Avagy lökött csajokról, kik megfordultak a társkeresési procedúráimnak hímes, hírhedt, néha heroikus harcmezején...Udvarlásaim folyamán találkoztam olyan lányokkal, akik véleményem szerint nem voltak rendesen négy kerékre helyezve, inkább csak tricikliként avagy bicikliként billegtek az élet göröngyös lejtőjén lefelé, próbálva megtartani igen kényes egyensúlyukat megrendült belső világuk és a stabilnak tűnő külső világ közt, miközben e disszonanciát valamely igen különös effektként megjelenítve borították rá a körülüttük lézengő férfiemberek kiválasztott és épp megtűrt egyedeire, amely egyedeknek néha, de egyáltalán nem irigyelt módon én is a tagjai közt lehettem, s amely lehetőséget kihasználva begyűjtött élményeimet e lökött csajok fajtáiról - tömörebb formában mint e mondatom - el is mesélhetem kedves olvasóimnak, hogy legalább pár karakterre való érdekesnek szánt sztoriként értelmet kapjanak - az egyébként feleslegesen eltöltött - óráim.
Besózott seggű, örökmozgó, hiperaktív maca:
Észak-budai agglomerációban élő hölgy, ki szüleitől ajándékba kapott sok milliós, Duna-parti lakásában - amelynek árát ő soha-soha megkeresni nem tudná -, éldegél. Aktívan. Márminthogy besózott seggűen. Hiperaktív felnőttben. Akinek valami bogár mászott fel a fenekébe és ott folyton vakarodzási ingert vált ki ha leül, így képtelen állandóan menni és csinálni valami nagyon jópofát, de egyúttal értelmetlent avagy önzőt... Nevezhetném akár bulibuzinak is.
Randink normálisan startolt egy vendéglőben. Tartott az első pohár borig. Onnantól átszakadt a gát... Na nem a dunai, pedig lehet, hogy jobban jártam volna! Egy óra után már az intimításnál tartottunk: hányszor tudok egymás után, mi a kedvenc póz, mikor szoktam lefeküdni egy lánnyal, s ezenközben kitágult pupillákkal meredt rám, mint aki azonnal elkap. Több, mint 2 órás borozgatás után már zárt a vendéglő, így székhelyünket és hátsónkat valami más helyre kellett áthelyezni. Közben engem is meggyőzött, hogy igyak. Ezt nem akartam megtenni, mivel kocsival voltam.
- Ó, nem baj, hiszen mire végzünk addigra ki is megy belőled! - mondta. Vau, ez több mint reménykeltő: lehet, hogy lesz egy jó éjszakám?!
Egy sarokkal arrébb állt egy alternatív kocsmaszerűség, hát azt javasolta. Beültünk. Sörösüvegek gyöngyöző áramlatai merültek el végleg benne átadva a helyet az örök "női kishólyag és kevés wc" problematikájának (ami nőknél legfőképpen mozi előtt és utáni futás képében mutatkozik meg!), miközben kedélye mind magasabb ívekben szárnyalt a Himalája csúcsai felé. Próbáltam tempóban utolérni, de reménytelen vállalkozásnak bizonyult. A hólyagja már olyan feszességet ért el, hogy javasolta, ugorjunk fel hozzá egy kis pössentésre. E kellemes meghívásnak - még soha senki nem invitált meg az első randin lakásába egy közös vízelésre - nem mondhattam nemet. Nagyon közel lakott, így a távot nem volt nehéz hamar letudni - sikerült 1 óra alatt, mert időközben összeszedett egy vak embert, akit épp itt dobtak ki ismerősei autójukból beszólása után, s hagyták jó sorsára, hátha kedves és gondoskodó népek laknak erre felé, akik így vagy úgy de eljuttatják őt rendeltetési helyére. Ó, kisasszonyomban azonnal feltámadt az elesettek iránti vak ösztön és munkához látott, hagyva csapot-papot és randit a fenébe: belekarolt az édes majd 40 éves emberbe és cibálni kezdte a megmenekülésének helyszínére!
