Unom az ittlétet. A szagtalan, íztelen, sőt ízetlen tömeget. A személyiséget mellőzö, megfáradt, kiélt embertömeget. A mellkitevős, vagy épp farkamutogatós ostoba nőket és férfiakat. Kevés itt az érték, egyre kevesebb....S vagyunk páran, normális, értelmes emberek, akik franc tudja, minek ülünk itt. Gyerekeket kellene szülnünk, a párunk kezébe kapaszkodni, összebújni a takaró alatt, fogócskázni az esőben, szerelmet vallani egy őszi estén a kandalló melege előtt...Bármit, csak ezt ne....Lelketlen, üres, kiégett testek leszünk. Gyere, és keresd meg velem a lelki békét, találjuk meg együtt a pillanatot, amikor minden rendben van. Várlak este a fa alatt...Emlékszel? Belevéstük a nevünket, s azt hittük, a szerelmünk együtt növekszik majd vele...Add Uram, hogy mindig emlékezzek erre...hogy milyen jó Embernek lenni...
...
Régen nem éltek szüleink ilyen jó körülmények közt, mint mi mostanában. Nagy király volt 26 évesen az, aki magáénak mondhatott egy 1 szobás lakást, mégha abban nem is volt víz és a wc pedig kint. Hajnali 6-ra jártak dolgozni, kocsijuk sehol, a gyerekeket így hajnali 5-kor kellett leadni az oviba, de ennek ellenére mégis 30 éves korukra már gyerekekkel rendelkeztek. Manapság meg sokkal jobb anyagi körülmények közt élünk, több mindenünk van, mégse akarunk gyereket vállalni. Közben meg azt olvasom, hogy az utóbbi fél év hatására 20%-kal nőtt a társkereső oldalak tagsága: a válság megnövelte a táskeresési kedvet, mert ha már anyagi biztonság veszélyben forog, akkor érzelmileg szeretnénk biztos lábakon állni.
Tehát: ha jobban élünk, kevésbé vagyunk toleránsak, annál inkább önzővé válunk és magányosabbá? Az új világ a magányról, az elszemélytelenedésről és bizalmatlanságról fog szólni, ahol az érzelmeket a modernkor játékai fogják helyettesíteni?!
...
Érzékeny téma. Szeretjük, gyűlöljük, megvetjük, istenítjük. Van véleményünk róla. Persze, ha megkérdezik, bőszen tagadjuk, hogy bármi közünk lenne hozzá. Mégis sokan vagyunk, akik estéről estére ezeken az oldalakon múlatjuk az időt. Ha megkérdeznék tőlünk miért, gyorsan rávágnánk, hogy csak a barátaink miatt vagyunk ott, ki is tettük, nekünk ugyan ne írjon senki ismerkedős szándékkal. Persze, közben fél szemmel azt lessük, vajon mikor kezd el villogni a piros kis felkiáltójel, hogy üzenetünk érkezett végre.
Az emberekben kialakult sztereotípiát szeretném eloszlatni azzal, hogy azt mondom, azért álljunk meg egy szóra, nem csak hülyék és szellemileg nullák, nem csak randák és fogatlanok tobzódnak ezeken az oldalakon. Számtalan okos és kellemes nő és férfi választja az ismerkedésnek ezen formáját, részben időhiány, részben kényelmi okok miatt. Persze, sok a hulladék is, de ha belegondolunk, a való életben sincs ez másként, minden korpa között van némi disznó.
Elvhű netútálóként 2 éve még én is körbenevettem, ha valaki azt mesélte, x.y. netes oldalon lelt párra. Nem értettem, hogy lehet az első érintés varázsát, az első szemkontakt vérforraló érzését felcserélni egy személytelen párbeszédre.....Persze, furcsa ez. Néha találkozik 2 világ, amire az életben sosem kerülne sor. Tiltakoznál ellene, mert más. Nagyon más. Olyan ez, mintha a halállal kezdődne az élet, s miután éltünk, visszamásznánk az anyaméhbe...ugye, milyen hülyén hangzik? A mozi leszoktat az olvasásról, a net a találkozásról. Nem érzed az illatát, nem hallod a hangját, nem látod a gesztusait, a mimikáját. S mégis, a test elkezd vágyakozni,a lélekkel egyetemben...Aztán egy idő után, bagatell és érthetelen módon azt kezded érezni, hogy kívánod, hogy hiányzik, ha nincs veled. Talán picit szerelembe is esel, s alig várod már hogy végre élőben is magadhoz ölelhesd.
Ha így alakul...mert megeshet biza az is, hogy a neten oly jól felépített "lovestory" alapjaiban rendül meg, amikor először belenézel a szemébe, és elmarad a várva várt feeling. Rájössz, hogy élőben nem is olyan szép a mosolya, nem tetszik a bőre illata, folyton vihog, ápolatlan a körme, koszos a cipője, stb...és már csak arra tudsz gondolni: istenem, add, hogy senki nem lásson meg vele az ismerősök közül, s alig várod, hogy végre elinduljon haza....Persze, ha még ráadásnak Ő pont másképp érez, akkor még arra is venned kell a fáradtságot, hogy szép óvatosan beadagold neki, hogy igazából Te hercegre számítottál, nem urasági tehenészfiúra...Ennek a sztrorinak ugye él a fonákja is, mikor Neked jön be az illető, és Te viszont nem...nos, az sem túl kellemes szituáció.
Légyen bármelyik verzió is a befutó, hazakullogsz a hűvös oldalon, megfogadva, hogy soha többet, sőt, azonnal törlöd magad, meg hasonlók....Aztán másnap, mintha mi sem történt volna, már újra ott ülsz, munkából hazaérvén, cipőt épp levetve már vered is a billt, mosolyogsz, hódítassz, kacérkodsz.....kezded előről az egészet.
Miért?
Mert szeretre vágyunk Mindannyian. Hogy szeressenek és hogy szerethessünk. És ez a cél szentesíthet minden eszközt. Butulunk, ha buta kell; szépülünk, ha szép; mosolygunk, ha vidám kell; sírunk, ha szomorú....Elhazudjuk, hogy kell nekünk, és Ő is elhazudja, hogy kellünk neki.
Aztán, mindenki csalódik.....
Éljen a netes társkeresés hazug valósága.
