtom. Ő lelkiismeretes, ő teljes szívét lelkét beleadja egy kapcsolatba és mindig pórul jár. Türelmesen hallgattam, habár kezdett egy kicsit zavarni:
- Nincsen egy szem barátom sem, tök magányos vagyok, így teljesen rád tudnék figyelni. Nekem a kapcsolat igazi 100%-ot jelent! Én nem járok el kocsmázni, kártyázni, edzeni, csak veled lennék és rád főznék. Ezt sohasem értékelik a nők, aztán meg csak sírnak, hogy más pasik meg mennyire szívatják őket. Soha nem lesz nekem kapcsolatom. Szervízben dolgozom, de engem csak akkor keresnek meg az ismerőseim, amikor ki akarnak használni, amikor elromlik valami vackuk: olyankor bezzeg jó vagyok!
Mit is mondhatnék: egy jól fejlett depressziós kórkép kezdett el kirajzolódni előttem. Így valóban nem lesz neki senkije: minden hibát elkövetett, amit ebben a szakaszban el lehetett!
Tulajdonképp elmesélte magától, hogy mekkora lúzer, mennyire nem közösségi ember, így nem is megy neki az ismerkedés, ezért borzasztó szomorú az élete, amit most már végre szeretne megosztani velem, nem sikeres a karrierjében, ráadásul követelőző stílusban felelősségre vont, hogy eddig csak szórakoztam vele és most már szedjem össze magam és menjek azonnal el vele randizni! Ki ez nekem egyáltalán, aki így beszabályozza az életem és viselkedésem? Még egy Pittnek sem bocsátottam volna meg, nemhogy egy ilyen hétköznapi külsejű, se humorral, se intelligenciával nem rendelkező srácnak!
Kultúráltan, de igen hatékonyan felajánlottam számára egy jó pszichológus számát és erőteljesen javasoltam neki, hogy valóban keresse is fel! Párhuzamosan eltanácsoltam magamtól és reméltem, hogy többet valóban nem fog keresni...
Tanulság? Próbáljunk meg az elején lazák lenni. Egy nagyon nyomulós férfi vagy megrettenti a kiszemelt nőt - ennek nagyon régen volt már szexben része és most csak ezt akarja - vagy hamis biztonság érzésébe ringatja - úgyis itt lesz, amikor csak akarom - vagy egyszerűen csak unalmasnak találja. Ha végigondoljuk, akkor rájövünk, hogy bizony mi is így működünk!
De hogyan is együk ezt meg? Mindenki más, így más-más recept a megfelelő. Van, ahol az a célravezető, ha egyszerre sok esélyes hölgyet tartunk a tűzben, s ha egy kiesik, no problem, jön holnap este a következő randi! Ha élőben nagyon letámadóak vagyunk, akkor levelezzünk és telefonon beszélgessünk sokat - így a lányokban felkeltjük a kíváncsiságot és a megbizhatóság képét alakítjuk ki magunkról az első randira, amikor majd learathatjuk ennek gyümölcsét. Vagy van, aki a lassú víz partot mos alapon, a találkozót nem randinak fogja fel, hanem egy közösségi programnak és egyszerűen csak arra fókuszál, hogy magának minél kellemesebb programokat szervezzen (színház, sport, utazások, wellness, stb.) s ehhez csak egy partnert szervez le magának a netről! Avagy próbáljuk meg a randikat inkább szimpla ismerkedéseknek felfogni, ahol a beszélgetést élvezve hallhatunk érdekes élettörténeteket, szituációkat ill. szerezhetünk hasznos ismeretségeket magunknak! Ha emellett leesik egy kapcsolat is: kellemes meglepetés!
Ha viszont egyik fent említett módot sem tudod végrehajtani - nem élvezed a beszélgetéseket, nem tudsz érdekes programokat leszervezni-kitalálni -, akkor sem lesz lehetetlen párt találni magad mellé, de érdemes lesz átgondolni - ha eleddig sok kudarccal szembesültél -, hogy vagy magadat változtasd meg egy kicsit vagy az elvárásaidat...
