Egy kedves stílusban megírt, népmesei elemekkel átszőtt történet jön arról, amikor a "kiskirálylány" elindul, hogy hetedhétországbó', de legalábbis a tűzfalról túlról, hogy szerezzen magának egy igazi sárkányölő, de minimum vírusölő királyfit magának, hogy aztán boldogságban szerelemben OFF helyett onlányként, ásó-kapa és windows ping válassza el őket legfőképp avagy még talán az se!
I.M. K.I. avagy találkozás az aljassággal
Vegyétek mesének. A különbség csak az, hogy itt nincs happy-end, csak rossz szájíz. De ha valakit segít hogy ezt elkerülje már megérte. A két főszereplő a jóakarat és az aljasság. Egyszer volt, hol nem volt még a FL-on is túl, sőt már a RV is túl, élt egy nő. Egyedül, elváltan, gondolta egyélete egy... na azt azért nem, de párt keres magának. Mivel kenyere javát már megette, nyugdíjbiztosítása az állam kezében, fogta magát és beugrott a mélyvízbe, nevezetesen a netes párkeresők dzsungelébe. Sok kalandon, jó és rossz élményen át egyszercsak a FL-on találta magát.
Beelőzmények
Szóval itt következne, hogy a mesebeli asszonyka nekiveselkedett a keresgélés nehéz munkájának. Kapott csókokat, pontokat, statikat, de valahogy az igazi nemigen jött. Aztán küldött egy csókot valaki, egy kéziszerszám nevű férfiember. A reglap megtekintése után meglehetősen ambivalens érzéseket keltett a nőben. A férfi képével semmi baj nem volt, pont az izlésének megfelelő keménykötésű, markáns férfi. Csak az a lap. Hemzsegő helyesírási problémák, de hát istenem nem mindenki egy Grétsi László. Diplomásként kicsit fura, ilyenért nem diplomát, de náthát sem kap az ember. A gondot igazán azok a képek okozták amiket az úr légyfogóként vélt használni, jelesül nyitott kétszemélyes sportkocsi, menő moci, bevallott fél millás havi jövedelem. Ezekre a női hölgyek többsége ragad mint légy a cukrosvízre. Főszereplőnk azonban azon kisszámú egyed közé tartozik, aki ettől még nem izzad benzint. Mondhatnám a látottakat ő is kilóra megvehetné ha akarná, de nem a hívságok embere. Szereti a szépet és jót és nem is sajnálja magától, de ez kicsit felcseszte agyát és ily érdemben válaszolt pikirten a csókot küldő úrnak. Volt kis sértődés, de aztán némi levél és pengeváltás után rendezték a lovagiasság szabályai szerint, nem volt harag. Csók jött, ment, mert a férfi nőnk számára vonzónak bizonyult még akár egy szál biciklivel is. S így ment ez heteken keresztül.
Té-ma, té-tegnap
És akkor jöjjön aminek jönnie kell. Vajh' mi lett a dologból. Na mi, hát aminek lennie kellett. Néhány hét, talán hónap is eltelt, és felmerült egy személyes találkozó igénye mindkét fél részéről. Mert a fotó szép dolog, de mint tudjuk jól néha köze nincs a valósághoz. A helyzetet csak rontotta, hogy a szépszemű férfiember bíz' nem kies székesfővárosunk joggal becsült lakója, a távolság persze nem földrésznyi, csupán 50 km. Ma már elhanyagolható, ha két szív repesve várja az egymásra borulás lelket emelő érzését. Meg ha egy férfi igazán kanos.
Szóval, hogy egyik szavamat másikba ne öltsem, adódott egy alkalom, mikoris férfiember üzleti útját megszakítva útba ejthette hősnőnket. A találkozásra este volt megjelölve, lévén ekkor ért Pestre. A nő várt, várt aztán lefeküdt aludni, ám amikor már épp az álom hálót szőtt volna retinájára, megszólalt a mobil, jelezve hogy a lovag megérkezett. Öltözés föl, találkozás az utca végén. A lovag természetesen lábszétdobós kiskocsiján érkezett, valószínűleg célzatosan. Hölgy beült, mosoly, másik felmérése, minden OK mindkét fél megelégedésére (bár egy piciny fülhallgató az úr fülében jelezte, hogy van pirinyó gond, de a nő sem tökéletes, sólyomszemnek nem mondható, szemüveges, ettől még ember), beszélgetés a kocsiban. Forró nyári éj, nyitott sportkocsi, vonzó férfival kellemes beszélgetés.
