Virtuális társkeresés

Legutóbb beszélgettem egy kedves lány ismerősömmel, aki még keményen próbálkozik a világhálós ismerkedési metódussal. Elmesélt - többek közt - egy sztorit arról, hogy egy elsőre szimpatikus fiatalember hogyan ronthatja el - önkezűleg - esélyeit. Ezt a beszélgetés jegyeztem le a'la olvasó levél formában:

Tudom, hogy ezzel a sztorival kiteszem magam a frusztrált férfihordák haragjának, akik - érzésük szerint - méltánytalanul szenvedtek el megaláztatásokat a netes társkeresés hímes harcmezején. Egyes lány levélírók ill. néha maga a blogger is próbálta felhívni a figyelmeteket arra, hogy tán érdemes 1-2 pillanatig belegondolnotok a másik fél helyzetébe is! Nem akarok sírni, hiszen nagyon jó dolog - akár kezelhetetlenül - sok levelet kapni: növeli az önbizalmamat. Édes kín. De ennek ellenére sem tudunk a többségével mit kezdeni! Kötelezettséget pedig nem írnak elô az oldalhasználati szabályok, miszerint muszáj válaszolnunk mindegyikre. Egyszerûen idegesítô, amikor már a huszadik - nem elvárásaidnak megfelelô - jelentkezik be.
Van már a sorban a levélhalmokról szóló bejegyzés, így most én nem erre a részre térnék ki, hanem egy személyes élményem példáján keresztül, egy zaklatott lelkû, önmagában semmi hibát nem látó srácra,aki igazi állatorvosi lóként, elkövete azokat a hibákat, amelyekkel szinte csakis betett magának. Ha ezt eljátsza minden lánynál, akkor - szegény - marhára magányos marad!
Egyik nagyforgalmú oldalon írt nekem. Nem szerelmesedtem bele a fotójába, szövegébe, nem varázsolt el - egyébként is nehéz -, de kultúráltnak és udvariasnak tûnt. Pár rövid levélfordultával megadtam neki a mobilszámomat is. Sms-eket kezdett küldözgetni: hogylétem felôl érdeklôdött, szép napot kívánt, feltett pár sablonos kérdést. Válaszoltam rájuk tiszteséggel, amennyire idômbôl, erômbôl telt. Közben viszont dolgozok, mellette fôiskolára járok, sôt szakdolgozatot kell írnom, ráadásul nem ô az egyetlen srác akivel ilyen virtuális kapcsolatban állok. Szóval, amikor felmegyek az oldalra, akkor mind a 20-30 normálisnak tûnô fiú, akinek válaszoltam - plusz azok akiknek nem, de ettôl függetlenül lúzer módon erôszakoskodnak - rám veti magát és - joggal - követeli magának a kommunikációt. Persze választanom kellene, de pár napos levelezés után ugyan hogy ismersz meg valakit? Tehát a konkrét érzés, szimpátia kialakulásáig bizony én (de szerintem a csajok többsége) párhuzamos kommunikációt folytat. Így viszont a mellôzöttség érzése alakulhat ki a srácokban. Vagy az, hogy egy nagyképû, nemtörôdöm nôvel áll kapcsolatban, aki csak lassan és keveset ír, flegma.
Ebben az esetben is kialakult ez. Így lovagunk nem volt rest és tisztázni akarta zárni a köztünk lévô viszonyt: felhívott. Kicsit elbeszélgettünk, de mivel épp dolgoztam (este 7-kor is) és jött a következô vendégem, mindössze 5 percem volt rá. Mindenesetre benne ez a csevej mély nyomokat hagyott: ettôl a ponttól kezdve mély érzésekrôl tanúskodó sms-ek érkeztek, amelyekben biztosított arról, hogy nagyon vonzódik hozzám, nagyon jól esett neki a beszélgetés és bízik a pozitív jövônkben. Ugyan mire alapozza ezt egy szinte sablonos, általánosságokat számba vevô beszélgetésbôl? Általában a romantikával semmi probléma ("- Szép hajnalra ébredtem, mert te jutottál az eszembe" vagy "Te vagy a legcsinosabb lány, akivel eddig dolgom volt"), ha az egy kapcsolat megfelelô pontján érkezik, nem pedig egy vadidegentôl. Ezzel inkább csak igen furcsa érzéseket lehet kiváltani, nem szimpátiát.
Második hívására 1 héttel késôbb, szombaton került sor, amikor megint rossz pillanatban, a fôiskolán, óra közben kapott el. Nem vettem fel, ám sms-ben jeleztem neki, hogy most adott okok miatt nem alkalmas, inkább este. Egy héttel késôbb ismét rámcsörgött - persze megint rosszkor, mert fél lábbal már a zuhany alatt voltam. Leráztam, de 10 perccel késôbb én hívtam vissza.
Ekkor szinte nekem támadt, hogy én csak játszom vele, nekem ez az egész (igazából mi is???) nem fontos. Örökké csak ő hív, de akkor mindig elhajtom. Ő lelkiismeretes, ő teljes szívét lelkét beleadja egy kapcsolatba és mindig pórul jár. Türelmesen hallgattam, habár kezdett egy kicsit zavarni:
- Nincsen egy szem barátom sem, tök magányos vagyok, így teljesen rád tudnék figyelni. Nekem a kapcsolat igazi 100%-ot jelent! Én nem járok el kocsmázni, kártyázni, edzeni, csak veled lennék és rád főznék. Ezt sohasem értékelik a nők, aztán meg csak sírnak, hogy más pasik meg mennyire szívatják őket. Soha nem lesz nekem kapcsolatom. Szervízben dolgozom, de engem csak akkor keresnek meg az ismerőseim, amikor ki akarnak használni, amikor elromlik valami vackuk: olyankor bezzeg jó vagyok!
Mit is mondhatnék: egy jól fejlett depressziós kórkép kezdett el kirajzolódni előttem. Így valóban nem lesz neki senkije: minden hibát elkövetett, amit ebben a szakaszban el lehetett!
Tulajdonképp elmesélte magától, hogy mekkora lúzer, mennyire nem közösségi ember, így nem is megy neki az ismerkedés, ezért borzasztó szomorú az élete, amit most már végre szeretne megosztani velem, nem sikeres a karrierjében, ráadásul követelőző stílusban felelősségre vont, hogy eddig csak szórakoztam vele és most már szedjem össze magam és menjek azonnal el vele randizni! Ki ez nekem egyáltalán, aki így beszabályozza az életem és viselkedésem? Még egy Pittnek sem bocsátottam volna meg, nemhogy egy ilyen hétköznapi külsejű, se humorral, se intelligenciával nem rendelkező srácnak!
Kultúráltan, de igen hatékonyan felajánlottam számára egy jó pszichológus számát és erőteljesen javasoltam neki, hogy valóban keresse is fel! Párhuzamosan eltanácsoltam magamtól és reméltem, hogy többet valóban nem fog keresni...

Tanulság? Próbáljunk meg az elején lazák lenni. Egy nagyon nyomulós férfi vagy megrettenti a kiszemelt nőt - ennek nagyon régen volt már szexben része és most csak ezt akarja - vagy hamis biztonság érzésébe ringatja - úgyis itt lesz, amikor csak akarom - vagy egyszerűen csak unalmasnak találja. Ha végigondoljuk, akkor rájövünk, hogy bizony mi is így működünk! 

De hogyan is együk ezt meg? Mindenki más, így más-más recept a megfelelő. Van, ahol az a célravezető, ha egyszerre sok esélyes hölgyet tartunk a tűzben, s ha egy kiesik, no problem, jön holnap este a következő randi! Ha élőben nagyon letámadóak vagyunk, akkor levelezzünk és telefonon beszélgessünk sokat - így a lányokban felkeltjük a kíváncsiságot és a megbizhatóság képét alakítjuk ki magunkról az első randira, amikor majd learathatjuk ennek gyümölcsét. Vagy van, aki a lassú víz partot mos alapon, a találkozót nem randinak fogja fel, hanem egy közösségi programnak és egyszerűen csak arra fókuszál, hogy magának minél kellemesebb programokat szervezzen (színház, sport, utazások, wellness, stb.) s ehhez csak egy partnert szervez le magának a netről! Avagy próbáljuk meg a randikat inkább szimpla ismerkedéseknek felfogni, ahol a beszélgetést élvezve hallhatunk érdekes élettörténeteket, szituációkat ill. szerezhetünk hasznos ismeretségeket magunknak! Ha emellett leesik egy kapcsolat is: kellemes meglepetés!

Ha viszont egyik fent említett módot sem tudod végrehajtani - nem élvezed a beszélgetéseket, nem tudsz érdekes programokat leszervezni-kitalálni -, akkor sem lesz lehetetlen párt találni magad mellé, de érdemes lesz átgondolni - ha eleddig sok kudarccal szembesültél -, hogy vagy magadat változtasd meg egy kicsit vagy az elvárásaidat...

A következő - happy end-del végződő - történet érdekessége, hogy nem egy klasszikus társkereső oldalon történt megismerkedésről szól. Írója egy hölgy, aki vette a bátorságot és belevágott: regisztrált egy szexpartner kereső oldalra. Elvárása nem volt több, mint amiről ez a forma szólhatott, így - talán ebből kifolyólag - nem is csalódott. Egyébként érdekes kérdéseket vett fel ezen eset: vajon a szexpartner kereső oldalakon őszintébbek az emberek? Kevesebb a kamu és a csalódás, mivel kevesebb az elvárás is?