Miután a vak srác biztonságba lett helyezve a vízelési okokból elhagyott kocsma tulajának kezei közt, aki már értesítette annak rokonait, hogy épp milyen címen találják meg és vehetik át az üzemszerűen működtetett fehér botjával, fekete napszemüvegével és vigasztalásul kapott sörével együtt, mi ismét a pisiösvény sárga köves útjára lépve, már otthon is találtuk magunkat (az tántorgó gyalogos sebességével is 5 perc alatt megtehető távolságon), ahol rögvest nyitott ajtó hangokat és látványt is felfedő áldása mellett elvégezte dolgát, miközben csicsergő kommunikációját irányomban egy pillanatra sem óhajtotta megszakítani, így a hegyi patak effektje jó ideig visszhangzott füleimben...
Éjfél elmúlt, de vízbázisának jelentősebb elvesztése után sem akart visszavenni a sebességéből, az éccaka tempójából és élvezeti értékéből, így - a melegre való tekintettel - egy meztelen fürdőzést javasolt a Dunában. Nem vagyok prűd, meg fosós sem, de éjszaka, meztelenül a Dunában, egy városi szakaszon, hát nem épp biztonságos és tiszta érzés! Rosszalásomat fejeztem ki ötletével kapcsolatban, de késő volt! Csak annyit tudtam tenni, hogy lekísértem és az ittas ember hatalmas bátorságából, felelőtlenségéből lecsippentve vigyázni rá. Milyen lett volna, ha másnap megkérdik, hogy hogyan is sikerült a randi én pedig elmondhatom:
- Halálosan jó volt. Szinte úsztunk a boldogságban. Ő el is merült!
Szóval nem volt kímélet: leérve a partra ledobta ruháit, csont meztelenre vetkőzőtt és bele a vízbe. Próbáltam nadrágomat vízhatlanná tenni és felhajtani addig, hogy utána mehessek, de a hónaljig így sem ment, ezért kénytelen voltam ruhában utána mászni: mégse fulladjion egyedül bele a vízbe! Már kettőre (alkohol és a csurom vízes gönc) ugrott a haza nem mehetnékem oka.
S milyen hatással volt rám meztelensége? Tetszett. S próbáltam-e kihasználni - mint minden épp eszű srác - a helyzetet? Naná. De csak próbáltam, mert még megcsókolni sem engedte magát! Inkább - mint egy infantilis gyermek - pancsolni akart, meg engem beleborítani és mindenáron átúszni - faltól falig a folyót. A Dunát!
Nagyon nehezen sikerült visszakeveredni a lakásába - hajnali 2 felé. A műsor még mindig nem akart véget érni, mert felrángatta a bátyját is, hogy az erkélyén ülve még eldiskuráljunk az élet nagy dolgairól.
Aztán a fiú végre feladta és hajnali 3 után elódalgott aludni. Szerencsés ember - gondoltam a másnapomra (ill. már az aznapomra), amikor szigorúan dolgoznom kellett 9-től. Ám kitartottam, mert vártam jó kiskutya módjára a jutalomfalatomat. Ehhez még át kellett rágnom vele az utazási fényképeit (30 perc - 1/2 4), meghallgatnom a kedvenc zenéjét (15 perc - 4 h), táncikálni (15 perc - 1/4 5), megállapodni az ottalvási feltételekről (15 perc - 1/2 5), na és ekkor, hulla fáradtságom kezdeti pontján indult volna el, s kezdte - jó rúdtáncolós pipi módjára - illegetni magát előttem, majd rajtam. Egy ideig jópofa volt, de újabb fél óra után - mikor nem sikerült a szexre átterelnem a történések igen szakadozó fonalát, pedig akkor már csak az alsóneműnk választott el minket a dokkolástól -, közöltem, hogy nekem ma még dolgoznom kell, így jobb ha szusszanunk egy aprót, mert nem szeretnék csont hulla lenni! Neki persze ez nem okozott problémát, hiszen tanárnéni lévén ő épp nyári szünetét töltötte abszolút dologtalanul, így az egész nap rendelkezésére állt ámokfutásának kipihegésére...
Másnap reggel - csekély 2 óra után - mikor a nyári nap sugara megcsiklandozta még pilláinkat, amikor félálomban még ismét harcos állapotba kerültem. A történtek részleteit és mélységeit fedje úriemberségemnek diszkrét fövege...
Folytatása nem lett afférunknak, mert 2 napra rá elment egy kenutúrára, ahol valami férfiember megfektette hobbiból, bepörgette, majd szép csendben lelépett. De mire ez kiderült és a kisasszony rájött, hogy hintába ültették, addigra már eltelt pár hónap s én már rég más vadászmezőkőn kergettem az örök boldogságot, az én igazi páromat...