Aztán mivel hosszú út volt az úr háta mögött és a természet nem könyörül, invitálva lett egy hideg hűsítőre meg egy pisire fel a hölgy lakásába. Ezek után kényelmesen leültek és a beszélgetés fonalát újra felvéve kitértek több témára, úgymint család, munka stb.
Mindez valóban körömrágóan izgalmas, főleg éjféltájt, ámde az úr hirtelen úgy gondolta eljött az idő a cselekvésre, s a kezdeményezést kezébe véve némi csókok és simogatások alkalmazásával valóban kellemesebbé tette az ismerkedést. A fogadtatás meglepett, de végülis kedvező volt férfiúnk számára. Szóval mit ragozzuk, mindkét fél legnagyobb megelégedésére egy remek szerelmeskedésben végződött a dolog. Végülis egészséges felnőtt emberek kölcsönös vonzalma furcsa is lenne ha rablórömi csatába torkolt volna. Asszonyunk fejében azért megfordult, hogy az úr reglapján főleg a szeretet, bizalom, őszinteség, lelkizés és egyéb romantikus témák élveznek előnyt, ez meg valahogy nem az volt, de ne ragaszkodjunk mereven a leírt betűkhöz.
Ezek után a kapcsolat viszonylagos rendszerességgel tovább folytatódott, és örömöt okozott mindkét félnek. A nő próbálta sűrűbbé tenni a találkozásokat, de az úr elég mereven ragaszkodott saját időbeosztásához. Pedig szabadság alatti kellemes balatoni nyaralóbéli együtt üdülésre is fel lett kérve, de csaknem. Hogy miért nem, azt csak ő és az ég tudja. Ötlete meg mindenkinek van.
A furcsaságok csak ekkor kezdődtek. Amikor a visszautasítás után hősnőnk barátnőit invitálta családmentes csaj bulira nevezett nyaralóba (mely igen jól sikerült), egyszer csak telefonon bejelentkezett az úr és kissé sértett morózus stílusban vonta felelősségre, miszerint csak nem pasizás folyik lenn. De mivel a hölgy közönség tagjai belekurjantottak a mobilba, hallhatta, hogy férfi - sajnos- még a környéken sincs, kivéve a szomszédok süket, vak és öreg spánieljét. Így telt el a nyár...
Bonyodalom
Két ember kapcsolata sohasem mentes némi bonyodalomtól, ez természetes, hisz mindenki éli az életét. Hősnőnk is sok minden látott már életében, karón varjút, éjjeliőrt nappal meghalni, de partnerének minden érzelemtől való sterilitása azért elgondolkodtatta néha. Aztán arra gondolt, hogy vannak emberek, akik képtelenek az érzelmeiket kimutatni. Hátha az ő embere is ilyen. Hiszen soha egy becéző szó, egy "kedvesem" el nem hagyta száját. És akkor történ egy furcsa dolog.
Az úr az előzetesen megbeszélt 8 órás randira nem érkezett meg, holott Pesten volt családi ügyben. 1/2 9-kor a nyugtalan asszonyka megeresztett egy telefont. Az úr nagy nehezen vette fel:
- Nő: Szia, mi van, késel?
- Úr: Úgy néz ki közben alakul valami, úgyhogy tárgytalan.
- Nő: Micsoda, reggel még te mondtad, hogy várjalak mert jössz!
- Úr: Mondom, alakul valami, tárgytalan.
- Nő: Csak így egy délután alatt? Csak ilyen egyszerűen ki vagyok rúgva?
- Úr: Ez van.(telefont kinyomja)
- Nő: mint akit leforráztak, se köpni, se nyelni. Elkezd sírni. Megalázás felsőfokon.
Csak néz ki a fejéből, érti, csak fel nem fogja. 10 perc múlva megszólal a mobil, a férfi az. A nő fel sem akarja venni, minek, hogy még valami hasonló szépet kapjon? De csak csöng hát felveszi.
Nő: Tessék.
Úr: Szia, jövök hozzád, mindjárt ott leszek.
Nő: Micsoda, minek?
