Nos, hogy a nagy EGYOLDALÚ EGYHAVI EGYETEMLEGESEN EGYSZERI EGYETLENEM iránti szerelmi fellángolásomnak el kellett múlnia és ismét visszakerültem a placcra  - lehet, hogy nagy rendezőnk a sors/isten/vakvéletlen szeretné megörvendeztetni minden kedves olvasómat azzal, hogy még pár blogbejegyzést írjak - elkezdtem megent randizgatni, amelynek első élményét szeretném világgá kürtölni...

First date in the virtual world after back:
Az alkalom nem lelkesített, hiszen kilábalva egy testemet és lelkemet megmozgató és rettentően izgató szerelemféléből, nehezen hittem abban, hogy most találnék egy ugyanolyan csajt. Elmentem hülye tisztességből, mert majdnem 1 hónapja húzodott a randi időpontja s talán most végre megkaphasson, láthasson és kirúghasson. Na jó, ez utóbbi nem a hivatalos program része, de igazán nem érdekel ha így tesz: sőt, betegesen már szinte arra vágyok, hogy inkább ez történjen meg, mert elegem van a csúnya, unszimpatikus lányokból s akár ezen az áron is, de végre szépekkel beszélgethessek. A fotók alapján egy túrázó, sportos, egy helyben ülni nem szerető lányról volt szó, elég széles arcberendezéssel: kissé agresszív kinézetet kölcsönzött neki a szemkörnyéki oldalsó kidudorodás és a széles száj.
Még 1 héttel ezelőtt egyeztetünk nehezen erre az estére egy időpontot. Aktuális nap reggelén - még szinte be sem bootoltam 64Kb-s rendszeremet - cseng a telefonom. Ő az. Na, vajh mi lehet ennyire fontos, hogy még a  betűző napocska fényeit lekorlátozó függönyöm setétsége mögött kell kora hajnali telefonbeszélgetést folytatnom?
- Szia. Csak azért hívlak, hogy a ma estére megbeszélt találkozónkat lemondjam.
- Jó rendben - válaszolom lassan.
- Ugye nem ébresztettelek fel? - kérdi.
- Ugyan dehogy.
- Akkor jó. Ugyanis találkoztam egy sráccal, aki úgy tűnik, hogy érdekel, szeretném megismerni, de közben tisztességes is maradni és úgy gondolom, nem lenne etikus veled találkozni. Veled szemben sem és vele szemben sem...
Teljesen szokványos sztori és mondatok, egyáltalán nem lepnek meg s legalább felszabadítják az estém és lehetővé teszik, hogy végre megírjam a következő "Nekem sem..." epizódot, így rezignáltan hallatszik válaszom:
- Persze, megértem.
- De közben meg egy kicsit kitolásnak is érzem, hiszen oly régóta halogatjuk és most végre sikerült megbeszélnünk, összehoznunk egy alkalmas időpontot...
- Ne bándd! Ha valóban azt érzed, hogy nem tudnál rám koncentrálni, akkor teljesen felesleges egymás idejét pazarolni!
- De olyan kíváncsi vagyok rád!
- Én is - mondtam - de hát itt már nincs mit tenni. Így jártunk...
- Jaj, ez így annyira nem jó. Az előző kapcsolatom is bezavar még, a szakítás óta nem vagyok képes normális kapcsolatot kialakítani, mindenkit az exemhez mérek...
Kezdett nagyon nem tetszeni mindaz, amit hallottam. Nekem most pont egy ilyenre van szükségem? Dehogy! Épp túl vagyok egy szerelmi csalódáson - amikor pedig egy fantasztikus hihetetlen lelki békét adó kapcsit tudhattam volna magaménak egy nagyon szép csajszi mellett - s akkor jön egy ilyen, bizonytalankodik, nem tudja mit akar és még én tegyem képletesen vállára a kezem és vígasztaljam, meg győzködjem és adjak neki pszichológusi kezelést? Na azt nem!
- Erre nem tudok mit mondani: a döntést nem nekem kell meghozni.
A lófüttyöt fogok neki segíteni! Szenvedje ki maga. Nekem eleve pocsék a helyzetem, hiszen épp vissza akarnak utasítani...
- Közben meg annyira kíváncsi vagyok rád - szenvelgett. - Tudod mit? Találkozzunk mégis!
Nagyon jó. "Kezd egyre nagyobb kedvem lenni az estéhez." A mínusz hányadik szintről indulhatok így? Mennyit kell kaparnom azért, hogy legalább odáig eljussak, hogy "köszi, szimpatikus vagy, jól éreztem magam, de nem te lennél az, akit keresek!"
- Biztosan? Nézd, valóban nem akarom se a te időd, se a magamét pazarolni. Nincs probléma, ha nem futunk össze, nem fogok haragudni, de az már viszont bosszantana, ha előre tudnád, hogy nem állsz nyitva egy új kapcsolat felé s mégis eltöltünk együtt feleslegesen egy estét! Szóval?
- Eldöntöttem és szeretnék veled találkozni. Maradjunk a megbeszélteknél, jó?! - jelentette ki a határozatlanságnál egy fokkal biztosabban.
.. Végre! Untam már a szenvelgést.

Délután megeresztettem egy ellenôrzô telefont: ilyen bizonytalan csajoknál ez nem árt, mert akár 5 perc múlva - ahogy elfogy a bátorsága - máris másképp gondolhatja, de értesíteni már csak az utolsó utáni pillanatban fog, amikor már más progit szervezni képtelen vagy. Fô a korrektség! :-)

Randi az általa megadott helyen: beszélgetés során kiderül, hogy minden, ismétlem, minden pasiját ide hozta! (Nagyon biztosra megy: vajh nem csak a vendéglőkből nem szeret megismerni újakat, hanem a férfiakkal is így van?)
 
A beszélgetés folyékony - hiába a szómirigyeim jól működnek, s hamar az előző, több éves komoly kapcsolatára terelődik a szó, amiből még nem lábalt ki teljesen. ExPartnere egy kemény pasi volt: hegyet mászott - mégpedig a legmagasabbakat (pl. Himalája) - és médiaszemélyiségként is ismert. Ilyen sportos, kitartó, határozott, eltökélt, be nem törhető sportember, akinek - mivel médiás is - még dumája is van, általam felülüberelhetetlen. Nyíltan be is vallotta, hogy ez okoz gondot neki 2 éve, amióta szakítottak: nem talál olyat, akire felnézhetne ugyanúgy, ahogy az exére. Nem csodálom! A csúcson kezdte, majd kirúgták és hozzászokva a jóhoz, az extrához, már nem akar visszalépni, már hiányzik neki mindaz az életminőség, különlegesség, extrák, amiket akkor átélhetett.
Itt kapcsoltam át egy kímélő üzemmódra: agysejtek fele leállít, szórakoztató, elbűvőlő üzemmód kikapcs. Eredménye nem is lett az estének: másnapi moziba invitálós telefonomra kijött a farbával és mivel nem érzi azt az érzést, amit várt, így nem igazából látja értelmét elmenni. De ettől függetlenül nagyon szívesen találkozik velem, csak nem úgy...
Mundus haud flecto.