"Az alapadatokkal kezdek, mert úgy látom a kommentekből, hogy az alapparaméterek nem ismeretének súlyos véleményformáló hatása van. Tehát 32 éves nő vagyok, 170 cm magas, 70 kiló. Nincs tökéletes alakom, nem fúj el a hurrikán, de szerencsére arányosan, nőiesen oszladoznak el a kilók magasságomon. Állítólag jó nő vagyok, de véleményem szerint ez teljesen szubjektív dolog, hisz mindenkinek más a jó. Talán ami nagyon sok férfit megfog, az a belső harmóniám. Testemmel jó barátok vagyunk és ez bizonyára sugárzik.
Ezt a pár sort most nőtársaimnak írom, kedves fiúk, ugorjatok egy bekezdéssel lejjebb! Lányok! Ne higgyétek, hogy csak 90-60-90-es méretekkel, 58 kilóval lehet hódítani. Nem akarok a belső értékekre hivatkozni, mert bizony az első benyomás a döntő. Felesleges az önámítás, mi nők éppen ilyenek vagyunk. A lényeg a harmónia, hogy jól érezzétek magatokat a testetekben. Aki szexinek és vonzónak érzi magát, az a férfiaknak is az lesz, mert látszik a szemében. És tessék megvenni a dögös, szexi fehérneműket a hétköznapokra is!
Többé- kevésbé rövid kihagyásokkal mindig volt társam, aztán amikor vége lett, mindig kalandoztam kicsit a társkeresőkben, de az élet úgy hozta, hogy sosem itt ismertem meg társaimat. Igazából vendégként nézelődtem, aztán ha valaki megfogta a fantáziámat, beregisztráltam és írtam neki. Nekem nincs ilyen rossz tapasztalatom, mint itt sokaknak, igazából (ha nem is 1 órán/napon belül), de mindenki visszaírt. Sosem töltöttem ki az adatlapomat lustasági okokból, viszont meglehetősen humoros leveleimre általában jött reakció. Hozzáteszem, sosem vonzottak sem az önjelölt Mr. Univerzumok, sem a tökéletes vonású görög félistenek. Inkább egy kis sörpoci, mint a radiátorhas. Számomra fontos volt, hogy legyen humorérzéke és a szükséges alapintelligenciája. Ne értsetek félre, itt nem a diplomák számáról beszélünk, hanem pl. arról, hogy le tud-e írni 2 sort triviális helyesírási hibák nélkül. Mert nekem ez szintén szempont és szerintem megannyi társkereső hölgytársamnak is. Természetesen aki válaszolt, annak tisztességesen bemutatkoztam. Voltak randik, de igazából egyikből sem lett semmi további. De büszke vagyok rá, hogy elég sokukkal a mai napig tartom a kapcsolatot baráti szinten, mert értelmes emberek tudják kezelni azt is, ha a randin nem az derül ki, hogy ő álmaid nonplusultrája.
Tehát 2 hónapja ért véget - közös megegyezéssel - utolsó kapcsolatom. Világok választottak el minket egymástól, de nem is ez a lényeg. Ismét kalandozni kezdtem a társkereső oldalakon, s egy véletlen link útján belecsöppentem egy 18+ társkeresőbe. Nem fogalmazok burkoltan, egy erősen szexuális töltetű oldalról beszélünk, ahol nyíltan vállalja mindenki a vágyait, adottságait, stb. Természetesen regisztráltam, mert csak így tudtam szűrni a tagokat a saját elvárásaimhoz (ld. régió, korosztály, szexuális beállítottság, egyebek). Egyszerűen kíváncsi voltam. Nem vagyok egy prűd fajta, sosem okozott gondot, hogy megfogalmazzam mit is várok egy férfitól és mit tudok nyújtani. Elgondolkodtam, hogy vajon aberrált viselkedés-e az interneten válogatni szexpartnert, de úgy döntöttem, hogy talán ez nem is különbözik annyira a sima társkeresőtől, talán csak kicsit őszintébb. Mert itt az ember meri vállalni az exhibicionizmusát, a vágyait, a fantáziáit, a szexuális igényeit és nem kell feltétlenül értelmetlen hazugságokba belemenni azért, hogy az ember - bár fix kapcsolat nélkül él - mégis kielégüljön testileg, lelkileg.
A választás mechanizmusa itt is ugyanaz, mint a "normál" társkeresőn, hisz nő létemre én is csak olyan férfival tudok elképzelni egy vad orgiát, aki elvarázsol, akit megkívánok, aki tetszik. De itt nincs mögötte egyik részről sem a megfelelési kényszer, a színjáték, hogy másnak lássanak, hogy megpróbáld a legjobb formádat mutatni, stb. Mindkét fél tudja, hogy miről szól a történet és amíg ez nem fáj senkinek, addig ez működik. Az a tapasztalatom, hogy sokkal nyíltabbak a férfiak és bizonyára a nők is, ha "meztelenre vetkőzve" ugranak neki az ismerkedésnek.
Tehát kitöltöttem az adatlapomat. Szerencsére itt nem teljes átvilágításon kell végigmenni, csak néhány valóban célzott kérdés, illetve egy rövid bemutatkozó szöveg, amiben kifejezheted, hogy miért vagy ott és mit keresel. Fotót is tettem fel, de mivel nem tartom ízlésesnek a mindent felfedő fotókat, egy olyan képet választottam, amit egy művész készített rólam. Semmi nem látszik, de akinek van fantáziája, az mindent lát. Ez hatásos volt, mert a jelentkezőimet egyből megszűrte. Hiszem, hogy egy ilyen fotó csak a megfelelő intelligenciával ellátott férfit indítja meg, de azt nagyon;-). Természetesen dögivel érkeztek a röhejesnél röhejesebb levelek is (erről később készítek egy best of listát, ha igénylitek), de több olyan levél is, amiből leszűrhető volt, hogy egy húron pendülünk. Mert ugyebár attól függetlenül, hogy valaki nem él kapcsolatban, mert épp úgy hozta a sors, vannak igényei egészséges szexuális életre, testi-, lelki kielégülésre, gyengédségre.
Nyilván megtalált sok dilettáns, rosszul szocializálódott egyén is, de szerintem semmivel nem rosszabb arányban, mint ahogy az utcán, a mindennapokban. Úgy ahogy a való életben sem foglalkozik az ember az ilyenekkel, itt is egy egyszerű delete-tel intézhető a kérdés. Összességében 3 olyan férfi is írt, akikkel pár levélváltás után kiderült, hogy abszolút normális, nem személyiségzavaros emberkék, hanem rendes élettel rendelkező, csak épp fix kapcsolat nélkül élő harmincasok. Egy közülük nagyon megfogott, remek hangulatú, humoros, erotikus leveleket váltottunk és emellett kitárgyaltuk az élet nagy kérdéseit is. Talán egy hét után cseréltünk telefonszámot és még két hét telt el, mire találkoztunk. Egyrészt azért, mert addig ismerkedtünk, kóstolgattuk egymást, másrészt mert 200 km a távolság köztünk. Aztán 3 hét után eljött hozzám. Ellentétben az itteni alapszabályokkal (ld. első randi csak egy kávé legyen, hagyj kiskaput, stb.) egyből bevállalósan hosszabb randit terveztünk. Péntek este jött és úgy beszéltük meg, hogy nyitott, hogy mikor megy haza. Tettük ezt annak tudatában, hogy talán semmi nem fog történni kettőnk közt, mert az, hogy kívánjuk-e egymást, az csak szemtől szembe derül ki. Ennek ellenére mindketten úgy gondoltuk - telefonbeszélgetéseinkre alapozva -, hogy akkor is élvezni tudjuk egymás társaságát, ha nem kerülünk közelebb egymáshoz. És eljött. Amikor belépett az ajtón, egymás szemébe néztünk és mindketten tudtuk, hogy jó döntés volt: minden téren élveztük egymás társaságát;-) Igen, van folytatás. Senki nem tudhatja, hogy ebből lesz-e valami, vagy nem, de úgy gondolom felesleges is ezen gondolkodni. Egyenlőre mindketten jól érezzük magunkat és örülök, hogy ilyen remek embert ismerhettem meg. Kapcsolatunk nem titkos, hisz nincs takargatnivalónk, mindössze nem párosul mindennapos randikkal. Tudom, hogy ez nem tarthat az örökkévalóságig, mert egy idő után vagy szerelemmé alakul, vagy vége lesz. De miért is ne lehetne addig is leragadni a jelenben és élvezni azt, ami van? Miért gondolják az emberek, hogy csak olyan kapcsolatba vágnak bele, ami véleményük, elvárásaik, igényeik, realista mérlegelésük szerint örökké tarthat? Annyi mindenről lemaradnak ezzel a gondolkodással.
Ez itt most újra nőtársaimnak szól: az említett férfi egy kimondottan sportos életmódot folytató, sportos testű tündér, aki a 70 kilómmal együtt is engem választott. Nem akar sem lefogyasztani, sem megváltoztatni, mert vonzónak és izgatónak tart úgy, ahogy vagyok. Melegen ajánlom mindenkinek Carmen Electra Sztriptíz aerobik sorozatát, mely amellett, hogy átmozgatja a testet, megtanít bennünket bánni a testünkkel. A kulcs, a harmónia testünk és lelkünk között.
Összefoglalóan azt szerettem volna elmondani, hogy szerintem mindenkinek van esélye, hogy megtalálja - akár a neten, akár az utcán - azt amit keres, csak le kell vetni a gátlásokat és nyíltan vállalni azt. Elsősorban magunkban kell tisztába tenni a dolgokat, eldönteni, hogy mit szeretnénk az élettől. Nekem is bejött. Világos, hosszú távon én is egy jól működő kapcsolatot, családot szeretnék, de azt nem lehet keresni, mert akkor az ember hajlamos magát is átverni. Ha úgy van megírva, úgyis egymás mellé sodor két embert az élet, de addig sem kell begubózni. Élvezni kell a mindennapokat. Az egyetlen szabály a korrektség, az egyenes beszéd. Én azt tapasztaltam, hogy őszinte megnyilvánulásra a férfiak is szívesen válaszolnak őszintén. Tehát fel a fejjel harmincas lányok, tessék megbarátkozni a mával és nem rettegni a holnaptól! A legszebb nő az elégedett, belső harmóniát sugárzó nő! Minden jót kívánok mindenkinek!"