Úr: Te, hát vicc volt, kíváncsi voltam hogy reagálsz, hát egész nyugodtam fogadtad, nem is voltál nagyon felháborodva! (Persze, a belső kurvaanyázás nem hallatszik ki) Mindjárt ott vagyok, csak a fiamat kiteszem valahol, itt ül mellettem, mondta, hogy apu ezt egy nővel nem szabad megcsinálni, de én kíváncsi voltam, jót nevettem. Megyek.
És jött, mintha mi sem történt volna. A nő meg először ráöntötte megalázott dühét aztán megbékélt és megölelte. De bár ne tette volna. Akkor kellett volna kirúgni, mint macskát szarni. Lehet hogy ez a kis közjáték csak főpróba volt valamire? De könyörgöm, milyen apa az aki a szemétkedést a fia mellett csinálja a kocsiban és jót nevet az egészen. Remek humora van (egyébként ez fogas kérdés, mert eddig a nő hiányolta a férfiból a humort, az együtt röhögés örömét), a gyerek meg had tanulja a jó példát, a férfias viselkedést.
Aztán az egyik napon a nőnek távoli városban kellett egy napos munkára vonulnia. Unalmas, fárasztó dolog. A kolléga laptopjáról időnként puszit, üzenetet küldött a férfinek, mert a hülyesége ellenére azért érzett némi bizsergést szívtájon ha rágondolt. Persze jobban tette volna, ha jól megvakarja és akkor tán elmúlik, de akkor hol lenne ez a történet? Amikor este hazaért próbálta hívni többször, de nem vette fel. Sebaj, majd másnap.
Másnap már várta az úr mérges kérdőre vonó üzenete, hogyhogy nem jelentkezett délutántól éjjelig a neten, itt valami simli van. A nő magyarázza, hogy nincs itt semmi, nem netezett oszt'annyi. Hívja a férfit telefonon, aki mint bősz bivaly veszi fel és szinte habzó szájjal csak önmagát ismétli. Biztosan hazudik a nő, nem is volt sehol, csak őt akarta lerázni stb. stb. és mindezt eddig ismeretlen agresszivitással, elánnal. Asszonykánk meg csak néz és hebeg. Hisz nem tett semmit, a semmit meg hogy bizonygassa.
Még jó hogy a férfi alapmottója a bizalom, meg őszinteség. Nahát ennyi volt az ő bizalma, az őszinteségről meg csak annyit, hogy soha nem kellett beszámolnia mikor mit csinál, kivel és hol. Lehet, hogy érdekes lett volna, de hősnőnknél még működött a bizalom intézménye. Napokig próbálta a férfival tisztázni a dolgot, de az nem reagált üzenetre, telefont fel sem vette, vagy kinyomta, szóval még csak lehetőséget sem adott közös dolguk megbeszélésére. Igen kultúrált elintézési módja egy nő lapátra tételének.
Itt a vége fuss el véle...
Gondolatok
A dolognak több magyarázata lehet:
1. Ha ilyen mértékű féltékenység dolgozott benne, akkor lennie kellett érzelmeknek, de ezeket soha nem mutatta ki, nem tudatta hogy valóban fontos neki a nő, hisz akkor az is másképpen viszonyul hozzá.
2. Beteges féltékenység. Ez borzasztó, mert tehetetlen egy nő ellene. Fel is merült benne a telefonban hallott addig ismeretlen, feldúlt mérges hang hallatán, hogy ha szemtől-szemben állnak talán meg is üti?
3. Műbalhé. Lehet, hogy úgy cserélgeti a nőit, mint más a gatyáját, kitelt az idő, jöhet a következő, vagy már meg is van. Le kell pattintani a nőt, rendezünk egy féltékenységi nagyhalált. Ez meg fölösleges, hiszen ha valami véget ér, normálisan is tudtára lehet adni a másiknak, dráma nélkül. Nem esik jól, de még mindig emberibb, mint a másikat hibáztatni azért amit ő követ el. Persze így az úr érzékeny lelkivilága ép marad.
Hát ennyi volt kis példamesém az aljassággal történő találkozásról. Persze nem mondom, hogy ez volt életemben az első, sem az utolsó. Csak rettentően primitív.
Továbbra is várok a témába vágó leveleket az fvtr@citromail.hu címre!