Az utóbbi pár évben magánéletem fő csajozási helyszíne a virtuális tér volt, alanyai pedig a különböző társkereső oldalak által felvonultatott leánysereg tagjai. Volt lehetőségem és időm is, hogy körülnézzek odafent és saját bőrömön tapasztalhassam, hogyan is működnek. Leveleztem rengeteg nőneművel, sokkal találkoztam és sikerült hosszabb-rövidebb kapcsolatot kialakítanom egy részükkel. Messzemenő tapasztalatokkal gazdagodhattam e speciális területről, de legfőképp a hölgyek lelkivilágáról. Nem állítom, hogy mindent jól csináltam, hisz párszor töketlenkedtem, mert nem vagyok egy született Casanova, nem vagyok tévedhetetlen, de azt állítom, hogy többségében - önhibámon kívül - bizony negatív élményekkel lettem gazdagabb.
Meglepett az a fokú szerencsétlenkedés, gonoszkodás, "átverés-özön", "kivagyiság", egymás leszarása, lelki eltiprása és semmibe vevése, ami mostanában kezd eluralkodni. Közel 8 évvel ezelőtt is volt szerencsém kipróbálni, így van összehasonlítási alapom. Amikor a legutóbbi körömet elkezdtem, kvázi az ezredforduló környékén szerzett élményeimre alapozva, lelkesen és nyíltan vágtam bele. Hiba volt! Brutálisan megváltoztak a szabályok, a regisztráltak összetétele illetve az egésznek az értelme, célja. Elszaporodtak a szemét alakok és jelenségek. A faszukat elküldő "valakik" csak egy csekély bosszúságra okot adó részei ennek...
Az internet kezdetén csak kevesen fértek hozzá. Kiemelt, (az élet által) válogatott társaság tudta csak használni: kvalifikált munkája okán a munkahelyéről, tanulmányai miatt egyetemről és kollégiumokból, magasabb keresete miatt otthonról. Akkor még nem létezett ennyi net-cafe, az eléréseket nem osztogatták potom pénzért a telefon előfizetések mellé, nem is volt ennyi számítógép sem talán. Magyarul, akinek volt, az örült a lehetőségnek és örömmel fedezte fel a kiberteret. Talán eszébe sem jutott, hogy visszaéljen vele, hogy a többi usert szándékosan félrevezesse avagy ezt vele tegyék!
A társkereső oldalak társasága sem cél nélkül regisztrált: igazi szándék vezetett mindenkit. Nem a kipróbálom, nem a "tök-mindegy-mit-is-veszíthetek", nem a kockázat nélküli szívatás lehetősége vitt fel embereket a társkereső oldalakra: szinte egy kivételesen jó dolognak lehettek a részei, egy kivételes - akkor még sok ember elől elzárt - szolgáltatásba léphettek be. Az oldalak üzemeltetői is ingyen adták a tagságot, talán őket is a kísérletezőkedv lelkesedése hajtotta, s csak később csillant meg szemük előtt az anyagi gazdagodás lehetősége.
Tehát társadalmunk képzettebb része jutott hozzá 2000 körül a nethez. Így nem okozott problémát, úgy mint manapság a sokszor primitív stílus, a "hejesirás", a kitöltetlen adatlapok tömkelege. A nők nem kaptak "Jössz dugni, gecó?" tartalmú bemutatkozó leveleket. A nők önbecsülése vagy a vérnyomása nem szállt el a százával érkező levelek hatására. A pasik nem botlottak bele kamu képeket tartalmazó adatlapokba vagy kislánykák fehérneműs fotóiba.
Apropó képek! A digitális fényképezőgépek ára is még az egeket verdeste akkoriban. Ennek következményeként a fotós adatlapok száma 1-1 társkeresőn ujjainkkal is megszámolható volt. Igazi vakrepülést, igazi vakrandikat kellett akkor lebonyolítani - jobbhíján! Ám mégis sikeresebbek voltak az akkori társkeresők - vajh, miért?
A csalódottság ezzel az egésszel kapcsolatban kezd általánossá válni. Akkoriban még nem olyan nagy igényekkel vágtunk bele, talán játéknak tekintettük. Manapság már - pláne ha fizetünk is érte -, akkor szolgáltatásnak hisszük: sokan vannak fent, manapság már szinte mindenki kipróbálta, nem olcsó a havi tagság sem, így miért ne találnánk meg szinte azonnal a tökéletes partnert?! Mindenki korrekt és őszinte viselkedést vár el, miközben ő maga sem tud az lenni minden esetben. Mindenki azonnali sikert vár el, holott mi a garancia és esély minderre? Mindenki felturbózott elvárásokkal vág bele, de miért lennének itt jobbak, mint amúgy magában a társadalmunkban? Mindenki mást keres és máshogyan: ki lazán, ki görcsösen, ki a külsőt s van aki a lelket és intelligenciát akarja, van, aki a pénzt és van, aki a lelki biztonságot, van, aki azonnal találkozni akar s van, aki csak hosszas levelezés után, van, akit már átvertek és van, akit még nem, van, akilehazudja a csillagokat is az égről, hogy szexelhessen, s van, aki szeretne nagyon szerelmes lenni!
Anno nekem a második - vakrandimon - sikerült belebotlanom abba a nőbe, akivel aztán négy évig lehettem együtt, akinek megfogott a külseje, akinek megragadott a személyisége. Aztán jött ez az új korszak, a zavaros, az önző: majdnem 100-szor ennyi randevúmba került, hogy ismét megtalálhassam azt, akit már régóta elképzeltem magamnak! Többen vannak már fent, de a több nem jelent jobbat. Most a kis patak hordaléka helyett, egy hatalmas folyam köveit kell mindenkinek átmosnia ahhoz, hogy megtalálhassa a maga igazi aranyát! Ehhez sok idő, energia, lelkierő, kitartás kell, de nem lehetetlen, csak küzdelmesebb, mint anno...