 Továbra is várom a netes társkereséssel kapcsolatban a kedves olvasók leveleit az fvtr@citromail.hu címen.

12 hónappal ezelôtt készítettem pár posztot, hogy milyen ne legyen egy férfi elsô levele. Felsoroltam pár elrettentô vagy nevetséges példát és megpróbáltam rámutatni, hogy miért gáz. Nem akartam és tudtam megváltani a világot, amit az is jelez, hogy a most készített csalogató nôi adatlapra bôségesen érkeztek "tanulságos" jelentkezések:

"Ha te is szimpatikusnak találsz, akkor írj! Megadom az e-mail címem, ide is írhatsz: xxxx"
Vagy itt a párja: "Kedves Angéla, először is gratulálok a képekhez. Megtisztelnél ha megismerhetnélek jobban. Volna kedved ismerkedni?"
De pofozzuk tovább a szart: "Örömmel láttam meg az adatlapod,szimpatikusnak találtam,ezért is jelentkezem. Amennyiben lehetséges,szeretnélek jobban megismerni,hátha szerencsénk lesz egymáshoz! Bővebben következő levelemben irnék. Várom válaszod, ide vagy a xxxxx cimre."
Kapisgáljátok már vagy még azért folytassam? Ok. Hát tessék:
"Nem tudom én mennyire felelek meg a Te elképzeléseidnek, de én szimpatikusnak találtalak a reglapod alapján, szívesen megtudnék Rólad többet is! Ha Te is kíváncsi lennél rám, örömmel venném válaszod."
"Szia! Szeretnék veled jobban megismerkedni..."
"Szia! A képek alapján szimpatikus vagy. Van kedved ismerkedni?"

Uff. Rengeteg. Ilyen sablon-özönvíznél már csak egy rosszabb van: az instant üzenetek! Arról árulkodnak, hogy a férfiembernek fantáziája sincs, se kommunikatív természete (tehát a randi is nagy eséllyel csak csendes feszengés lesz), se bátorsága önmagát adni, se ideje-energiája ezt az egészet komolyan venni. Reménytelen instantban ismerkedni... Kb. olyan, mint amikor diszkóban úgy mentek oda a csajhoz, hogy "Kő Kóla a szex előtt?"

Az alábbi levelet nem is tudtam hova rakni: ha egy lányt nem ejtettek a feje lágyára, akkor azonnal gyanút fog, hogy vagy ronda az írója vagy felesége van és nem akar lebukni, mert nagyon szánalmas a magyarázkodása, hogy miért is nincs fent fényképe:
"Szeretnék veled megismerkedni mert szimpatikus vagy a reglapod alapján!
Küldenék egy fotót magamról, persze ehez kérnék egy e-mail címet ahova küldhetem! Miután megnéztél te is eltudod dönteni,hogy akarsz-e velem ismerkedni vagy sem.De gondolom abban azért egyetértünk,hogy egy fotó csalóka lehet.Ezt nem azért írom,mert szégyenkeznem kellene,de nem akarok nagyképűnek sem látszani.Egyelőre nem írnék litániákat,kölcsönös szimpátia után viszont bővebben is írok magamról.OKÉ?
Várom leveled és címed!
U.i.:Itt azért nem tudok fotót küldeni,mert olyan kiterjesztésűek a kép fileaim,hogy ez a rendszer nem engedi őket bemásolni.Megértésedet köszönöm."

De ha már a fotónál tartunk. Az egyik jelentkező közölte, hogy ne csüggedjek a fotója épp feltöltés alatt van s hamarosan megnézhetem. Ühüm. Kár, hogy olyan lassú nála a net, mert a januári regisztrációja óta nem akar megérkezni az a fránya kép. Bűzlik a szitu!

Itt egy másik, aki a következő kis hazaruccanására szeretne beszervezni egy biztos kis dugást:
"Aranyos vagy, nekem ez az elso nekifutas. Ha volna kedved egy tengerentuli kapcsolatra irj. Szinte havi szinten utazom Europaba ugyhogy nem olyan tragikus."

A fenti példákat azért szedtem össze, hogy kedves férfitársaim, lássátok, hogy elcsúszhattok egy apróságon is. Nem akartam foglalkozni a primitív beszólásokkal, a helyesírási hibákkal, inkább most a valóban komolyan próbálkozóknak szerettem volna mankót nyújtani! Teremtsünk tiszta helyzetet, tegyünk fel magunkról képeket, adjunk egy kis ízelítőt magunkból-humorunkból-műveltségünkből-frappánságunkból, térjünk el a szívesen megismernélek sablontól, merjünk kérdezni, merjünk egy keveset magunkról elárulni!

De jöjjön egy pozitív példa is a végén! Sablon ugyan, de addig nincs vele baj, míg humoros, jól megfogalmazott és egyedi:
"Magányos? Egyedül érzi magát? Hiányzik egy társ, aki segít a nehéz helyzetekben, aki felvídítja, aki gondoskodik Önről? Aki udvarias, szolíd, figyelmes? Szüksége van valakire, akivel őszinte lehet, akiben megbízhat? Vagy csak kifogyott az elem a...de ezt hagyjuk.
Ha a fenti kérdésekre legalább háromra IGEN-nel válaszolt, mindenképpen olvassa tovább levelünket, hogy megtudja, hogyan lehet orvosolni problémáit.
Biztos előfordult már Önnel, hogy barátja veszekedett, türelmetlen volt, esetleg szakított Önnel, netalán megcsalta Önt.
Örömmel értesítjük, hogy ez már a múltté. Ugyanis cégünk megalkotta az új, korszerű férfitípus modelljét, a ForEveR I.-t, azaz FERI-t.
Engedje meg, hogy néhány szóban bemutassam FERI főbb tulajdonságait és funkcióit.
FERI-t a kor igényének megfelelően elláttuk az önellátó, udvarias, sportos, vicces, kedves, segítőkész tulajdonságokkal.
Legfontosabb ún. szabadidő funkciói a sport (ezen belül foci, squash, futás, kondi, kerékpározás, vitorlázás), kirándulás, utazás, színházba, moziba, koncertre járás. Ezenkívül van még egy kiemelkedően jól működő szabadidő funkciója, de ez maradjon meglepetés.
Az ún. hasznos funkciói közül a következőek kaptak kíváló mínősítést: gépjárművezetés, bevásárlás, odafigyelés.
Vannak csak korlátozott, bizonyos időközönként aktíválodó funkciói, mint például sörözés, focimeccsnézés, pókerezés.
Illetve a korábbi típusok hibáiból tanulva FERI fejlesztői letiltottak néhány káros funkciót, így a dohányzást, a túlzott alkohol- és kábítószerfogyasztást és ezzel párhuzamosan néhány kellemetlen tulajdonságtól is megszabadították FERI-t, így a beképzeltség, az önteltség és az önzöség.
Higgyje el, FERI nem okoz csalódást Önnek! Rendelje meg minél hamarabb, nehogy lemaradjon erről a nagyszerű ajánlatról. Most minden megrendeléshez egy ajándék vacsorát adunk ajándékba!
Ha esetleg mégis bizonytalan maradt és nem tud még dönteni, rendelje meg FERI-t kipróbálásra és - amennyiben nem felel meg elvárásainak - 3 napon belül minden következmény nélkül visszaküldheti. A házhozszállítás természetesen ingyenes.
Ha bármilyen kérdése, észrevétele van, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot."

FVTR univerzális tipp a végére: ha van egy aranyos házikedvenced (kutya, macska, madár) tedd fel a képét, mert a nők imádják az állatokat, látják, hogy tudsz gondoskodni egy élôlényrôl és mellette kitűnő témaalap is!

Továbbra is várom a netes ismerkedési történeteket, véleményeket az fvtr@citromail.hu címen!

