Nagy úr a kényelem és a pénz! S e kettő egyszerre egy autóban...
Messze nem vagyok pipa a nőkre. Nem vagyok pipa a netes társkeresőkre és az eddigi sikertelenségem (ha eltekintünk a rövidtávú kalandjaimtól) frusztrációját sem egy fikázó levél formájában akarom levezetni, de egy érdekes jelenségre felfigyeltem, ami számomra egyáltalán nem szimpatikus. Ezt szeretném megosztani és az okára rájönni.
Továbbra is várom romantikusan avagy kiábrándítóan végzôdött randik beszámolóját, a véleményeket és élményeket a netes társkereséssel kapcsolatban az fvtr@citromail.hu címen!
Lehet, hogy én vagyok vaskalapos avagy túlérzékeny, de mintha a sok nő által puffogtatott "Nem érdekelnek az anyagiak", "Csak az őszinteséged számít", "Az a lényeg, hogy mi van belül" és a "Ne a kocsid előtt pózoljál az adatlapod fotóján" profán mondatok után tán joggal hihetnék, hogy valóban nem számítanak az anyagiak. A valóság - igaz finoman becsomagolt formában - teljesen másról tanúskodik.
Leszögezem: nekem nincs autóm. Nem azért nincs, mert nem dolgozok és nincs annyi keresetem, hogy ne engedhetném meg magamnak. Elvből nem tartok. Budapesten elboldogulok biciklivel, tömegközlekedéssel és motorral - tehát van egy drága biciklim, motorom és BKV bérletem! Ám ez egy jó érzelmi kapcsolathoz nem elég - úgy tűnik.
Eset 1: randira gyalog érkezem, beülünk, beszélgetünk kellemesen, azt hiszem sínen vagyunk. Egy órával később búcsú a kávézó előtt, amikor a lány megkérdi:
- De rondán esik. Te merre állsz?
Erre közlöm, hogy a buszmegállóban fogok hamarosan.
- Te nem kocsival jöttél? - marad tátva a szája.
- Nem, hiszen nincs is. Ám szívesen elkísérlek.
- Ó nem szükséges. Inkább hívok egy taxit. Majd keressük egymást!
... és balra el.
Eset 2: telefonon beszélgetünk, ismerkedünk, ágyazunk meg a randinak, amikor 30 perc után rátérünk a találkozó részleteire. Egy igen belvárosi pontot ajánlok.
- Le tudsz ott leparkolni? - kérdi.
- Ilyen problémával nem kell megküzdenem, mert gyalog megyek.
- Inni szeretnél, ezért nem jössz kocsival?
- Egyszerűen nincs...
- Hogyhogy? Nincs jogsid?
- De van. Nem tartom szükségesnek, hogy vegyek egyet. Elboldogulok a BKV-val is...
- S már egyedül élsz vagy még a szüleiddel?
Meglepett a hirtelen váltás, miközben már kezdtem felfedezni az egészben a koncepciót. Ugrasszuk ki a nyulat a bokorból!
- Még velük...
- Figyu! Mit szólnál ha nyugodtabb körülmények közt tudnánk találkozni a jövőhéten? Keressük egymást akkor és megbeszéljük, jó? Bocs, most viszont rohannom kell. Majd hívj!
Hívhattam...
Eset 3: ismét egy kellemes estén vagyunk túl. Az utcára kilépve hozzám fordul:
- Én itt parkoltam le a szomszéd utcában, te merre?
- Én gyalog jöttem.
- Nem is mondtad, hogy a környéken laksz!
- Nem igazán. De szívesen elkísérlek a kocsidhoz - ajánlom fel.
- Miért? Tényleg nem autóval jöttél?
- Nincsen. Biciklivel avagy robogóval közlekedek. Vagy busszal...
- Komolyan? - mondja lefelé görbülő szájjal. - És nem is akarsz venni?
Itt már rátettem egy lapáttal:
- Tudod az én minimális béremből erre nem futja.
- Elvigyelek? - kérdi szinte már rám se nézve.
- Köszi, majd csak hazafúj az éjszakai szellő...
Valahogy ezen esetek után már a többi kapcsolatomnál is kezdek gyanakodni, hogy közrejátszott az autónélküliségem a szakításban. Valahogy zavarja a nôket, ha barátjuk van és mégis gyalog kell járniuk. Ha meg ôk rendelkeznek autóval, akkor méginkább cikinek érzik, ha nekik kell vezetniük, hiszen 1-2 hónapig biztos nem merik drága kincsüket egy ismeretlenre bízni, aki ráadásul még gyakorlatlan is a közlekedésben! Manapság a férfi egyik ismérve az autó. Anélkül már én sem számítok annak????
Az utolsó 100 komment: