A Fiú:Valóban igaz, hogy a nőket a visszautasítás után is érdemes ostromolni, s a kitartás meghozza gyümölcsét? Szoktak a lányok is a barátság álcája mögé bújva kivárásos taktikát alkalmazni?
A Lány: Hogy érdemes-e? Kérdés, miért utasít vissza a nő. Ha épp ezernyi gondja-baja van és már attól is robban, hogy "fapapucs", akkor érdemes kivárni és később, egy nyugodtabb időszakban finoman próbálkozni. De ha egész egyszerűen nem vonzódik a nő férfihoz, akkor ritkán sikerül. Mert ugye vonzalom alapja lehet a jó külső, meg a sárm, de ezek aránylag az elején eldőlnek. Tehát ha a nőn szemernyi szexuális érdeklődés se látszik, még pár hét után se, akkor levesbe vele, mert onnan már csak az önkínzás kategóriába fér bele akapcsolat.
Kivárásos taktikát? Hajjaj! :) Szerintem alapvetően emberek vagyunk, másodsorban nők és férfiak. És az emberek hasonlóan működnek. Amiért küzdeni kell, annak nagyobb az értéke. Ennek az extrém verziója, amikor nők egy brutális, állandóan másokat vadászó férfi mellett maradnak, mert érte folyamatosan küzdeni kell. Normális kapcsolatoknál nem ennyire kiélezett a dolog. De bizonyos szinten ott is megvan az, hogy aki nagyobb autonómiát tart meg magának, az lesz a domináns a kapcsolatban. Sokan vannak úgy, hogy ha kutya kéne, vennék egyet... ami könnyen kapható, az nem érdekes.
Mondják, hogy az embereket a tetteik határozzák meg. Ismerkedésnél szerintem nyugodtan lehet törölni, amit a másik mond és inkább azt figyelni, mit tesz. Aki háromnaponta tud nagy nehezen telefonálni, az nem érdeklődik. Ugyebár mindenkinek arra van ideje, amire szakít. 5 perc telefon meg a legelfoglaltabb embernek is belefér az idejébe egy nap. De, a csavar a dologban, hogy sokszor ezzel lehet amásikat feltüzelni. "Miért nem hív? Vajon mit csinálhat?" - és mindjárt érdekesebb lesz a másik. Számtalanszor van, hogy aki nagyon hanyagolja a másikat, sőt, urambocsá' - lábtörlőként bánik vele, az lesz a befutó. Emberi gyarlóság, mindkét nem oldalán :)
Azt cáfolnám, hogy a nőknél nincs szimplán szexuális jellegű indíttatás. Csak ugye egy nő nem mehet oda egy férfihez, hogy "rád néztem, elindultak a hormonjaim, ráérsz este?" Mert a visszautasítás mellé a nő ilyenkor egy-két jelzőt is megkap. Ezért van az, hogy ilyen esetekben a nők inkább finoman jelezgetnek és ha látják, hogy vevő rá a másik, akkor próbálnak olyan helyzetet teremteni, hogy "véletlenül egymásba gabalyodjanak".
A Lány:
Mitől vonzó a nő? Milyen arányban számít a külső (abban mi? mell, fenék, stb), milyen arányban a belső és ezen belül mely tulajdonságok?
A Fiú: Az első pillanatban sokat számít a külső: egy dizsiben, utcán, osztályteremben, táncházban, házibuliban, szóval mindazokon a helyeken, ahol semmit, de semmit nem tudunk a nőről, csak megpillantjuk. Kell az a kisugárzás és kellenek azok a formák (van akinek a gömölyűek és vannak akiknek a laposabbak), ami beindítja a pasiban a "Milyen lenne vele a ..." gondolatokat. Igenis, - ahogy bemegyünk egy kínaihoz vagy egy gyorsbüfébe s meglátjuk-megkívánjuk a pultra már kitett, elkészült falatokat -, ugyanúgy megkívánjuk a nőket is kizárólag a látványuk alapján! Kár tagadni: pasiknak a szex hasonló az evés élvezetéhez. Nem muszáj nekünk sok lelki problémát megbeszélni és áthídalni ahhoz, hogy vágyunk tárgyát magunkévá tegyük. S eközben ki melyik testrészre koncentrál, kiben melyik testrész szépsége a döntő úgyannyira különböző és nem lehet általánosítva megmondani, mint ahogy képtelenség olyan ételt találni, ami mindenkinek ízlik! (Speciel nekem a fenék az irtózatosan döntő)
Érzem viszont, hogy a kérdés nem erre irányult, inkább a komoly kapcsolatok esetén fennálló arányokra: melyik dönt inkább?