Két ellentétes véleményt megformáló levelet teszek közzé.
Az első elítélő véleményt formál a virtuális ismerkedésről, sejtésem szerint azért, mert eleddig semmiféle eredménnyel nem járt. Mindenkinek szíve-joga, de sohasem árt megvizsgálni, hogy vajon a rendszer rossz-e vagy maga a usernek a taktikája? Bennem inkább az utóbbi kép alakult ki: valamit igen rosszul csinál.
Nincs mese, be kell látni, hogy tömegek használják a netet az igazi megtalálására. Itt kitűnni, kiválni a szürke masszából - főleg egy pasinak, akinek bizony az adatlapjával, fotóival és a leveleinek szövegével kell meggyőznie a lányokat, arról, hogy a legjobb a többi tízezerből! S nem biztos - annak ellenére mondom ezt, hogy valóban szinte csak 180 cm feletti srácot keresnek a nôk, a fiúk meg 160 feletti csajokat - a magassággal van kizárólag a baj: a stílus, a vér unalmas szöveg, a ronda fotók is elriaszthatnak ám sok potenciális jelöltet!

Jó véleményem nekem sincs a netes társkereső oldalakról. Hiába fordul meg errefele rengeteg féle ember, egy közöset látok: arról szól, hogy ki milyen magas. Szerintem nevetséges, de sajnos ez a netes valóság.
Nem nőttem túl nagyra - ez van, ezen nem tudok változtatni. A magasságom egyébként teljesen szokványos női magasság, nem vagyok törpe, de a neten ez baj. Hiába teszek fel jó képeket magamról, hiába írok jó szöveget, hiába vezetek blogot, hiába vásárolok platinatagságot stb. - ezzel csak azt tudom elérni, hogy az adatlapom látogatottságát feltornászom mondjuk napi 40-50-re. Érdeklődő természetesen ebből: 0
Azt sem hiszem, hogy a bemutatkozó leveleimmel lenne a gond. Normális leveleket szoktam írni, ezekre 70%- szokott is valamit válaszolni, többnyire a ("Szia! Köszönöm a leveledet, de ... , remélem megtaláloda a párodat. Üdv ...) sablonlevelet.
Néhány emberrel rendszerint sikerül szót váltani, de ezek is hamar ki szoktak kopni. Tényleges találkozásig csak elvétve jut el valaki: most hogy összeszámolom, tíznél kevesebb emberrel találkoztam eddig. Pedig már évek óta jóegynéhányszor betettem a lábam valamelyik oldalra.
Időnként beregisztrálok, körbenézek, társalgok néhány emberrel, aztán egy-két hét után kireg - közben pedig támogattam párszáz Ft-al az adott oldalt -:)

Másik levélíróm pozitív végkicsengésű levéllel tisztelt meg, amelyben arról beszél, hogy érdemes szenvedni és kitartani, mert igenis van remény, mégha egy ideig csak a rosszat kapjuk-tapasztaljuk.

Továbbra is várom a kedves olvasók leveleit, élménybeszámolóit

Továbbra is várom az élménybeszámolókat, kalandokat és véleményeket a netes társkeresésrôl az fvtr@citromail.hu címen!

Nemrégiben rábukkantam pár érdekes netes randevú leírására nemrégiben, amelyeket - szûrve - szeretnék megosztani veletek. Igen tanulságosak - legalábbis az olyan emberek számára, akiknek az alapvetô randizási szokások, elvárások és udvariassági gesztusok ismeretlenek. Másoknak pedig a sci-fi kategóriájába esô sztorik lesznek ezek: hihetetlen, hogy a 21. században még ezek megtörténhetnek...

Hülyén témázgatósak:
Találkozunk. Nem jóképû (de hát végülis ez nem számít annyira), irány a park. Leülünk. Beszélgetünk, kissé akadozva. Na jó, hiszen vadidegenek vagyunk, sem levelezni, sem beszélgetni nem volt idô (vagy igény). Elkezdi mesélni, hogy neki milyen gyakran van és milyen állagú a ... széklete! Azt hittem, elájulok! Már nem sokáig maradtam... Pár nap múlva hív, hogy találkozzunk...Randi.

Így bókolt: - Olyan selymes a hajad mint a tehené!

Többfordulós levelezés, telefonálás során biztosítjuk egymást a kölcsönös szimpátiáról, meg ami ilyenkor még előkerül. Eljön a randi napja, beszélgetünk, ki mivel fogalalkozik. A lány fősulira jár és ugye nem haragszom, de valójában nem ismerkedni akar, hanem anyagot gyűjt a szakdolgozatához, amiben az internetes társkeresésről fog értekezni... (ezzel én is összefutottam - úgy tűnik, hogy a fekete hajú, Kodolányis csajszi igazán mélymerítést csinált. Reméljük a szakdolgozata jól sikerült! - a szerk.)

Egy cukrászdába beszéltük meg a találkát a viszonylag ismeretlen pasival, leültünk, kikértük a sütiket és az ott töltött egy óra alatt kizárólag az aranyérműtétjéről esett szó, de arról jóóó részletesen! Mit csinált a doki, hogy csinálta, pontosan hol csinálta, stb... Aztán csodálkozott, hogy nem kértem másik sütit. Pár SMS-t azért még dobott, hogy ismételjük meg a találkát, mert ô nagyon jól érezte magát...

Egy olyan sráccal randiztam, akit nem ismertem behatóan, és még nem is beszélgettünk sokat. Állatkertbe mentünk, én az alkalomnak megfelel"oen csinin felöltözve, ô egy randa régi pólóban érkezett. És képzeljétek el, az egész randi alatt ha szólt kb. 10 szót! És nem azért, mert én jártattam a számat, az idô 80%-ában néma csendben "élveztük" az állatokat. Kísérleteimre és vicces sztorijaimra kuncogott, max. 2 szóban válaszolt, de amúgy semmi. 1-2 óra után boldogan leléptem. Másnap jön az üzenet, hogy nagyon jól érezte magát, és szeretné megismételni. Nem hittem a szememnek!

Barátnôm 33 éves, a neten csetelt egy hapsival, aki negyvenesnek mondta magát. Rövidesen randi megbeszélve a Deák téren a templomhoz. Barátnôm elmegy és egy minimum 60-65 éves elég rozoga, hajlott hátú, rémes ruhájú pasas várja. Szégyen, nem szégyen barátnôm csak meglesi, majd távozik. Azt nem mondta a pasas, hogy úgy negyvenes, hogy a negyvenes években született. 

Elsô randi. Kérdi a srác, hogy tudok-e valami hangulatos éttermet, mert ô nem nagyon szokott eljárni. Elvittem az egyik kedvenc helyemre. Rendeltünk, és elkezdtünk dumálni. Pár perc után jó hangosan megszólalt: - Na elmegyek huggyanni. - Ezt még kétszer játszotta el az este folyamán. Soha többé nem találkoztunk.

Sóherkedős-szerencsétlenes:
Egyes számú versenyző egy bankfiók vezetôje, öltöny, nyakkendô . Sétálgattunk a Városligetnél, sétálgattunk, sétálgattunk (már kezdtem unni), sétálgattunk (már egy erônléti edzéssel is felért), de mi csak sétálgattunk (már a magassarkútól csillagokat láttam)... Mondtam neki kb. 2 és fél óra után (mikor már majd' bepisiltem), hogy ha lehet, üljünk be valahova. Ô nem szomjas. Ezt így kijelentette és sétáltunk tovább. Mondtam, hogy üljünk be valahova, mert PISILNI KELL! Erre ô: - Ne aggódj, majd elfordulok. Annyi itt a bokor és úgyis sötét van. - Mondanom sem kell, többé nem találkoztunk. Megérkeztünk mindketten a megbeszélt helyre, megtaláltuk egymást, sétáltunk egy kicsit, aztán megbeszéltük, hogy beülünk valahova. Elindultunk a parkoló felé, a szemembe nézett (romantikusan) majd a kocsimra (leleményesen) és azt mondta: - Menjünk a te kocsiddal, mert az kevesebbet fogyaszt!

A barátnôm múltkor találkozott egy pasival. 4 órától éjjel fél 12-ig beszélgettek. Egy-egy háromdecis ásványvíz mellett. Közben meg a srác elôadta, hogy milyen gazdag.

Vasutállomás, én szövetnadrág, egyszerü elegáns ing, egyszerü autó. Fickó kerékpáron, munkásruhában, fogatlanul. Brrr. Majd azt kérdezi: - Nálam most épp nincs pénz, de visszaadom, mire hivsz meg? Én egyszer randiztam egy német fazonnal. Beültünk valahová, ô ivott egy vizet meg egy kávét, én egy ásványvizet és ettem egy salátát. A végén nagylelkûen közölte, hogy az ásványvizemet ô állja, nekem csak a salátámat kell kifizetnem.

Elsô randi a sráccal, jön értem kocsival, rózsa, kinyitja elôttem az ajtót. Elindulunk, már másfél órája kocsikázunk, amikor én félénken megkérdezem, hogy nem iszunk-e meg valahol kólát. Erre közli velem, hogy nála egy fillér sincs, így nem tudunk sehová beülni, meg különben is, az a lényeg, hogy benzin legyen szarásig.

Randin értem jött a rozoga 15 éves Ladájával, moziba mentünk. Mozi elé érve fél órát köröztünk, hol parkoljon le, mert ô sötétbe nem áll, nehogyellopják a Ladát. Moziban a film alatt nagy görcsölés, mi lesz, ha ellopják a Ladát? Utána pizzéria, ott újabb parkolásos cirkusz, mire nagy nehezen talált egy helyet, egy Merci meg egy Audi között - nagyobb igy az esély, hogy inkább azokat viszik el, nem a Ladát -, és ki is lehetett látni az étterembôl rá, hogy intézkedni tudjon, ha mégis azt vinnék. Témái: ô fotós, de sose keres pénzt, mert a megrendelôk mindig átverik meg nem fizetik ki. Van egy szuper kamerája, amivel fotóz, de nem tudja, mi lesz ha ellopják a Ladát, mert akkor mivel fog dolgozni? Annyira fél ettôl, hogy (szüleivel lakván) megkérte apját, az parkoljon az utcán a Wartburgjával, és ô tarthassa a Ladát a garázsban, mert ha azt ellopják, akkor üt be az igazi krach.

