Le vagyok nyűgözve sok ember naivitásán, amikor a csalódásairól beszél, főleg ha az a netes társkeresésről szól. Mintha a huszonegyedik század újdonsága egyszerre megszüntetné az emberi gyarlóságot és tökéletes színben tüntetne fel minket a hibáink ellenére. Mintha az új rendszer eltörölné a hazugságot, a csúsztatást, a nem várt plusz kilókat és a program igazi csodatevőként, jól megírt rutinjai segítségével azonnal kiszűrné nekünk a nagy katyvaszból az igazit! Azt, akit mi, társkeresők eddig csak nagy nehézségek árán tudtunk megtenni.
Nyissuk már fel a naivák szemét! Amíg bárhol is ember van a rendszerben, onnantól garantált a csalódás, a félreértés, és az átverés. Az online társkeresők csak a fórumot biztosítják ahhoz, hogy hozzáférj olyanokhoz, akikhez talán soha nem tudnál. De ettől még a társkeresés néha fájdalmas procedúra marad, hiszen a két nem találkozik, felmérik egymást, majd döntenek. S ez nem mindig jó magunkra nézve.
Maradt az először a külsőségek alapján, majd a személyiség alapján ítélő mérce: ha a való életben sem vagy egy 180+-os herceg vagy királykisasszony, akkor a nettől se várj éles fordulatot a "piaci" megítélésedben! Itt csak másodsorban számít a jó szöveg, a szépen kitöltött adatlap: ha eleve szimpatikus vagy kapsz választ, ha nem, akkor maximum egy jó kedélyű levelezésig jutsz el. Mert mindenki a fényképet nézi és csak ha rendben találtatott, jöhet a szöveg.
A hímeknek ráadásul egy-egy frappánsnak (tűnő) bemutatkozással is elő kell rukkolniuk, ha valóban kaszálni szeretnének és kitűnni a tömegből. Hiszen míg a lányok ülnek, várnak és törölnek, addig a fiúknak mocorogniuk kell.

Írni, állítani, a tényeket szépíteni lehet és szokás is. Mindenki végtelenül megbocsátó önmagával szemben és rettentően kritikus, ha mások adatlapjáról van szó. Sűrűn hallottam júzereket degradálóan nyilatkozni náluk szebb, műveltebb, kreatívabb (fénykép és adatlap alapján) társkeresőkről. A nagy választék megbolondít sokakat. Ráadásul ebben az országban általános probléma az objektív önértékelés hiánya, amit a rendszeresen futó tehetségkutatókba nagy számmal jelentkező dilettánsok is bizonyítanak. E kettő keveréke pedig eleve kódolja az egész rendszer egyre alacsonyabb hatásfokát.
De a "randivonal" szűzeknek mindez ismeretlen.
- Néhány ismerősnek már sikerült - gondolják -, pedig a Magdi/Béla nem is olyan jó csaj/pasi mint én! Akkor nekem miért ne menne még könnyebben?
Majd belevág, azzal a hiú ábránddal, hogy egy hét múlva randizik és egy hónap múlva már költözik is a tuttiba. De nem! Mert csodaszer nincs, csoda nő és csoda férfi sem, aki kirántja sérült lelkünket a válságból, ha nem állunk készen. Nincs csodarendszer, ami azonnal az IGAZIT köpi ki a keresésnél. És nincs semmi, ami a szerencsét tudná helyettesíteni: mert óriási szerencse kell (vagy rengeteg kompromisszum) ahhoz, hogy ráleljünk arra, aki kielégíti vágyainkat.

S nincs olyan ismerkedési mód, ami kiküszöbölné az első találkozás gyomorszorító és egyben sorsdöntő eseményét. A valóság ekkor találkozik össze a virtualitással. Itt fejeződik be a játék és fordulnak komolyra a dolgok. Ekkor lesz leformatálva minden, ami eddig a neten történt és kezdődik el a kőkemény szelekció! Ha személyes kisugárzás, ha a külső és a viselkedés nem stimmel már mehet is a levesbe az ifjú partnerjelölt. A visszautasítás - legyen az burkolt vagy egyértelmű - pedig fájdalmas, de nem a rendszer hibája, hanem a benne is megtalálható, de a közvetlenül mellettünk élő embereké!