Richard Dawkins: Az önző gén című könyvéből

„A családi boldogság stratégia legegyszerűbb változata a következő. A nőstény figyeli a hímet, és megpróbálja elôre megtalálni a hûség és háziasság jeleit. A hímek bizonyos határok között különböző mértékben hajlamosak a hű férj szerepére. Ha a nőstények el*re fel tudnák ismerni ezeket a tulajdonságokat, akkor előnyük származhatna a megfelelő hímek kiválasztásából. Ennek egyik módja az, hogy a nőstény hosszú ideig vonakodik odaadni magát, szemérmes. Az a hím, aki nem elég türelmes ahhoz, hogy kivárja, amíg a nőstény végülis beleegyezik a párzásba, nem valószínű, hogy hű férjnek bizonyul. Azáltal, hogy hosszú jegyességhez ragaszkodik, a nőstény kigyomlálja az alkalmi kéróket, s csak a végén párzik azzal a hímmel, aki előre bebizonyította, hogy hű és kitartó. A női szemérem valóban nagyon gyakori az állatok között, éppúgy, mint a hosszan tartó udvarlás vagy jegyesség. Mint már láttuk, a hosszú jegyesség a hím számára is előnyös lehet, amikor az a veszély fenyegeti, hogy egy másik hím gyermekét varrják a nyakába.
Az udvarlási rítusok a hím részéről gyakran jelentős párzás előtti befektetéssel is járnak. A nőstény megtagadhatja a párzást addig, amíg a hím fészket nem épít számára. Vagy a hímnek nagy mennyiségű táplálékkal kell a nőstényt megetetnie. Ez persze nagyon jó a nőstény szempontjából, de egyben a családi boldogság stratégia egy másik lehetséges változatára is utal. Kényszeríthetik-e vajon a nőstények a hímeket arra, hogy olyan sokat fektessenek be utódaikba, mielőtt kopulálhatnának, hogy többé nem fizetődik ki számukra, hogy elhagyják a nőstényt a kopuláció után? Az ötlet vonzó. Az a hím, aki arra vár, hogy egy szemérmes nőstény végülis párosodjék vele, költségekbe veri magát: lemond arról a lehetőségról, hogy más nőstényekkel párosodjon, és sok időt és energiát fordít az udvarlásra. Amikor végülis párzik egy adott nősténnyel, addigra már óhatatlanul „elkötelezte magát” iránta. Csekély kísértést fog érezni, hogy elhagyja, ha tudja, hogy bármely jövendőbeli nőstény, akit megkörnyékez, ugyanúgy halogatni fogja a dolgot, mielőtt a lényegre térne.
Amint egy cikkemben kimutattam, itt hiba van Trivers gondolatmenetében. Ő úgy gondolta, hogy korábbi befektetés önmagában elkötelezi az egyént a jövőbeni befektetések mellett. Ez hibás gazdaságossági számítás. Egy üzletembernek soha nem szabad azt mondania: „már annyit fektettem a Concorde repülőgépbe - például-, hogy most már nem engedhetem meg magamnak, hogy szemétre dobjam”. Ehelyett mindig azt kellene kérdeznie, hogy kifizetődnék-e számára a jövőben, hogy csökkentse veszteségeit, és feladja a tervet most, még akkor is, ha már sokat fektetett bele. Hasonlóképpen, nincs értelme, hogy a nőstény arra kényszerítse a hímet, hogy sokat áldozzon rá, annak reményében, hogy ez önmagában el fogja rettenteni a hímet attól, hogy később elhagyja. A családi boldogság stratégiának ez a változata egy további döntő feltevésen alapul. Ez pedig az, hogy bízni lehet abban, hogy a nőstények többsége ugyanazt a játszmát játssza. Ha vannak a populációban laza erkölcsű nőstények, amelyek örömmel fogadják a hűtlen hímeket, akkor kifizetődő egy hím számára, ha elhagyja a párját, függetlenül attól, hogy mennyit áldozott már annak gyermekeire.