Gyorsan megdugós:
Netes randi, egy szép téli estén beültünk egy fickóval (32 éves) teázni. Bájosan cseverésztünk (ki hogyan szereti a teát, stb.), mire hangnemet váltott és azt mondta: - Jó. Oké. Na. Te egy csinos lány vagy, megkívántalak, menjünk fel hozzám. Bár otthon van anyukám, meg a mami, de majd csendben csináljuk. Szimpi pasi, több órás telefonbeszélgetés és randi. A randira pasi nagyon készült, egy csokor virággal jött meg egy kis ajándék szatyorral, plüss állat, könyv, csoki... Teljesen meghatódtam. Mondom neki, hogy felszaladok a szobába - ekkor egy kollégiumban aludtam és a koli el"ott találkoztunk -, vízbe teszem a virágot. Mondta, hogy ok. Jövök vissza, sehol senki. Hívom a pasit, nem veszi fel... Kis idô múlva küld egy SMS-t: - Már visszafordultam hazafelé, megmondhattad volna a szemembe, hogy nem jövök be te büdös k....va!

Elsô randi, szinte ismeretlen sráccal, moziba megyünk. Srác aktuális kedvencét nézzük meg, imádja, többször látta, valami művészfilm. Oké, mondom én. A film címe nem árulkodott arról mi vár benn. Az elsô 10 percben naturálisan, közelképekkel illusztrálva premier plánban nem szeretkezést, hanem csúnyácska testek állatias digását néztük az elsô sorokból. Mindenhonnan, mindenhol, nagyon részletesen elidôzve a különbözô testtájakon. Kicsit lesokkolt a látvány, s a tény, hogy minek néz ez engem, a srácot viszont feltüzelte. Otthagytuk a filmet, ő reménykedett az este kellemes folytatásában, én pánikszerűen menekültem haza.

Lebukós-figyelmetlenkedős:
- autóban hátul két! gyerekülés
- karikagyûrûben jött a randira. (Azt mondta, hogy nem nôs, hanem az anyukája gyûrûjét hordja, aki elhalálozott. Gondoltam, nem kicsi darab anyuka lehetett, ha jó neki a gyûrû, mert a pasi is volt vagy 190 centi és 100 kiló.)

Ápolatlanul randira elmenős:
Netes társkeresés, első randi. Sráccal a Délinél találkoztunk. Már a kocsiban ülve kiszúrtam valakit, aki egy kicsit emlékeztett arra akivel nekem kellett volna találkoznom. Imádkoztam, hogy ne ő legyen. Ő volt... Nos, a képen vagy -15 év, vagy -15 kg. volt, nem bírtam eldönteni. Na mindegy, ha már itt vagyunk, akkor üljünk be valahova! Srác mesélte, hogy előtte valami családi összejövetelen volt. Látszott is rajta, mert a mandzsettája tiszta pörköltszaft volt, és a metszőfogai közt édesen üldögélt valami maradék zöld moszat. Elment mosdóba, reméltem hogy kiveszi. Nem vette ki. Nem volt kedvem második randihoz.

A barátnőmmel történt meg, hogy internetes társkeresőn megismerkedett egy sráccal. Westendben találkozó. A srác jött is, de a kezét mindig a szája elé tette. Kiderült, hogy leszakadt a protkója. Ja, és tök piszkos volt még a körme is, pedig szakács volt a srác.

http://always.freeblog.hu/archives/2008/04/28/Netes_tarskereses_korlevel/

 Továbbra is várom az érdekes, tanulságos netes ismerkedési sztorikat az fvtr@citromail.hu címen!

A következő mail érkezett a postaládámba. A két srác kíváncsi volt, hogy milyen is lehet saját nemük viselkedése a virtuális randizónában, kikkel is kell megmérkőzniük e kegyetlen konkurenciaharcban, így kreáltak egy igen feszes és szívhez szóló adatlapot. Majd röhögtek egy jót a beérkező leveken:

A blog témájában végeztünk egy kísérletet az egyik haverommal. Lehet, hogy módszereink nem voltak épp tisztességesek, de senkinek nem akartunk ártani vele. Viszont megtapasztaltuk a magyar társkeresés árnyoldalait. (magam is fent vagyok társkereső oldalakon több-kevesebb sikerrel...)
http://itelethozo.blog.hu/2008/09/09/egy_kiserlet

 

 

Egy nevét elrejtő lány írt minap, aki nemrégiben arra vetemedett, hogy az egyik jeles társkereső oldalt használja. Szerencséje volt, hisz fellépése után rövid időn belül - kudarcos randik és őrült arcok nélkül - talált magának egy szimpatikus fiút, akivel azóta is együtt...
Úgy tűnik minden kerek a történetben, ám van egy momentum, ami nagyon zavarja levélírómat. Ezt tárja kedves olvasók színe elé és kéri ki az össznépi netes intelligencia és tudásbázis kommentekben megjelenő tanácsát...

Szeretném Rajtad keresztül népes olvasótáborod véleményét kikérni valamiben, amit lehet, hogy kezdő társkeresőként rosszul ítélek meg. Szerencsére úgy tűnik, sikerül megcáfolnom a szkeptikus bejegyzéseket, mert viszonylag rövid és még annál is kevésbé intenzív társkeresés után sikerült rátalálnom egy szimpatikus srácra. Nem húztuk sokáig a levelezést, hamar találkoztunk és innentől kezdve minden úgy ment, mintha bárhol máshol ismerkedtünk volna meg, sőt talán még egyszerűbb is volt, mert mindkettőnk számára nyilvánvaló volt, hogy mit keres a másik. Igen ám, de jó pár hét eltelte után ő még mindig fenn van az ominózus oldalon, sőt napi rendszerességgel használja is és itt jön a dilemma: mennyi idő, vagy milyen intenzitású kapcsolat után várható el, hogy a másik törölje a profilját, vagy legalább ne látogassa az oldalt? Jogos-e, vagy csak fölösleges dohogás, hogy ez engem zavar? Vajon az online jelenlét és működés csak annyival egyenlő, mintha megfordulna egy jó nő után az utcán, vagy készüljek rá lélekben, hogy csak jobb híján van velem és amint talál valakit, nyugodt szívvel elkezd vele (is) randizgatni?

 

Az utóbbi napok kommentelő bíztatták/hergelték levélírásra az alábbi - a netes társkeresőkön fent tevékenykedőket védelmébe vevő - hölgyet/urat, aki kifejti, hogy nem kell lesajnálni azokat, akik így probálják megtalálni az igazit!

Rettentően megalázónak érzem pár kommentelő hozzászólását, amelyben azt fejtik ki, hogy mennyire másodrangú és megalázó - mondhatnám predesztináló -, ha valaki a neten ismerkedik. Tekintsünk el most attól, hogy én ki vagyok, milyen vagyok (akár külsőleg, akár belsőleg), hogy mennyi tapasztalatom van és mennyi találkozón vagyok túl! De valamit csak a metódusa avagy szokatlansága miatt elítélni maradiság! Jobb lenne megbékélni azzal a gondolattal, hogy
- az elidegenedés,
- bizalmatlanság,
- modern korunk sok-sok magányosan is kitűnően űzhető szórakozási lehetősége
-és az egyén növekvő egzisztenciális szabadsága mind-mind elveszi az eddig műkődő ismerkedési formáinkat, közösségi hobbijainkat, kvázi szükséges egymásra utaltságunkat és visz bele egy olyan világba, ahol elüzletiesedik minden, ahol marha hatékonyan (gyorsan) akarunk elérni s megoldani mindent, még a kapcsolatainkat is.
Példával: minél öregebb valaki, annál inkább beszűkül az új ismeretségekre alkalmat adó lehetőségeinek száma! Fiatalon mindenki iskolába jár, szakkörökbe, sportolni és bulizni. Napról-napra önkéntelenül is idegen emberekbe botlik, akikkel együtt kell működnie, kommunikálnia, s így szándék nélkül alakulhatnak ki vonzódások. Az öregedéssel párhuzamosan ezek a kötelezettségek szűkülnek, átalakulnak, a bulik elmaradnak, a baráti kör inkább fogyatkozik, mind gyarapszik, s mindenki a létfenntartás taposómalmaiban tengeti életét, szűk körben a munkahelyén. Itt már az üzleti, hétköznapi élet problémamegoldó szituációit (vásárlás, javítás, közlekedés, stb.) kell átfordítani egy randevúmeghívásos helyzetté, ami - meglepve a másik felet - akár megalázó véget is érhet. Itt kockáztatni kell már, hisz semmit sem tudva a másik félről (házas-e, mit kedvel, milyen humorra kattan, stb.) szívhatunk rengeteg ok miatt. Ki szereti ezt? Sokan nem, nem is mernek belevágni. De egy boldog kapcsolatra mindenki vágyik! S itt jön be a net, ahol legalább a magánéleti státusz egyértelmű, sőt, a megadott információk alapján még egy kommunikáció is elindulhat.
Szóval, ha valaki a neten van fent az nem egy lelki herélt, nem egy egzisztenciális nulla, nem egy esztétikai csőd, hanem a kommentelők nagyszájú kisebbségétől eltérően bátortalanabb az átlagnál és nem képes minden tetszetős nőt leszólítani vadidegenül. A nők pedig nem a rondaság netovábbjai, akiket bottal sem piszkálna meg egy épelméjű férfi, hanem jeleket nem küldő, visszafogottabb, életét a többi embertől (saját vagy rajta kívül álló okok miatt) elzártabban bonyolító egyedek.
Érdemes - véleményformálás előtt - elolvasni a társkereső oldalakon található sikersztorikat, ahol érdekes, értelmes, normális külsejű párok számolnak be szerencsés egymásra találásukról. Ezenkívül tanácsolom mindenkinek, hogy ismeretségi körében is érdeklődjön körbe: ki mindenki próbálta már így? Bizony meg fog lepődni, hogy mennyi embernek jött be!
Végezetül: próbálni nem elég, komolyan hinni is kell benne! A kudarcod oka sokszor csak te magad vagy!


