Az FVTR blog írója ezen a hétvégén egy kis szabadságot vett ki - legalábbis a randizások tekintetében - és teljes napját egy régi magyar sorozat - Egy óra múlva itt vagyok - szünet és reklámmentes végignézésével töltötte. Miért is érdekes ez itt és miért nem teszem OFF-ra? Mert a filmsorozat segítségével - 1971-ben készült - belenézhettem egy 30 évvel ezelőtti és a sorozat időszámításával számolva, egy 70 évvel ezelőtti világba. A filmek készítésének stílusa, a történetmesélés, a színészi játék, a cselekmények sűrűsége legalább annyira eltér a mai sikerszériáktól, mint az életstílusunk. A legfőbb különbség a sebesség. Felgyorsult az életünk: már a szórakozásban is a gyors és intezív dolgokat keressük és a fekete-fehér filmek mára már marha lassúnak tűnnek a mai embereknek. Gyors és tömör dialógusok helyett régen még kidolgozták és körbejárták a témát. Az akciójeleneteknél már nem elég a két igen mímelt pofon, mint anno. Az akcióigényesség kiterjed a szerelem megélésére és bemutatására is - nincsenek már lassú, sok randis találkozások, ismerkedések: pár találkozó, akár elég csak egy is esetenként, és máris el van kapálva, jobban mondva hálva egy kapcsolat. Ha 1-2 hét eltelik szex nélkül biztos, hogy valamelyik félben felmerül a gondolat: itt bizony szórakoznak vele, itt bizony át van verve a palánkon, itt bizony tartalékba van helyezve, itt bizony szórakoztató centernek avagy lelki szemetesládának van nézve, itt bizony mehet valaki mással a háttérben a kavarás. Régebben az emberek másképp udvaroltak! Ha elosztom a filmekben látott történéseket 2-vel - hiszen anno idillikus viszonyokat mutattak be ill. próbáltak a műalkotásokkal egy jobb erkölcsiségre nevelni - még akkor is rácsodálkoznának világunkra ill. ítélnének el minket nagy- és dédmamáink!
A szabadság és szabadosság korát éljük. Teljesítménykényszerünk nem csak a munkahelyi karrierbe hajszol, hanem a magánéletünket is kinézte: fél emberek vagyunk, ha nincs egy kiegyensúlyozott és boldog kapcsolatunk. Hajtjuk kímélet nélkül az eredményeket, ismerkedünk, házasodunk, elválunk, majd ismét ismerkedünk - mindezt egyre gyorsabb ütemben, miközben egyre többet várunk el partnerünktől. Mi boldogabbak akarunk lenni a másiknál, túl akarunk tenni mások örömén! Látjuk a médiából kiömlő - akár hamis illuziókat keltő - képeket, hallgatjuk a barátok sikereit és irigykedve elképzeljük azt, amikor mi is a rózsaszín felhőkön lépkedünk kéz a kézben egy minden igényünket kielégítő partnerrel.
Hol van ennek a vége? Meddig szól a maximális boldogság és gondtalanság azonnal megszerzendő igénykeltésének hangzatos, de hamis és frusztráló harsogása? Hogy hosszútávon nincs folyamatos lebegés, nincs egyenes vonalú boldogságérzés, hogy kell fent is lennünk és bizony lent is? Az emberi lélek nem képes állandóan úszni a boldogság tengerében, vidámságosan csapkodni képzeletbeli karjaival, mert elfárad: nem képes elviselni a monotonítást. Lennie kell szomorúnak és vidámnak! Szépnek és csúnyának! Rossznak és jónak is!
Mikor fogunk végre belassulni és rájönni, hogy az élet lassú megélésének, élvezetek és a az igazi kivárásának is megvan a maga lélekemelő-nemesítő értelme? Ráadásul, amíg nem rakjuk össze saját magunkat és érezzük jól partner nélkül, addig csak támasznak fogjuk - szinte egy szülőpótlónak - használni és kihasználni őt. Önmagában is teljes világú emberek bevonzák a hasonlóan kerek egészeket és képesek a "szeretet ősrobbanásával" egy teljesen új és még szebb univerzumot létrehozni. Viszont két kicsi, sodrodó asztredoida ütközése inkább csak letör újabb és újabb darabokat és mindössze sérülést okoz...
Kilépve a csillagászati képzavarból: merjünk egy ideig egyedül maradni, partner nélkül, - persze közben tartsuk nyitva a kapukat és generáljuk a lehetőségeket -, s ne menjünk bele - mindössze az unalom elkerülése és a társadalmi nyomás miatt - félmegoldásokba csak azért, hogy legyen mellettünk valaki, hanem kivárva a sors kegyét akár 1, akár 2 év próbálkozás és önépítő szingli lét után összefuthassunk az igazival! Ne próbáljuk meg követni másokat, s mert nekik már van, mert nekik már sikerült, ezért mi egy kissé elkésve-lemaradva érzéstől sarkalva azonnal beleugorjunk egy kapcsolatba! Ha van egy szürke kapcsolatunk az leköt minket annyira, hogy már ne keressünk, ne kutassunk tovább, akkor már bezárkózunk és egy idő után már csak tehetetlenségből is ott ragadunk.
Hiszen csak az nyerhet, aki mer, aki kockáztat, aki tesz a sikeréért és aki - ha kell - szembe megy az elvárásokkal is...
