Az utóbbi napok kommentelő bíztatták/hergelték levélírásra az alábbi - a netes társkeresőkön fent tevékenykedőket védelmébe vevő - hölgyet/urat, aki kifejti, hogy nem kell lesajnálni azokat, akik így probálják megtalálni az igazit!
Rettentően megalázónak érzem pár kommentelő hozzászólását, amelyben azt fejtik ki, hogy mennyire másodrangú és megalázó - mondhatnám predesztináló -, ha valaki a neten ismerkedik. Tekintsünk el most attól, hogy én ki vagyok, milyen vagyok (akár külsőleg, akár belsőleg), hogy mennyi tapasztalatom van és mennyi találkozón vagyok túl! De valamit csak a metódusa avagy szokatlansága miatt elítélni maradiság! Jobb lenne megbékélni azzal a gondolattal, hogy
- az elidegenedés,
- bizalmatlanság,
- modern korunk sok-sok magányosan is kitűnően űzhető szórakozási lehetősége
-és az egyén növekvő egzisztenciális szabadsága mind-mind elveszi az eddig műkődő ismerkedési formáinkat, közösségi hobbijainkat, kvázi szükséges egymásra utaltságunkat és visz bele egy olyan világba, ahol elüzletiesedik minden, ahol marha hatékonyan (gyorsan) akarunk elérni s megoldani mindent, még a kapcsolatainkat is.
Példával: minél öregebb valaki, annál inkább beszűkül az új ismeretségekre alkalmat adó lehetőségeinek száma! Fiatalon mindenki iskolába jár, szakkörökbe, sportolni és bulizni. Napról-napra önkéntelenül is idegen emberekbe botlik, akikkel együtt kell működnie, kommunikálnia, s így szándék nélkül alakulhatnak ki vonzódások. Az öregedéssel párhuzamosan ezek a kötelezettségek szűkülnek, átalakulnak, a bulik elmaradnak, a baráti kör inkább fogyatkozik, mind gyarapszik, s mindenki a létfenntartás taposómalmaiban tengeti életét, szűk körben a munkahelyén. Itt már az üzleti, hétköznapi élet problémamegoldó szituációit (vásárlás, javítás, közlekedés, stb.) kell átfordítani egy randevúmeghívásos helyzetté, ami - meglepve a másik felet - akár megalázó véget is érhet. Itt kockáztatni kell már, hisz semmit sem tudva a másik félről (házas-e, mit kedvel, milyen humorra kattan, stb.) szívhatunk rengeteg ok miatt. Ki szereti ezt? Sokan nem, nem is mernek belevágni. De egy boldog kapcsolatra mindenki vágyik! S itt jön be a net, ahol legalább a magánéleti státusz egyértelmű, sőt, a megadott információk alapján még egy kommunikáció is elindulhat.
Szóval, ha valaki a neten van fent az nem egy lelki herélt, nem egy egzisztenciális nulla, nem egy esztétikai csőd, hanem a kommentelők nagyszájú kisebbségétől eltérően bátortalanabb az átlagnál és nem képes minden tetszetős nőt leszólítani vadidegenül. A nők pedig nem a rondaság netovábbjai, akiket bottal sem piszkálna meg egy épelméjű férfi, hanem jeleket nem küldő, visszafogottabb, életét a többi embertől (saját vagy rajta kívül álló okok miatt) elzártabban bonyolító egyedek.
Érdemes - véleményformálás előtt - elolvasni a társkereső oldalakon található sikersztorikat, ahol érdekes, értelmes, normális külsejű párok számolnak be szerencsés egymásra találásukról. Ezenkívül tanácsolom mindenkinek, hogy ismeretségi körében is érdeklődjön körbe: ki mindenki próbálta már így? Bizony meg fog lepődni, hogy mennyi embernek jött be!
Végezetül: próbálni nem elég, komolyan hinni is kell benne! A kudarcod oka sokszor csak te magad vagy!
Várom továbbra is az olvasók történeteit, véleményét a netes társkereséssel kapcsolatban az fvtr@citromail.hu címen!