Várom továbbra is az olvasók történeteit, véleményét a netes társkereséssel kapcsolatban az fvtr@citromail.hu címen!

Újabb olvasói levelet teszek közzé, újabb véleményt a társkereső oldalakról. Ez most nem elítélő, de elég keményen a helyére teszi az írója, mert szerinte mindennek meg van a maga értelme-funkciója, így a netes társkeresésnek is, ami szórakozásnak megfelelő, de az igazi megtalálására teljesen alkalmatlan.

Pasi vagyok, ezt már az elején leszögezem. Gyakorlott netező randis. Az utóbbi 2 évben 80 találkozóm volt. Sok? Talán. De én nem tartom annak. Szeretem használni, mert ha valaki tudja ez mire jó, akkor nem érheti csalódás. Márpedig én az első pár levélváltás és randi után feleszméltem hülye rózsaszín álmomból és a helyére tettem: itt senki se keresse álmai kapcsolatát, ne fűzzön nagy reményeket hozzá, csak keféljen!
Most valószínűleg kapok majd regeteg fikázó kommentet, de ez van. A szexuális életem végre a "katolikus papi mennyiségről" felküzdötte magát egy elfogadható szintre. Ezért persze dolgozni kell, sok levelet szétküldeni, a válaszra fáradtságot vevő lányokat kedvesen elszórakoztatni, írogatni, majd a megfelelő időben találkozóra hívni. Ott elbűvölően és szórakoztatóan társalogni, érdekes programokat kitalálni a következő 1-2 találkára (itt nem játszik a mozi vagy az egész estét betöltő séta-fika, inkább romantikus és eldugott kilátóhelyek, kiállítások,vendéglők, rendezvények, stb.) s ha mindent jól csináltam jöhet a szex!
Erre jó a net. Persze, rengeteg nyesedék van, ami elhullik jó esetben levelezés közben, rossz esetben az első randin, de ha valaki lemegy szórakozóhelyre, ott sem minden este garantált a páros távozás!
Szóval, munkahelyi unlamas percek megszínesítésére és kitöltésére kíváló a net, s ha épp van üresedés estéidben, akkor oda is minden további nélkül berakhatsz 1-1 csajszit.
Egy idő után már csípőből nyomod a szöveget, szinte oda sem kell figyelni rá, nemhogy görcsölni. Ha nem futatsz túl sok lányt párhuzamosan, még meg is tudod jegyezni mit mond. Persze a folyamatos szexuális változatosságért muszáj lesz egyszerre több delikvenst is a tűzben tartani, tehát érdemes feltunningolni a memóriát, mert a csajok figyelnek és ha egyszer-kétszer belekeveredsz, akkor azonnal gyanút fognak és menekülnek! Ja, még véletlenül sem szabad valós céljaidat feltárnod - mindig a komoly kapcsolat esélyét kell meglebegtetned szeme előtt!
Szemét vagyok? Szemét leszek a nők szemében? Az! De nem érdekel. Rengeteg sérülést kaptam én is nagyképű, hisztis, öntelt csajoktól, így rájöttem: senki sem érdemel kíméletet. Én sem, de nem is kapok. Szex minőségétől függően megtartom őket 1 vagy több alkalomig, aztán jöhet a fekete leves. Jobb esetben eltűnnek és nem hívnak, ha én nem jelentkezek, de sokszor viszont olyan trágár kifejezésekkel illetnek, hogy még a South Parkban is kettéállna a szereplők füle.
Tudom, hogy nem itt és nem így fogom megtalálni az igazit. Ezért nem is feccölök bele sok érzelmet és reményt: majd valamikor összefutok vele az utcán. Addig pedig maradnak a netes társkeresők és a kosza numerák...

Újabb olvasói levelet teszek közzé, ami némiképp reflektál a pénteken megjelent női szemszögből írtra. Itt sem lesznek dicsérő szavak a netes társkereséssel kapcsolatban, de a dicshimnuszok helyett legalább politkiailag korrekten megismerhetjük mindkét nem (nem biztos, hogy minden esetben jellemző) problémáit:

Kedves Blogger!
Vidéki fiatal srác vagyok. Egy kapcsolat elvesztése után 1-2 hónappal - miután eleget ittam és buliztam a haverokkal - felléptem az újdonsülten bekötött internetem segítségével egy neves társkeresőre. Beregisztráltam, mert rengeteg jó csajt láttam fent. Nem estem abba a hibába, hogy kitöltetlen adatlappal és fotó nélkül próbálkozzak. Görcsöltem rajta vagy fél napig, hogy mit is írhatnék magamról, válogattam a képeket, mire összeállt végre egy normális adatlap.
Nem vagyok nagy igényű, nem vagyok egy hurráoptimista szépfiú, ám azért vártam valami reakciót, pár levelet csajoktól, akik üdvözlik az újdonsült belépőt és megdobnak 1-2 randiajánlattal...
Mondanom se kell, épp hogy csak csurrant-cseppent. Azok is, amik jöttek, inkább lepukkant, elvált nőktől, akik némely esetben még a csuklós Ikaruszokat is derékba tudnák roppantani, ha egyáltalán felengednék ôket! Nem vagyok túlsúlyfan, így ezek elkeserítettek. Hol vannak a legalább átlagos csajok? Rájöttem: itt sem szabadok még az erkölcsök, itt sem szeretnek maguk a nők kezdeményezni - mire kellett akkor nekik az egyenjogúság? Nekem kell aktivizálmnom magam. Újabb fél nap, hogy megszüljek egy jónak tűnő beköszönő szöveget. Nagyival letesztelve, mehet fel!
Minden olyan lánynak, aki átment a szűrőmön, próbáltam valami személyre szabottat produkálni, lereagálni a lapján található szöveget. Persze, akinél lehetett, mert olyan, de olyan fantáziátlanok a nők! Ha már egy picit jobban néz ki, akkor csak a fotóját dobja fel és közli, hogy kérdezzem! Vagy csak annyival elintézi a bemutatkozást, hogy majd úgyis megismerjük egymást - kérdezzem! :-)
Itt elindítani egy bájos csevegést szinte lehetetlen! Vagy csak én vagyok a béna?
A másik probléma - megalázó és egyben frusztráló probléma - a szó nélkül hagyás. Én órákat töltöttem naponta a gépem előtt és olvastam, gondolkoztam, írtam és küldtem szerte széjjel a leveleket. De nagyon kevésre érkezett válasz. Legalább egy böffentés jöhetne a másik oldalról, hogy bocs nem, mert ronda vagy, hülye vagy, szar a szöveged, szar az adatlapod illetve van ezernyi más jobb pasi. Vagy ez túl nagy kívánság?
A randik: nem vagyok pesti. Bivalybasznád alsón kevesen rendelkeznek nettel ill. a helyi lányokat - nem nagy kunszt - de mind ismerem s ha már a való életben sem sikerült helyben találnom csajt, akkor a neten sem fog menni. Ezért voltam pár okoskodó maca miatt ideges, amikor azzal koptattak le, hogy távkapcsolatba nem mennek bele. Miért? Kocsim van, azzal minden további nélkül meg tudom tenni azt a 20-40 km-t, ami ahhoz kell, hogy találkozzunk! Vagy a vidékiek ássák el magukat és hozassanak nőt Ázsiából? Neki csak a Fő térre kellene lesétálni - ugyanúgy, ahogy a helyi vagány csávók miatt is - én pedig odagurulnék. Miért nem jó ez?
Sokan nem tárták elém magukat. Leveleztem velük - s megígérték - ha jó leszek, hajlandóak fényképet küldeni nekem s akkor én is majd megláthatom ôket. Aha. Menet közben úgy eltűntek, hogy szinte hallottam, ahogy kitépték a net zsinórját a falból. Akik meg a végén elküldték képüket, na abban sem volt köszönet! Az "open" után azonnal megértettem rejtőzködésük okát.
Végezetül: nekem nem jött be ez az egész. Marha sok időt és ideget kíván és szinte semmi kézzelfogható eredményem nem lett belőle. Akiknek pedig összejött, azoknak marha nagy szerencséjük volt vagy csak egyszerűen pestiek és merítettek a nagy választékból. Nekem itt falun ez így nem működik.


