
Manapság azonban - miután modern korunk eltörölte a régi illemeket - itt maradtunk bámilyen fogódzó nélkül. A szex elől elhúzták a szemérem paravánját, kikerült a négy fal közül és már egyáltalán nem felháborító beszélni róla: sőt! A maradi felfogás - csak a házasság után legális és csak azon belül lefeküdni - elmúlt (jó, most hagyjuk ki a bigott vallásos embereket a képből!). De nem lépett a helyére egy másik - társadalmilag elfogadott - erkölcsi szabály: hogy igazából mikor jó két felnőtt embernek intim viszonyba keverednie?
Mindenki megy a saját feje után. Jobban mondva az érzelmei után. Vagy egyes vadászok csakis alsóbb régiók parancsainak engelmeskednek. De - előbb vagy utóbb - mind találkozni fog a dilemával: szexelni vagy még nem szexelni, ez itt a kérdés!
Gondolataim most elkerülik az egyéjszakás kapcsolatokat: azok tisztán a vágyak gyors és hatékony levezetéséről szólnak - ezen nem sokat kell tökölni (ill. pont azt). A cikk inkább e dimenzión túli kapcsolatról szól, ahol már szimpátia, érzelmek is kezdenek kialakulni, ám nem tartanak a felek az őrjítő szerelemnél. Ezek pont a netes randik esetében adódnak, ahol a szórakozóhelyi kábulat és felfokozott vágyak nélkül, mindössze egy kedves beszélgetés zajlik le első alkalommal egy nyugodt kis kávéházban felmérő jelleggel. A lényegi lépés a második és az az utáni találkákon következik: a bizalom megszületett, az érdeklődés mindkét részről kicsírázott.
Sikerült már nekem is a második randin lefeküdni lánnyal és megkaptam az ötödik után, hogy hogyan is képzelem én ezt: mit keresek, barátnőt vagy szeretőt? (mert ez utóbbira van megfelelő alanya a hölgynek - tényleg, honnan van csak szexre tartalékban mindig pasija a lányoknak?) Tehát az már biztos, hogy mindenki másképp gondolja: de vajh mindenkinek egyszerre igaza is van? Mi lehet ebben a kérdésben a mérvadó? Valószínűleg az objektív mértékegységeket el lehet dobni, hisz ezekben az ügyekben kijelenteni azt, hogy a harmadik randin meg kell ejteni kissé nevetséges. Tehát idő alapú megítélést nem használhatjuk...
Vegyük alapul az érzelmeket? Ha már nagyon szeretjük egymást, jöhet a szex! Igen, de kinek mi a nagy és mi a kicsi? Hol lehet leellenőrizni a szerelem hőfokát? S hol van az az érzelmi lakmuszpapír, ami vaskos pirossal jelzi az igent? Amíg ezt fel nem találják, addig ez az ötlet is eldobva...
Akkor vegyük mértékegységül a tapasztalatot? Ha valaki már sok-sok partnerrel volt és maga az intimítás már nem jelent sokat, akkor tapasztalatával fordított arányosságban láthat neki. Igen ám, de mi történik ha a másik fél tényleg fél, mert ő nem ilyen belevaló?! Szóval mindkét résztvevőt kell vizsgálni, csak az egyiket ismerve nem állapítható ki a megfelelő időpont.
Ha mindkét fél vágyát vizsgáljuk, ildomos és logikus akkor javasolni a szexet, amikor már mindketten ugyanannyira kívánják egymást, hogy még véletlenül se érezze az egyik a másikhoz képest kényszerhelyzetben magát és hasonló vágyakozással ugyanannyira élvezhesse. De vajh létezhet-e olyan kapcsolat két ember közt, amikor azonos érzelmekkel fordulnak egymás felé? Kizárható...
A szerelem - sokan úgy tartják - őrület egy bizonyos megnyilvánulása. A szex pedig akár őrülten jó és eszméletlen is lehet. Tehát, amikor már agyament dolgokat is megteszel a másikért - pl. elveszed feleségül :-) -, máris jöhet a szex. Tehát az őseink gyakorlata - miszerint szex csak házasság után lehetséges - jó volt? Nem hiszem. S ez fôleg a mai világban - ahol elve szabadabbak is vagyunk ill. a válások száma így is túl nagy - járhatatlan...
Vagy beszéljük meg
Lehet, hogy nem is kellene érzelmekhez kötni e testi vágyat csak azt nézni, hogy kialakult-e és onnantól kezdve csak az élvezetért csinálni. De az egyéjszakás kapcsolatokat már kizártuk az elején, így halmazunkba kizárólag a komoly vagy annak induló kapcsolatok tartoznak bele, ahol már valamifajta érzelmi kötödés kialakult, hiszen érzelmekkel sokkal élvezetesebb a szex. Ebben az esetben visszajutunk kiindulási pontunkhoz:
Mikor szabad és érdemes lefeküdni?