Sok függ tehát attól, hogy a nőstények többsége hogyan viselkedik. Ha számolhatnánk azzal, hogy a nők megegyeznek egymás között, nem volna probléma. Ám a nők megegyezése sem fejlődhetett ki inkább, mint a galamboké, amelyről az V. fejezetben volt szó. Ehelyett evolúciósan stabil stratégiákat kell keresnünk. Vegyük Maynard Smithnek az agresszív küzdelmek elemzésére kidolgozott módszerét, és alkalmazzuk a szexualitásra. Kissé bonyolultabb lesz, mint a héják és galambok esete volt, mivel két nőstény- és két hímstratégiával van dolgunk.
Ugyanúgy, mint Maynard Smith elemzésében, a „stratégia” szó vak, tudattalan viselkedési programot jelent. (Talán ez felment mnden félrelépőt tettének súlya alól, hogy cselekvése tulajdonképp természet által programozott, öntudatlan késztetés?!) A két nősténystratégiát szemérmesnek és ledérnek, a két hímstratégiát pedig hűségesnek és szoknyapecérnek fogjuk nevezni. A négy típus viselkedési szabályai a következők. A szemérmes nőstények nem kopulálnak a hímmel mindaddig, amíg a hím végig nem csinált egy több hétig tartó, hosszú és költséges udvarlási idószakot. A ledér nőstények azonnal kopulálnak bárkivel. A hűséges hímek készek hosszú időn át udvarolni, a kopuláció után pedig a nősténnyel maradnak, és segítenek neki felnevelni a kicsinyeket. A szoknyapecér hímek gyorsan elvesztik türelmüket, ha egy nőstény nem kopulál velük azonnal: otthagyják, és keresnek egy másik nőstényt; kopuláció után sem maradnak vele, nem viselkednek jó apaként, hanem elmennek, és újabb nőstények után kutatnak. A héják és galambok esetéhez hasonlóan, ezek nem az egyedül lehetséges stratégiák, mégis sok mindent megvilágít, ha eredményességüket megvizsgáljuk.
Maynard Smithhez hasonlóan, mi is bizonyos önkényes, hipotetikus értékeket fogunk rendelni a különböző költségekhez és nyereségekhez. Általánosítás végett ezt megtehetnénk algebrai szimbólumokkal, de a számok könnyebben felfoghatók. Tegyük fel, hogy egy gyermek sikeres felneveléséből mindkét szülőnek 15 egység genetikai nyeresége származik. Egy gyermek felnevelésének költsége - az összes táplálékának költsége, a róla való gondoskodásra szánt összes idő és az érdekében vállalt összes kockázat -20 egység. A költséget negatív előjellel látjuk el, mivel ezt „kifizetik” a szülők. Ugyancsak negatív előjelű a hosszan tartó udvarlással elvesztegetett idő költsége is. Legyen ez -3 egység.
Képzeljünk el egy olyan populációt, amelyben az összes nőstény szemérmes, és az összes hím hűséges. Ez az eszményi monogám társadalom. A hím és a nőstény minden párban azonos átlagnyereségre tesz szert. +15 pontot kapnak minden felnevelt gyermek után; egyenlően osztják meg egymás között felnevelésének költségeit (-20), ami így átlagosan -10. Mindketten -3 pont büntetést fizetnek a hosszan tartó udvarlással elvesztegetett időért. Az átlagnyereség tehát mindegyikük számára +15-10-3 = +2.
Most tételezzük fel, hogy felbukkan a populációban egyetlen ledér nőstény. Nagyon jól megy neki. Nem fizeti a késedelem költségeit, mivel nem megy bele hosszan tartó udvarlásba. Mivel a populációban az összes hím hűséges, úgy számolhat, hogy jó apát talál gyermekei számára, akárkivel is párosodik. Átlagos nyeresége gyermekenként +15 -10 = + 5 lesz. Így három egységgel jobban jár, mint szemérmes vetélytársai. A ledér gének tehát terjedni kezdenek.
