Hogyan is tette tönkre a blogom egy bimbódzó kapcsolatomat?

Az alábbi sztori a történelemmé vált virtuális csajozási korszakom egyik "élménye" volt. Egy ideje már próbálom összerakni és megírni, de eddig egyéb más témák súlyossága és aktuálissága miatt nem sikerült. Most - a karácsonyi igen hosszú szünetre való tekintettel, erőt vettem magamon és a jó ideje szünetelő "Nekem sem egyszerű..." sorozat újabb darabbal bővül...

Gyorsan - mielőtt megint sűrűsödni kezdenének a depressziósok már csak virtuális lipótmezei osztályára  utaló kommentek érkezni - közlöm minden kedves olvasómmal, hogy pozitív és örvendetes események is történnek velem a virtuális társkeresés eleddig igen setéten vázolt harcmezején, de ezek - mivel a negatív sztorikhoz képest unalmasak -, így elkerülve a blogom rózsaszínűre Romana fejlécűre váltását egyelőre kitartok az okító sztorik írása mellett és meghagyom a Társkereső oldalak saját reklámjuk ill. PR-juk építgetésére ezeket: aki ilyet szeretne olvasni annak ajánlom, hogy menjen fel e oldalak ilyetén részére és ott tanulmányozza "azonnal tudtam, hogy Ő az-találkoztunk és sokáig beszélgettünk-azóta boldogan élünk, majd meghalunk" szentháromságában íródott disszertációkat!

Nos, adott egy lány, akivel már régebben vettem fel a kapcsolatot - természetesen neten keresztül. Sokat-sokat chateltünk, ami egyébként nem jellemző rám -, de oly szórakoztató és színes egyénisége volt, ami ezt az általam nem preferált kommunikációs formát is élvezhetővé tette. Ráadásul nekem még folyamatban volt egy kapcsolatom, így pláne nem merészeltem vele közelebbi, akár kézzelfogható viszonyba kerülni, mégha az épp döglődött is. A tényeket elmondtam neki, ám ennek ellenére - neheztelve ugyan -, de továbbra is érdekeltem. Hónapokon keresztül beszélgettünk, míg végül elérkezett a személyes találkozás pillanata: állandó partnerem kilépett az életemből, így zöld utat kaptam a legális randihoz.

Vidéki volt, de Budapesten járt iskolába, én pedig lusta és kevésbé motivált, ő jött fel egyik hétköznap este. Valójában "pofavizitről" volt szó, nézzük meg végre egymást személyesen végre - felkiáltással, s ha nem leszünk szimpik, így a kérdés el is dől, mielőtt kimondásra kerülne. A buszpályaudvarnál vártam. Megérkezett. Első pillantásra olyan volt mint azon a rengeteg fotón, amit elküldött chateléseink folyamán nekem: nem kellett csalódnom! Beültünk egy igazán antiromantikus helyre - egy gyorsétterembe - mivel ez volt a legközelebb s a busza indult vissza egy órán belül.

Fiatal kora ellenére nagyon műveltnek és eszesnek bizonyult. Beszélgettünk mindenféle zavar nélkül. Az érdeklődése tetszett, mintha hájjal kenegették volna a hiúságom: ki nem szereti, ha tetszik a másik nemnek!?
Kedves és rövid - mivel indult a busza hazafelé - beszélgetés után visszacsorogtuk a pályaudvarhoz. Már búcsúzkodni kezdtünk, hisz mindössze 10 perc volt az indulásig, de nem nagyon akaródzott kiszállnia az autómból. S mit tesz isten és a hormonok, a búcsúcuppanás helyett valami más sikerült: pofizacskókra helyezett puszi helyett igazából középre orientált smár, amely hosszúsága jelentősen felülmúlta a busz megállóban töltendő várakozás idejét, amelynek következtében újabb egy óra állt rendelkezésre e "véletlen" megbeszélésére.