Van egy mondás: meglátni és megszeretni. Ezt szeretném kibővíteni: meg kell látnunk a nőt, tetszenie kell, majd ha megismertük dől el, hogy járni szeretnénk vele, szerelmesek leszünk-e belé. S ha igen, akkor a kisebb-nagyobb testi hibákat is megbocsátjuk. De alapvetően tetszenie kell, alapvetően külsőleg hordoznia kell magán azokat a női jegyeket, amelyekért odavagyunk (s mint mondottam, ez férfiról férfira változik!) Én még nem tettem ilyet, de nem is hallottam, hogy egy nő, aki külsőleg alapvetően nem tetszett egy férfinak, idővel olyannyira megkedveltette magát, hogy szerelem lett belőle. Hangsúlyozom: külsőleg nem tetszett! Ha nem volt szimpatikus a viselkedése, az más eset!
Nincs arány, nincs olyan, hogy százalékos arányban szól a döntésbe bele a test és a maradék részben pedig az elme. Az összhatás számít, s a kettő együttese adja majd ki a 100%-ot, ami meghozza a várva várt szerelmet!
A Fiú visszakérdezése:
A találkozás hányadik pillanatában tudja már a nő, hogy le (vagy nem) fog/akar feküdni a pasival?
folyt köv
A Fiú: Az első pillanatban sokat számít a külső: egy dizsiben, utcán, osztályteremben, táncházban, házibuliban, szóval mindazokon a helyeken, ahol semmit, de semmit nem tudunk a nőről, csak megpillantjuk. Kell az a kisugárzás és kellenek azok a formák (van akinek a gömölyűek és vannak akiknek a laposabbak), ami beindítja a pasiban a "Milyen lenne vele a ..." gondolatokat. Igenis, - ahogy bemegyünk egy kínaihoz vagy egy gyorsbüfébe s meglátjuk-megkívánjuk a pultra már kitett, elkészült falatokat -, ugyanúgy megkívánjuk a nőket is kizárólag a látványuk alapján! Kár tagadni: pasiknak a szex hasonló az evés élvezetéhez. Nem muszáj nekünk sok lelki problémát megbeszélni és áthídalni ahhoz, hogy vágyunk tárgyát magunkévá tegyük. S eközben ki melyik testrészre koncentrál, kiben melyik testrész szépsége a döntő úgyannyira különböző és nem lehet általánosítva megmondani, mint ahogy képtelenség olyan ételt találni, ami mindenkinek ízlik! (Speciel nekem a fenék az irtózatosan döntő)
Érzem viszont, hogy a kérdés nem erre irányult, inkább a komoly kapcsolatok esetén fennálló arányokra: melyik dönt inkább?
Van egy mondás: meglátni és megszeretni. Ezt szeretném kibővíteni: meg kell látnunk a nőt, tetszenie kell, majd ha megismertük dől el, hogy járni szeretnénk vele, szerelmesek leszünk-e belé. S ha igen, akkor a kisebb-nagyobb testi hibákat is megbocsátjuk. De alapvetően tetszenie kell, alapvetően külsőleg hordoznia kell magán azokat a női jegyeket, amelyekért odavagyunk (s mint mondottam, ez férfiról férfira változik!) Én még nem tettem ilyet, de nem is hallottam, hogy egy nő, aki külsőleg alapvetően nem tetszett egy férfinak, idővel olyannyira megkedveltette magát, hogy szerelem lett belőle. Hangsúlyozom: külsőleg nem tetszett! Ha nem volt szimpatikus a viselkedése, az más eset!
Nincs arány, nincs olyan, hogy százalékos arányban szól a döntésbe bele a test és a maradék részben pedig az elme. Az összhatás számít, s a kettő együttese adja majd ki a 100%-ot, ami meghozza a várva várt szerelmet!
A Fiú visszakérdezése:
A találkozás hányadik pillanatában tudja már a nő, hogy le (vagy nem) fog/akar feküdni a pasival?
folyt köv