Ha a ledér nőstényeknek olyan nagy a sikerük, hogy kezdenek túlsúlyba jutni a populációban, akkor változások várhatók a hímek táborában is. Mindeddig a hűséges hímeknek monopóliumuk volt. Most azonban, ha egy szoknyapecér hím bukkan fel a populációban, jobban jár, mint hűséges vetélytársai. Ha egy populációban az összes nőstény ledér, akkor egy szoknyapecér hím csakugyan remek fogást csinálhat. Megkapja a +15 pontot, ha egy gyermek sikerrel felnevelkedik, és a két költség egyikét sem fizeti. E költség hiánya főképp azt jelenti számára, hogy szabadon párosodhat új nőstényekkel. Szerencsétlen feleségei egyedül küszködnek a gyermekkel, megfizetik a teljes -20 pont költséget, bár nem fizetnek semmit az udvarlásra elvesztegetett időért. A szoknyapecér hímmel párosodó ledér nőstény tiszta nyeresége +15-20 = -5; magának a szoknyapecérnek pedig +15 a nyeresége. Az olyan populációban, melyben az összes nőstény ledér, a szoknyapecér gének futótűzként terjednek el.
Ha a szoknyapecérek olyan sikeresek, hogy túlsúlyba jutnak a populáció hím felében, akkor a ledér nőstények szörnyen szorult helyzetbe kerülnek. Bármely szemérmes nősténynek komoly előnye lesz. Ha egy szemérmes nőstény találkozik egy szoknyapecér hímmel, abból nem lesz üzlet. A nőstény ragaszkodik a hosszú udvarláshoz; a hím ezt megtagadja, és megy, hogy egy másik nőstényt keressen. Egyik fél sem fizeti meg az idő pocsékolás költségét. De egyik sem nyer semmit, mivel nem lett gyermek. Ez 0 tiszta nyereséget jelent a szemérmes nőstény számára az olyan populációban, ahol az összes hím szoknyapecér. A 0 nem látszik túl soknak, mégis jobb, mint a -5, ami a ledér nőstények átlagos eredménye. Még ha a ledér nőstény úgy határozna is, hogy elhagyja kicsinyeit, miután egy szoknyapecér magára hagyta, meg kellene fizetnie egy pete számottevő költségeit. Így hát a szeméremgének újra terjedni kezdenek a populációban.
Hogy teljessé tegyük ezt a hipotetikus ciklust, amikor a szemérmes nőstények száma annyira megnő, hogy túlsúlyba jutnak, a szoknyapecér hímek, akik addig olyan jól megvoltak a ledér nőstényekkel, kezdik kényelmetlenül érezni magukat. Egyik nőstény a másik után ragaszkodik a hosszú és fáradságos udvarláshoz. A szoknyapecérek szálldogálnak nőstényről nőstényre, a történet pedig mindig ugyanaz. Ha az összes nőstény szemérmes, akkor a tiszta nyereség a szoknyapecér hímek számára 0. Mármost ha egy hűséges hím bukkanna fel, ő volna az egyetlen, akivel a szemérmes nőstények párosodnának. Tiszta nyeresége + 2, jobb, mint a szoknyapecéreké. Így a hűséges gének száma növekedni kezd, s ezzel teljes kört írtunk le.
Mint az agresszió esetében, úgy, mondtam el a történetet, mintha végtelen oszcilláció zajlana. Ám mint abban az esetben, itt is kimutatható, hogy valójában nem folyna oszcilláció. A rendszer stabil állapot felé közeledne. Ha elvégezzük a számításokat, akkor kiderül, hogy az a populáció, melyben a nőstények öthatoda szemérmes, a hímeknek pedig ötnyolcada hűséges, evolúciós szempontból stabil. (Kvázi társadalmunkban élő nemzőképes egyedek 1/6-a csapongó és megcsalja párját?!) Ez természetesen csupán azokra a konkrét önkényes számokra igaz, melyekből kiindultunk, de bármely más önkényes feltevés esetében is könnyű kiszámítani, hogy mi volna a stabil arány.
Maynard Smith elemzéseihez hasonlóan, itt sem kell úgy gondolnunk, hogy két különböző típusú hímről és két különböző típusú nőstényról van szó. Az ESS ugyanúgy elérhető lenne, ha minden hím idejének ötnyolcadát hűségben, a többit pedig nők után futkosva töltené; a nőstények pedig idejük öthatodában szemérmesek, egyhatodában pedig ledérek volnának. Akár így, akár úgy fogjuk is fel az ESS-t, a következőt jelenti. Akármelyik nem tagjainak eltérése a nekik megfelelő stabil aránytól büntetést vonna maga után annak következtében, hogy a másik nem stratégiáinak arányában is változás állna be, mely azután az eredeti deviáns egyedek számára hátrányos lenne. Az ESS ezért megmarad.”