Apámmal beszélgettem most hétvégén errôl az ismerkedési mizzériákról s beszélgetésünk közben felbukkant egy nagyon érdekes gondolat. A társkeresô oldalakon történô partnerkeresés nagyon hasonlít az utazáshoz: fel akarunk fedezni idegen tájakat (embereket), van egy célunk, ahová el akarunk jutni (stabil és boldog kapcsolat), miközben látni szeretnénk, amit csak lehet (szeretnénk tapasztalatokat gyûjteni), hogy a végén élményekkel telve és elégedetten térjünk haza. (állapodjunk meg a szerelmünk mellett, akirôl tudjuk, hogy a legjobb nekünk)Viszont a neten ismerkedni - ellentétben a való élettel - annyira más, gyorsabb, lényegretörôbb. Itt - mint mondjuk egy iskolában vagy munkahelyen vagy baráti társaságban - nincs idô megismerni a másikat. Pár cím, jelzô, mondat és fotó lapján kell meghozni a döntést: érdekel vagy sem, adok esélyt vagy sem. Száguldunk az adatlapok közt, ugyanúgy, ahogy az autópályán szoktunk és csekély, szinte semmitmondó infók alapján kell döntenünk.
Ha igazán szeretnénk megismerni, látni és érezni egy tájat, országot, kultúrát, le kell térnünk az autópályáról. Ha maradunk és átszáguldunk egy országon, akkor csak távoli és nagyon felületes képünk lesz. Pár infó alapján kell döntést hoznunk, egy felbukkanó templomtorony, egy érdekes hegy, egy érdekes útikönyv utalás alapján kamyarodunk le vagy megyünk tovább, miközben kis táblák húznak el mellettünk vázlatos infókkal.
Keresés után ezernyi adatlap kerül elém, s rohanó világban nincs idôm elolvasni részletesen mindegyiket. Egy-egy elejtett szó, izgalmas idézet, jó fotó megállít egy pillanatra és elgondolkoztat: érdemes írnom vagy sem? Hét másodperc - csak hogy egy népszerû dal refrénjével éljek -, ennyi jut mindenkire. Döntök, hogy írok vagy sem. Ez a hét másodperc meghatározhatja egész további életemet - talán az egyik legfontosabb döntésemmé fog válni - mégis oly kis hangsúlyt kap. S ha eldöntöttem ismét rálépek a gázpedálra s hajtok tovább...