Aztán az élet - az én exem ismételt come-back-je ill. az ő türelmének elvesztése - miatt elsordródtunk egy időre egymástól. Az újabb fonálfelvétel fél évvel később történt, amikor hirtelen ő is és én is magányosan, kivont szablyával álltunk az udvarlás harcmezején. Most bevállalosabb voltam és én utaztam le hozzá. A kellemes beszélgetésnek folytatása is lett: a következô alkalommal ismét ő látogatott meg engem. Történt, aminek ilyenkor kell, sőt, még együtt-alvás is abszolválódott! 

A sokat látott férfiember ilyenkor - jól alakul a beszélgetés, jól alakulnak a vízszintes dolgok is, együttalvással sincs gond - azt hiszi, hogy valami elkezdődött főleg, hogy ennyi időn keresztül sem aludt ki a kíváncsiság és az érdeklődés. Nos, ekkor - időszakom pechességével megegyezően -, a továbbiakban nem alakultak előírásszerűen a dolgok. A megbeszélt második találkozó elmaradt, mivel megbetegedett. (Már pár postból és commentből kiderült, hogy mennyire jó menekülési-időhúzási ok lehet ez a kis náthára ráfogjuk a súlyos hörghurut és influenza tüneteit - feltéve ha nincs kedve a hölgynek találkozni. Meg kell, hogy mondjam ez olyan átlátszó! A mostani párom betegen abszolválta első randinkat - ha egy nő érdeklődik, az taknyosan is eljön veled teaházba)

Kivártam a kötelező jellegű pár napos kényszerszünetet, majd rácsörrögtem tanúbizonyságát adva érdeklődésemnek és aggódásomnak: teljesen feleslegesen, mivel nem vette fel és vissza sem hívott. Hoppá: nem hittem volna, hogy ebben a szakaszban fogom megkapni a női bátorság, korrektség és határozottság ismérveit csokorba kötő nem veszem fel a telefont és vissza sem hívlak effektust.
Csúnya gondolat, de legalább a szex megvolt. Fura, de így kevésbé éreztem magam átverve. Persze, ettől függetlenül zavart a dolog, ettől függetlenül nem értettem mi a franc történhetett?! Mielőtt kedves olvasóm "abbéli" teljesítményemet húzná le és fogná ágybeli birkózásunkra közlöm, hogy az biztosan nem ott keresendő a hiba! Írtam neki azért sms-t és mailt is, aztán hagytam a fenébe, majd jelentkezik esetleg és akkor kiderülhet minden.

Két héttel később bekövetkezett: chaten megtalált. Meggyógyult. Én örültem és gratuláltam neki. Rákérdeztem. Megmondta röviden és tömören:
- Rátaláltam a blogodra.
Próbáltam visszagondolni, hogy mennyit is árultam el erről. Csak a témakört meséltem el ill. hogy egyáltalán csinálok egy ilyet, de a címét, helyét nem. Bizony, ennyi infó és alapszintű google ismeretekkel segítségével könnyen meg lehet találni, ha valaki keres.
- Örülök neki. És?
- Elolvastam. Aztán rájöttem, hogy nem szeretnék egy post lenni.
- A két dolog nem függ össze. Nem írok meg mindent, nem számolok be minden randimról, nem teregetem ki a magánéletemet. Kizárólag név nélkül írok és csak a tanulságos eseteket. Vagy legalábbis, amit én annak érzek...
- Nem baj. Engem ez zavar.
- Szóval igazából nem a nátha borzasztó kínszenvedései és 24 órás szakadatlan harcod a bacilusok ellen akadályozott meg abban, hogy ismét találkozzunk? Azért legalább örülök, hogy így közlöd velem a döntésed. Kimondhatjuk: a blogom miatt nem folytatjuk?
- Ki... További sok sikert!

Nos így esett az eset. Tanulság? Óvatos fogalmazás, odafigyelés mellett még mindig bármikor elcsúszhatsz egy banánhéjon.