Online randiközvetítés 6Kedd-szombat avagy a problémák kezdete és vége: Itt volt már az idő egy kis szívásra, a rózsaszín felhők elkergetésére, azon hülye gondolatom kinyírására, hogy még nekem is sikerülhet.
Kedden találkoztunk, de már rossz érzésekkel. Valami nem úgy kattog, valami nem úgy megy, mint kellene s a hiba nem az én készülékemben van! Ezt bizony meg kellett beszélni. Rögtön előállt egy nagyon cool javaslattal: menjünk a Budakeszi vadasparkba! Így is lett. Még előtte fel kellett ugrani elhanyagolt - magyarul kupis - lakásomba egy pulcsiért, mert lehűlt az idő. Ő is feljött és körülnézett - nem őszinte örömömre, mert ilyen állapotban bíz nem szeretem mutogatni - de legalább túlestünk az első lakánézőn!
Már a kocsiban belevágtunk. Elmondta, hogy még nem tart ott ahol én, ő még bíz nem érzi azt, amit kellene. Nem szerelmes - tán nem is feltétlen szükséges 4 randi után -, de kedvvel és nagyon jó velem. Értékeli, hogy türelmes vagyok vele, mert elviselem a hezitálását, kitartó vagyok és még ezek után sem teszem ki a szűrét.
Már késve érkeztünk a parkhoz, zárva volt. Ám így is elsétálgatunk a környékén, miközben - nagyon bájosan - folyamatosan hezitált, járt az agya, gondolkodott és szapulta magát, hogy miért így viselkedik. Éreztem, hogy valóban felforgatja ôt ez az egész, hogy valóban két ellentétes érzés harcol benne: a szerelem felforgató adrenalinnövelô feelingje nincs meg, így nem én vagyok az igazi, tehát hagyjuk abba. Másrészrôl pedig kedvel, kedvesnek tart, jól érzi magát velem, valahol vonzódik is - ezt bizonyítja a rengeteg ölelés, csók és a kéz a kézben járás - nevetünk, jó progikat csinálunk.
Nem tudom objektívan nézni kalandunkat. Bele vagyok zúgva - nyugtat és felpörget: ha a szemébe nézek máris végem van. Soha el nem engedném kezét, soha nem pillantanék más nô szemébe, tán soha nem éreznék már többet...
Nem dobban nagyot szíve, mint az elôzô lovagjánál már 1-2 alkalom után, ha meglátta. Igaz, mentségére szóljon, mindössze 3 hónap telt el a szakítás óta. 5 évet éltek együtt! Tán valóban nem lehet kiheverni és megtisztulni ennyi idô alatt: ex-exem engem fél év alatt hevert ki és pasizott be megint. Remélem, hogy ez az ok s nem más. Habár a végkifejlett szerint tök 8: se így se úgy nem jön össze.
Pech-pech-pech!
- Miért nem egy fél évvel késôbb találkoztunk össze? - kérdezte. - Sokkal egyszerûbb lenne úgy!
De miért legyen egyszerû? Küzdjünk!
Feljött a séta után hozzám megnézni vmi filmet. Vettünk elôtte kaját, italt. A film után még vívtunk egy kis csókcsatát és hazavittem.
Csütörtökön elugrottam a munkahelyéhez motorral és kiültünk beszélgetni 1 órácskát. Szépen, kellemesen cseverésztünk és letisztáztuk a péntek estét: Ő is elmegy bulizni barátosnéival, én is a saját nemű barátaimmal s hajnalban NÁLAM! találkozunk. Ott alszik, de szigorúan semmi nem történhet! Fantasztikus előrelépés - úgy hittem. A bizalom és az erősődő érzelmek jele. Persze: alig vártam, hogy elteljen az a fránya 24 óra. Már a karjaimban akartam tudni, bizalmas körülmények közt.
Magát a péntek estét is félig unalomban, félig az idô múlását várva csináltam végig. Szerencsétlen is volt maga az éjszaka, mert eleredt az esô is, így a szabadtéri helyek potenciálja kérdésessé vált. Végül - sok unalmas és fárasztó tekergés után (nem beszélve arról, hogy drága tekergés után: utálok taxiért fizetni) - végül a Hajógyárin kötöttünk ki. Meguntam hamar: 2 felé búcsút intettem és hazatámolyogtam. Közben küldtem egy sms-t a szívecskémnek, hogy a magam részérôl befejezettnek tartom az estét. Várom.
Ô is igen unta a "bulit" és el is indult felém.
Mikor feljött, beszélgettünk, majd elfáradva lefekvéshez kezdtünk készülődni. Izgultam és vártam, mert most elôször tarthattam kezeim közt végre úgy, hogy alig választ el minket valami: nincs kartámasz, nincs autóban kényelmetlen kifacsart testtartás, nincs az utcán illedelmesen kell viselkedni feeling. A megállapodás alvásról szólt (már ez is nagy szó, mert találkoztam már olyan nem éplelkû lánnyal is, aki a harmadik randin simán lefeküdt velem, de az együtt alvásról hallani sem akart még egy fél évig - persze nem vártam ki)
Gondoltam, azért hátha több is lesz - egyrészt mert jó, másrészt mert ez is egy kapocs, ami méginkább összeköt.
Másnap reggel - mindössze 3 óra csicsika után - kipattant az álom a szeméből. Nem egy megnyugodott, boldog és révbe ért ember feküdt mellettem, hanem egy szabadságától megfosztott, ketrecbe zárt kis lény. Menekülni akart. El innen, ez nem az Ô földje. Szerettem volna magam mellett tartani, de nem lehetett. Kibújt, elbújt, maradni - nemcsak itt, hanem velem sem - akart. Hazavittem.
Sokat beszélgettünk még az autómban - habár mindketten hullák voltunk a fáradságtól - és kiderült, hogy neki még nem érkezett meg a szerelem. Nem akar engem sem fárasztani, húzni az időmet. Nekem ezzel semmi gondom nincs, inkább jobban aggasztott, hogy nem akart találkozni velem aznap! Ha már nemhogy szerelem, de hajlandóság sincs a közös szabadidő eltöltésére, az már gáz. Eldurrant az agyam és egy hülye dolgot műveltem: közöltem vele, hogy ha nem találkozunk este, akkor már többet soha, mert így nincs értelme. Annyi svungnak kell lennie benne, annyira azért kénne akarnia ezt az egészet, hogy rám áldozzon egy szombat estét, mégha épp fáradt is, egyedül szeretne maradni vagy akár épp összezavarodott. Megzsaroltam. Reméltem, hogy egy kis ijedtséggel ráveszem: vagy találkozunk vagy fejezzük be! De nem. Volt a csajban annyi, hogy hosszas gondolkodás után nemet mondjon. Én kitartottam és hosszas ölelkezés után, nagyon nehezen elválva (s neki is fájt), de mégis elengedtem - és Ô el is ment...