Nem csak férfiként vannak problémás esetek a netes társkeresőkkel. Ahogy az alábbi olvasói levél is tanúsítja nem biztos, hogy jó sikeres nőnek lenni a társkereső oldalakon:

Szerintem használhatatlan bármely netes társkereső. Mint majdnem 30-as lány mondom ezt. Nem vagyok egy szépségideál, de rosszul sem nézek ki. Ha felrakok pár fotót magamról, akkor nem szűkőlködök a válaszokban. Az első napokban a pasik - mint új húsit - letámadnak, nem ritka, hogy 100-150 levelet kapok 24 óra alatt. Hogy lehet ezt győzni válaszokkal? Sehogy. Legalábbis nekem nem mmegy. Pláne azért akaszt ki a dolog, mert olyanok is írnak, akiknek semmi közük hozzám! 12 éves kisfiúk, leszbikus nők, 50 éves apókák, kis törpék, hórihorgas langalétrák. Nem örömnek, izgalommal teli válogatásnak érzem már, hanem rettentő nyűgnek, munkának! Mire megnyitok egy választ, elolvasom, majd rányomok az adatlapjára, ahol meglátom a fényképét meg az adatait és rájövök, hogy már megint egy olyan jelentkezett be, akihez semmi közöm, majd ezt megismétlem legalább 20-szor, addigra már el is ment a kedvem a maradék 100-tól is: sokszor egyszerűen törlöm azokat olvasás és adatlapnézés nélkül. Nagyon nem jó, hogy olyanok is írhatnak, akiket nem szeretnék. Ha már eleve lenne egy szűrő, ami letiltaná ezeket, máris kisebb nyomás alatt tudnánk válogatni, válaszolni, egyáltalán átlátni ezt a hímmennyiséget.
Egyszerűen nincs önkritikájuk vagy önfegyelmük a pasiknak és csak úgy írnak minden tetszetős csajnak. Csak nem értem, hogy mire számítanak? Így igazából a kedvünket veszik el az egésztől és áttételesen az esélyesektől veszik el a lehetőséget, hogy egy helyes lánnyal alakíthassanak ki komoly kapcsolatot.


 

Ki vitatná a jól kitöltött adatlap jelentőségét a netes ismerkedésben? Ez az arcunk a virtuális térben, a saját reklámtáblánk, aminek bizony el kell adnia minket! Ha üres, ha sablonos, unalmas, semmitmondó, akkor sikerünk elmarad (hasonlóan a reklámokéhoz)... Az általános tendenciával szemben érdemes 5 percnél többet szánni elkészítésére, érdemes akár több napig is gondolkozni ráérő időnkben, azon hogy mit tárunk magunkról a világ elé, mi az, ami érdekelhet másokat, mivel kelthetjük fel érdeklődésüket.

Ahogy a virtuális tér mindinkább hódít, lesz életünk szerves része, hasonlóan teret nyer a virtuális ismerkedés is. Több százeren vannak folyamatosan fent, miközben látják, hogy kényelmes és hatékony. Sok ezren kötöttek életre szóló kapcsolatot is - s ez 1-1 jól kitöltött adatlap nélkül nem ment volna!

Rendszeresen elolvasom a kommenteket, mégha többségében nem is reagálok rájuk... A nagyon-nagy többség reakciója jópofa, értelmes, sokszor egybevág az én véleményemmel, sokszor nem, de mégis korrektnek hiszem. A legutolsó postra adott pár igen ellentétes vélemény - hozzácsapva az utóbbi egy évem "átolvasott" élményeit - viszont már válaszra ösztönzött...

Még soha nem sikerült sem nekem - sem egyéb más postírónak - olyan történést, véleményt leírni, amivel mindenki egyetértsen, amelybe legalább egyvalaki ne kössön bele. Vannak, akik mulyának tartanak, vannak, akik vér bunkónak ugyanazért a cselekedetért. Ennyire különbözőek lennénk?

Előző postunk arról szólt, hogy vajh az első rosszul sikerült randin milyen taktikákat alkalmazhat a hölgy, aki kellemetlen helyzetéből szabadulni akar: megmondja-e őszintén, hogy nem tetszik neki a jelölt avagy inkább más, kevésbé bántó kifogásokat hozzon fel?  Parázs vita indult el, hogy ki a bunkó: aki beletapos egy másik vétlen (hiszen csak egyszerûen nem jön be a külseje/kisugárzása/gesztusa) lelkébe avagy az, aki nem hívja fel annak figyelmét az igazságra és kitalál valami álcaindokot? A kérdés által gerjesztett kommentvita gyökeresen eltérő nézőpontokra világított rá. Igazán ügydöntő érvek nem jelentek meg egyik oldalon sem, sőt, egyes esetekben még észérvek sem! Ebből gondolok arra, hogy ez az egész kommentelés inkább aról szólhat, hogy kit milyen kedvében talált a post, úgy fog reagálni rá. Mert
- itt kiélhető a névtelenség által biztonságossá tett beszólási vágy,
- ha épp utálom a pasikat/nőket, akkor beszólok nekik, témától, állásponttól függetlenül, csak fájjon annak a nemnek, amelyen bosszút akarok állni
- ha otthon hazudtam avagy az előző randimon átvágtak -, akkor itt az őszinteséget fogom hangsúlyozni, hátha így kiegyenlíthetem a rossz lelkiismeretem
- ha épp elmondták a problémát őszintén, amivel nagyon megbántottak, akkor a névtelen kommentíró a gyengédség és tapintat mellett fog kardoskodni.

Visszatérve az előző post témájához és azokhoz a virtuális úriemberek/úrihölgyek véleményéhez, akik az őszinteség szent harcosai, s a feltétlen őszinteség mellett érvelnek. Komolyan gondolják vajh? Megnézném az arcukat, amikor az első randin valóban - építő jellegű kritika formájában - megkapják egy szinte vadidegentől:
- Bocs, de olyan topisan vagy felöltözve, hogy szégyelnék veled így beülni bárhova is.
- Annyira ronda az orrod, hogy ezzel soha nem tudnék megbarátkozni.
- Olyan dagadt/gizda vagy, hogy bottal sem érnék hozzád!
- Hazudtál a magasságoddal és az ápoltságoddal kapcsolatban, így szóba se akarok állni veled!
- Szinte már semmi közöd az elküldött fotóidhoz, azóta már megöregedtél, elhíztál, elpetyhüdtél...
- Olyan unszimpatikus vagy, hogy egyáltalán nem akarok veled beszélgetni!
Szinte csupa külsőségeket soroltam fel, hiszen ezt lehet megállapítani az első pillanatban. S ezek azok a dolgok, amiken nem lehet igazából (vagy nagyon nehezen) segíteni: ezek adottságok! S minek megbántani embereket olyannal, amiről nem feltétlenül csak saját maguk tehetnek, de közben meg taszítóan hatnak a másik félre? Miért kell beletaposni lelkükbe még jobban a szükségesnél? Elég nagy krízis lesz nekik a kudarcot is feldolgozni, s ha még egyesek - a kegyetlen őszinteségükkel - rá akarnak tenni egy lapáttal és felhozzák a kudarc igazi indokát is, akkor mit érnek el vele? Szadista kis lelkecskéjük kielégülést nyer? Szóval senki ne jöjjön nekem azzal, hogy az első randin a képébe kell mindenkinek vágni az igazságot, - főleg ha az egy adottsággal kapcsolatos -, mert annak fogalma sincs miről beszél! Ő még biztosan nem randizott neten keresztül vadidegenekkel, még soha nem került ilyen helyzetbe! Csak a kommentelés ősi virtusa - a beszólok mindegykinek és keménykedek egyet -, hajtja.
S ha esetleg anno egyszer mégis megtette? Akkor csak gratulálni tudok neki ahhoz, hogy mennyire megbánthatott egy szeretetre vágyó másik ember lelkébe!

Befejezésül: mindezek után nem tudom elhinni, hogy vannak a pszichológusok és párkapcsolati segítôk közt olyanok, akik képesek olyan tanácsokat adni, amivel helyre tudják pofozni minden ember magánéletét, mert NINCS AZONOS VÉLEMÉNY! Még itt sem tud kialakulni, abban, hogy egy elvetélt randin megmondjuk-e a másiknak őszintén, hogy nem tetszik avagy inkább kíméljük a lelkét és mismásoljuk el? Akkor hogyan lehetne igazságot tenni egy házastársi vitában egy kívülállónak? Szóval minnél több egyedből áll egy közösség, annál nehezebb jót tenni, annál nehezebb olyan kijelentést tenni vagy akár olyat cselekedni, amit mindenki jónak talál, mert marhára különbözőek vagyunk!
Szóval, ami jó egyiknek az biztosan nem lesz jó a másiknak: azt hiszem ez az egyetlen fix szabály az életben!

Íme, itt a randi helyszínét gyorsan elhagyni készülő társkeresők kis tippgyűjteménye. Célja, hogy konkrét tanácsokat adjon az első (akár vak-)randi helyszínét gyorsított ütemben elhagyni készülők számára s megpróbálja elkerülhetővé tenni a szabadkozást, akár egy kegyes hazugsággal avagy nyílt színvallással.

Társkeresés, ismerkedés – csináljuk „modernül” a modern időkben és a modern közegünkben!

Avagy lökött csajokról, kik megfordultak a társkeresési procedúráimnak hímes, hírhedt, néha heroikus harcmezején...

