- Szerintem a nők 3 dologra buknak:
légy fasiszta jellem (jobb vagyok nálad ribanc), légy okos (kibaszottul megerdemelnem hogy elnök legyek) es légy világlátott és tapasztalt (ez a hely a szar, te is tudod, gyere velem vilagga ahol jobb)
Ülj le valami olyan helyen, ahová sok nagyon szép nő jár és figyelj. Figyeld a legeslegszebbek tekintetét. Ha van szemed hozzá, ha érzed a testbeszéd rezdüléseit, látni fogod, hogy mennyire rettegnek a nők, mennyire fossnak, hogy ki mit gondol rólunk. Az egész életük egy rémálom a folytonos megfelelési kényszer miatt. Egy természetes gesztusuk nem lehet, minden, minden művi. Egészen kicsi kislány koruk óta így megy ez.
Egy merő görcs. Ha szépek azért, ha nem annyira szépek, akkor meg azért. Nőnek lenni életre szóló paralimpia. 
- A gáz az, hogy a korosztályunkba tartozó független nők nem egészen normálisak.
Ha még nem volt házas, akkor mostanra egy műlaza, belülről kiszáradt, megkeseredett emberré lett, olyan furin nevetnek, és hangosan "lazulnak" mindenkivel. (Elég csak egy bulin körülnézni: a semmi poénokon hangosan és sokáig kacagó nők magányosak. A legvirgoncabb, legvagányabb (inkább csak álvagány - érdemes megpróbálni ezeket a csajokat valami valóban szokatlan helyzetbe belevinni és máris meghátrálnak) mind "pasitlanok"! - a szerk)
Ha meg volt, de vége, akkor többnyire akkora sebeket kaptak, amik miatt pavlovi reflexel záródnak be minden közeledés előtt!
És igen, jól látod, az élet által még le nem darált fiatalabb példányoknál a külső és a külsőségek sokat számítanak.
Egyetlen esélyed van: járj olyan társaságba, ahol a belső értékek dominálnak. Pl. nézz szét kicsit a vallásod/egyházad környékén, legyél önkéntes, ilyesmi!

Nem merek már visszamosolyogni.
Egyszer a Combinón ültem, velem szemben irtó helyes srác. Néztünk egymás szemébe, csak úgy... és amikor a villamos kezdett befékezni a megállóba, a srác rámmosolygott, és elkezdett szedelőzködni. Gondoltam, úgyis leszáll, tehát búcsúzóul rávillantottam egy kétszázvattos igazi mosolymosolyt ... erre a srác abbahagyta a szedelőzködést és mosolyogva ült tovább a helyén. És nézhettem vele farkasszemet vörös fejjel még egy megálló alatt, amíg a következő megállónál valahogy sikerült lemenekülnöm a járatról :D Ilyen piszok átverés után hogy legyen mersze az ember lányának bárkire is visszamosolyogni? :D

A nevem ott fent egy kereszt.
Egyetértek azon véleményekkel, hogy valami gond van az ismerkedési "kultúrával". Nem egészen normális, ahogy ez működik. De természetesen én sem nyugodtam meg ennyiben és tobzódva, tajtékozva túrtam az agyaram ilyen szexualitás után. Romantikus alkat vagyok.
Csóró, nyomi családban születtem, én sem vagyok nagyon attraktív, sikerorientált alkat, normál állapotomban csöndesebb, visszavonultabb, de ebben inkább átlagos, szóval annyi, hogy nem annyira nagypofájú. Külsőmre nézve Brad Pitt-hez képest nyomi jegyekkel, valamelyest elálló fülű, de normális mintából kiindulva mindenképpen a szebbek közé tarozom. De ez mindegy, mert az elvárasok gyakorlatilag végtelenek ma. 
Nagyon-nagyon kellett egy leány. Sikerre valónak is éreztem magam a részleges adottságaim miatt, szóval próbálkoztam. Jártam szórakozóhelyekre, megszólítottam csajokat, mégis mindig elutasításaim voltak. Okos gyereknek is számítok, végig komoly iskolákba jártam (felsőoktatást is beleértve), mégis nagyon sok keserűséget szereztek nekem a szexuális elutasítottsággal kapcs. élmények. Ez lényegében arra ösztönzött, hogy feladjam a válogatást, és szerezzek olyan barátnőt, amilyet tudok. Szereztem is. Még helyes is volt. Volt egy természetes alkalom, valami államigazgatási szervénél, hivatalnál álltunk sorba, és hát felvettem szépen a nagyképű pózt, amit ehhez kell, és ledumáltam vele a randit stb. 

Amilyen lányok az én szememben megcsillantották azt a sötét, vágyakozó érzületet, azok mindig sokkal dögösebbek voltak (vagy annak tűntek), mint amilyenekkel én meg tudtam ismerkedni, kapcsolatot tudtam kezdeményezni. Az én képességeim nem voltak elegendők, hogy betöltsem a kívánságaimat, úgyhogy (emiatt mindig szomorkodva), a társasággal piáltam, és elnyomtam magamban a vágyamat, nem mutatva ki semmit belőle.

De mondanom sem kell, az ivás nem volt elég. Minimum természetfölötti képességet akartam. Azt akartam, hogy meg tudjam szerezni az elérhetetlent. Úgy jött ki, hogy egy ideig trance-es diszkóba kezdtem járni és kapcsolatba kerültem némi tipikus magánforgalmú doppingszerrel. Pl. extasy. Az eredmény: természetfölötti képességek. Nagyon-nagyon tudtam táncolni. Nagyon-nagyon tudtam hódítani. Bárkit. Akibe csak szerelemre gyulladtam, ott a parketten, meg tudtam szerezni!

Barátaimmal voltam Balatonon. Olyan egyetemista lányokkal nyaraltunk, akik még nem vállalták nyíltan a bulizást. Beittam velük, ahogy máskor. Viszont ők eljátszották a szentet: kioktattak és kiutáltak, mintha idegen lennék. Másnap átszellemülve 
keltem fel, magamra vettem a megszégyenülést, például mindenki után elmosogattam. Aznap külön mentem tőlük. Ott hallottam meg Jézus Krisztust. Valódi természetfölötti esemény volt, megértettem, hogy személyesen Jézussal találkoztam

Nagyjából egy év múlva találkoztam megint Istennel. Elmentem a Hit Gyülekezetébe, és megtértem. Elhagytam a szórakozóhelyre járást, a régi barátaimat, stb-t és például a dohányzást is. Azóta pedig még több Istennel kapcsolatos szeméyles élmény ért. Tulajdonképpen a társkereséssel (és egyébként például az anyagiakkal) kapcsolatos problémáim jelentéktelenné lettek. Nem mellesleg találkoztam is azzal a Nővel, akit Isten adott, hogy megmutassa, milyen a beteljesült, igaz szerelem: az eredeti ajándék, aminek elérhetetlensége miatt mindenki kergeti ezeket a hülye pótmegoldásokat vagy alantas, gonosz megoldásokat.
Mert amit te tudsz megszerezni a fülig érő-mosolygós, szerelmes feleség helyett, az vagy bűn, vagy nem elégít ki!