Két ellentétes véleményt megformáló levelet teszek közzé.
Az első elítélő véleményt formál a virtuális ismerkedésről, sejtésem szerint azért, mert eleddig semmiféle eredménnyel nem járt. Mindenkinek szíve-joga, de sohasem árt megvizsgálni, hogy vajon a rendszer rossz-e vagy maga a usernek a taktikája? Bennem inkább az utóbbi kép alakult ki: valamit igen rosszul csinál.
Nincs mese, be kell látni, hogy tömegek használják a netet az igazi megtalálására. Itt kitűnni, kiválni a szürke masszából - főleg egy pasinak, akinek bizony az adatlapjával, fotóival és a leveleinek szövegével kell meggyőznie a lányokat, arról, hogy a legjobb a többi tízezerből! S nem biztos - annak ellenére mondom ezt, hogy valóban szinte csak 180 cm feletti srácot keresnek a nôk, a fiúk meg 160 feletti csajokat - a magassággal van kizárólag a baj: a stílus, a vér unalmas szöveg, a ronda fotók is elriaszthatnak ám sok potenciális jelöltet!
Jó véleményem nekem sincs a netes társkereső oldalakról. Hiába fordul meg errefele rengeteg féle ember, egy közöset látok: arról szól, hogy ki milyen magas. Szerintem nevetséges, de sajnos ez a netes valóság.
Nem nőttem túl nagyra - ez van, ezen nem tudok változtatni. A magasságom egyébként teljesen szokványos női magasság, nem vagyok törpe, de a neten ez baj. Hiába teszek fel jó képeket magamról, hiába írok jó szöveget, hiába vezetek blogot, hiába vásárolok platinatagságot stb. - ezzel csak azt tudom elérni, hogy az adatlapom látogatottságát feltornászom mondjuk napi 40-50-re. Érdeklődő természetesen ebből: 0
Azt sem hiszem, hogy a bemutatkozó leveleimmel lenne a gond. Normális leveleket szoktam írni, ezekre 70%- szokott is valamit válaszolni, többnyire a ("Szia! Köszönöm a leveledet, de ... , remélem megtaláloda a párodat. Üdv ...) sablonlevelet.
Néhány emberrel rendszerint sikerül szót váltani, de ezek is hamar ki szoktak kopni. Tényleges találkozásig csak elvétve jut el valaki: most hogy összeszámolom, tíznél kevesebb emberrel találkoztam eddig. Pedig már évek óta jóegynéhányszor betettem a lábam valamelyik oldalra.
Időnként beregisztrálok, körbenézek, társalgok néhány emberrel, aztán egy-két hét után kireg - közben pedig támogattam párszáz Ft-al az adott oldalt -:)
Másik levélíróm pozitív végkicsengésű levéllel tisztelt meg, amelyben arról beszél, hogy érdemes szenvedni és kitartani, mert igenis van remény, mégha egy ideig csak a rosszat kapjuk-tapasztaljuk.
Miért a net? Mert nehezen oldódok, miközben sok fiúbarátom van, ami egy szórakozóhelyen nem mindig jó pont ilyen szempontból...
Első regisztrálás: hosszú kapcsolatnak vége, egyedül vagyok, nézegetem a társkeresőt, meglátok egy fiút. Gondolkodok..gondolkodok..felregisztrálok egy kitöltetlen oldallal, és írok neki. Rövid bemutatkozás, néhány kép. Imponált neki, hogy én írtam. Válaszolt. levelezés-msn-ezés elég sokág (talán két hónap?). Nagy távolság (értsd. több, mint 1000km) leküzdve, találkozunk. Fura volt, mert mást vártam, de két hónapnyi levelezés/beszélgetés után nem adom fel rögtön az álomvilágot. Aztán úgy alakult, hogy közlebb (térben) kerültünk egymáshoz. Nehezen bomlott a rózsaszín köd. Ma már sajnálom, mert megkímélt volna sok megaláztatástól.
Konklúzió: minél előbb találkozni kell!
Második regisztrálás: lelkileg összeszedtem magam, egzisztenciális biztonság; több, mint 1000 bemutatkozó oldal után megláttam Őt. Körülbelül tudtam, hogy milyen embert keresek, és pár sor, néhány kép azért sokat elárul.
Pár napig gondolkodtam, mutattam a barátaimnak, stb. aztán írtam. Rövid életút, képek: nézzen meg a wiwen. Visszaírt. Még jobban tetszett. Telefonszámot kért, beszéltünk, találkoztunk. Nagyon izgultam (nem vagyok egy randizgatós alkat). Nem volt elsőre villámcsapás, de jó volt, nagyon. Újabb levelek, újabb randi. Egyre jobb volt. Harmadik randin csókolóztunk. Kb 2 órán keresztül, mint a gyerekek..:). Akkor már éreztem, hogy a szex is jó lesz..Aztán lassan minden kialakult...
Már együtt élünk egy ideje, és aktívan tervezzük a közös jövőt. Én hiszek a netes társkeresésben, de szerintem sokan ott rontják el, hogy nem tudják, mit is akarnak valójában. Tudom, hogy mit tudok adni és mit várok el. Tudom, hogy kellenek a kompromisszumok, az önismeret. Fontos az, hogy hinni tudjak abban, hogy azért, mert egyszer vmi nagyon rosszul sűlt el, az nem mindig lesz így. És mert vki megbántott, én nem fogom azt visszadni - se neki, se másnak... mindenkit bizatok a magányos barátaim közül, hogy regisztráljanak és próbálkozzanak. Nekem sikerült, másnak akkor miért ne?Továbbra is várom a kedves olvasók leveleit, élménybeszámolóit
