Paraméterkönyv
2007.10.31. 12:51 Line24
Párkeresési időszakunkon elején mindenki kinyit egy paraméterkönyvet. Szűz lapokkal, szinte még üresen, hisz akkor még oly kevés elvárásunk van: annyi csak, hogy szeressenek, hogy legyen mellettünk valaki. Aztán folyamatosan tapasztalunk kapcsolatról kapcsolatra, s úgy írjuk tele ezen lapokat elvárásainkkal és az utált tulajdonságokkal. Minden megélt-átélt jót szeretnénk viszontlátni következő partnerünkben, miközben a rosszakat szeretnénk elkerülni. S túl az ötödik, tízedik, húszadik kapcsolaton már az udvarlás elején, az udvarlási időszak első hónapjaiban keressük és végigveszük ezeket.
Fiatalságunk elején így könnyű párra találni, s így egyre nehezebb időskorban: feljebb és feljebb akarunk lépdelni, egyre jobbat, szebbet szeretnénk - a paraméterkönyvnek megfelelőt. Vagy akár nem egyre jobbat, csak egyre konkrétabbat: a kép is mind élesebb lehet s ehhez hasonlító egyént szeretnénk kihalászni a nagy zûrzavarból. Persze, ha megtaláljuk már szerencsénk van, de még kevés: nekünk is stimmelnünk kell az ô általa felállított árnyékképbe, különben felborul a szépnek induló kapcsolat. Nem akarok túl pesszimistának tûnni, de azt állítom, hogy 18 évesen minden második korombeli lány "bejött", tizenakárhány évvel késôbb már csak minden 100. lobbant lángra bennem valamit. Ha ugyanezt az arányt veszük számításba a másik oldalon is, akkor tulajdonképp 1:10 000-hez az esélyem megtalálni manapság a párom. Matematika tanárom mondta a valószínûségszámítás oktatása közben, hogy ez azt jelenti, hogy lehet, elsôre kihúzom a piros pontos golyót Tibi bácsi zsákjából, de ha nincs szerencsém, bizony a tízezredik golyóban lesz benne a tuti!
No, eleddig a saját reszortomat és aránypáromat letudtam: sikerült két darab fél piros pontos golyót kikapnom. Pár lánynak én is piros pontos golyó lehettem volna, de ott meg az én érzelmeim nem akartak kimászni tüskés vackukból.
Szóval itt ülök a sötét nézôtéren, tapsolok és várom a golyómat, hogy végre sutba dobhassam ezt az egész könyvesdit...
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.