Udvarlásaim folyamán találkoztam olyan lányokkal, akik véleményem szerint nem voltak rendesen négy kerékre helyezve, inkább csak tricikliként avagy bicikliként billegtek az élet göröngyös lejtőjén lefelé, próbálva megtartani igen kényes egyensúlyukat megrendült belső világuk és a stabilnak tűnő külső világ közt, miközben e disszonanciát valamely igen különös effektként megjelenítve borították rá a körülüttük lézengő férfiemberek kiválasztott és épp megtűrt egyedeire, amely egyedeknek néha, de egyáltalán nem irigyelt módon én is a tagjai közt lehettem, s amely lehetőséget kihasználva begyűjtött élményeimet e lökött csajok fajtáiról - tömörebb formában mint e mondatom - el is mesélhetem kedves olvasóimnak, hogy legalább pár karakterre való érdekesnek szánt sztoriként értelmet kapjanak - az egyébként feleslegesen eltöltött - óráim.

Művész:

atomi szinten is beivódott sejtjeibe a pesszimizmus, a tessze-tosszaság, a lúzerség, a totális élhetetlenség. A hölgy egy együttesben zenél, ahol körbeveszi a fény és csillogás. Fantasztikus helyekre jutott el, élete erre épül és erről szól. Vagy inkább szólhatna. Ám a valóság valami egészen más. Levetve jelmezét, flitteres ruháját, kilépve a reflektorfényből a szexi és vad nő, aki elvarázsolja közönségét, átváltozik egy hétköznapi nővé, s ha még beszélgetni is sikerül vele - őszintén! -, akkor jön az igazi kiábrándulás!
Élete egy gödör, aminek az alján állva nem felfelé próbál meg kijáratot keresni, hanem csak mélyíti maga alatt és süllyed egyre lejjebb.
Egy ismerős próbált meg minket összeboronálni: ő optimista volt, - s míg szépen lassan ki nem derültek ezek az apróságok -, addig én is. A "boronáló" ügynök szerint a rosszkedv és kilátástalanság mindössze átmeneti és addig tart míg e jóravaló lány a nem neki való pasi mellett senyved. De majd én, a megmentő kivirágoztatja! - szerinte. Állítólag többször elhangzott, hogy a művésznő ki akar lépni e sehova sem vezető kapcsolatból és végre megtalálni az igazit, akitől végre megkapva a boldogságot és a várva-várt gyereket, feltámadhat, mint egy főnixmadár.

Még soha nem voltam ihlet, megmentő, a szerencse porhüvelye, a pesszimizmus legyőzője, a boldogság kék madara, a fehér lovas herceg, a csodatévő Óz, a művészet múzsáinak szent fejőstehene, a jövő lehetőségeinek megtermékenyitője, így belementem a játékba. Egy koncert után nézhettük meg egymást közelebbről, kizárva a színpad egetverő magasságainak tulajdonságokat megnégyzetesítő, objektív észlelést jelentősen eltorzító formáját. Elegáns és sportos volt.
Akkor - a háttérszervezésről semmit nem tudva - elárulta, hogy én sem voltam számára érdektelen, így a "boronáló" ügynökünk akcióba lépett: diplomatikusan leszervezett egy randit. Egy ideig képben volt egy társasági jópofizás, de szerencsére leszervezhetetlensége okán maradt a négyszemközti, éles helyzet.

Telefonon keresztül - órákon át - abszolválódó beszélgetések, sms-ezések - reméltem - egyszer átfordítják magukat egy igazi randiba. Normál esetben nem lettem volna ilyen türelmes - se kidobni való pénzem, sem időm nem volt ennyi - ám most tekintettel voltam magánéletbeli állapotára-körülményeire: ha úgy vesszük megcsalásra készült, így egy diszkrét formában bizonyítanom kellett előtte, hogy megbízhat bennem. Magyarul fel kellett keltenem érdeklődését irányomban, hogy elszánja magát a nehéz lépésre, ami mindig az első...

A kérdés joggal merül fel olvasómban, hogy mit akartam egy ilyen nőtől, hiszen kiállni a saját érzéseiért, őszintén elmondani a problémáit képtelen volt. Sunyiban, biztonsági játékot játszva, kivárásra taktikázott: ha bejövök neki, akkor esetleg hajlandó váltani - kis seggecskéjét átteszi egy kényelmesebb székre -, ha meg nem, akkor marad a megszokott langyosvízben. S vajh mi gátolja meg őt a jövőben, hogy velem is ugyanezt játssza el? Kétségek gyötörtek, de egyenlőre nem foglalkoztam ezzel: hurráoptimizmus lett volna a részemről. Elnapoltam a kérdés megtárgyalását arra az időre, amikorra egyáltalán kiderül, hogy lesz belőlünk valami.

Első randinkon, mint egy űzőtt vad tekintgetett körbe-körbe, hogy nehogy belépjen bármiféle ismerős és ő bebukjon, hogy mit is keres velem együtt és pasija nélkül egy kávézóban. Így beszélgetésünket kedélyesen meg-megszakította az ajtó nyílása, vadidegenek kirakaton be-be bámulása: gyorsan ki kellett bontanom 1-1 kérdést, gondolatot, hogy ne szakíthassanak félbe... :-)
Végig a pasiját szídta, kapcsolatának pozitív oldaláról csak annyit bírt mondani, hogy azért vannak együtt, mert a srác szereti és van kihez hazamenni, így nincs egyedül. Szánalmasnak éreztem, hisz tán egyedül is jobb, mint egy tök unalmas, érzelmektől és elégedettségtől mentes együttélésben, ráadásul még a reményt és a lehetőségeket is elveszi tőle-magától!

Nem éreztem jól magam. Nem tudtam a belőle áramló feszkó miatt elengedni magam, engem is feszélyezett a félelme. Éreztem, hogy nem figyel rám, láttam, hogy nem képes feloldódni, élvezni a helyzetet, átengedni magát az élménynek. (remélem, ez nem túl nagyképű)
Szinte tőmondatos válaszok, csapongás a témák közt - hisz mielőtt belemerülhettünk volna egybe az ajtónyitás máris megszakította - és ráadásul valahogy mindennek az volt a végleges konklúziója, hogy reménytelen az élet, rettentő szomorúság és végeláthatatlan küzdelem... Egy órás műszak után már majdnem belefojtottam magam a kihűlt teámba.

A végén elkísértem autójáig. Szegény jármű eléggé köhögött: ahogy a hangjából meg tudtam állapítani az egyik henger nem ment. Ott is és telefonon figyelmeztettem a lányt, hogy autóját, amin egy kb. 20 perces apró javítási műveletet kellett volna elvégezni, mindenféleképp vigye le a hozzá igen közel lévő szervizbe, mert így megelőzhető a nagyobb és sokkal költségesebb baj ill. így bármikor lerohadhat! Van ideje napközben megvárni és meggyógyulni magától úgysem fog. Megígérte, hogy bejelenti és elintézi. Mondjuk azt sem értettem, hogy ha már 3 hete így járkál (egy "féllábú" kocsival), akkor legalább a munkájában szintén nem csúcsra járatott pasija miért nem segít neki???

A következő találkozást a következő hétre időzítettük. Aztán a konkrét szervezésnél a hétköznapokat nem vállalta be, mert este otthon van a pasija (együtt éltek a lány lakásában) és nem tud neki jó indokot mondani, hogy hova is megy. A hétvégére hasonló indokokat hozott fel: ám munkaidőben nem csinál semmit, így akkor ráér. Felhívtam a figyelmét, hogy én viszont dolgozok akkor, részemről ez kivitelezhetetlen. Jó, megpróbál hétvégén mégiscsak ellógni, főleg ha ügynökünk is segít és biztosítja az indokot.
- Megoldjuk - válaszoltam.
Az ügynök - gyermekes anyaként - meginvitált bennünket magához vendégségbe. A célpontnak ez nagyon tetszett, mert lassan abnormalitásba hajló gyerekek iránti rajongását ott kiélhette:
szinte mint egy kokós, ha meglátja a szert, neki is úgy csillant fel a szeme 1-1 gyerek láttán ill. minden második mondata arról szólt, hogy gyereket akar most azonnal!
Addig még volt egy hét...

Ok. Addig eltűntem és pár napig nem jelentkeztem nála, még smst sem írtam. Kíváncsian teszteltem, hogy vajh magától jelentkezik-e nálam. Két nap után jött az érdeklődő sms, hogy hova tűntem...
Így a rossz érzésem, hogy csak engem érdekel ez a project, elmúlt...

Ám ettől függetlenül nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy a hétvégi találkozónk valóban összejön-e? Gondoltam felhívom még pénteken. A másodikra sikerült, halálra vált hanggal szólt bele, rekedten, lassan beszélt.
- Mi történt? Felébresztettelek?
- Nem, épp egy ..... (itt egyszerűen nem értettem) ülök.
- Aha - úgy csináltam mint aki felfogta - S a hétvégével kapcsolatban mizu? Összejön?
- Nem hiszem... hogy össze fog jönni... Nem vagyok túl jól.
Itt elgondolkoztam. Kiverjem a balhét vagy legyek még megértô?
- Miért, mi a baj, mi fáj?
- A fejem.
Még sohasem mondtak le randit fejfájásra hivatkozva: azt általában szex elôtt szokták kitalálni a nők.
- S nem is fog elmúlni holnaputánig?
- Nem hinném.
Nagyon zajos környéken lehetett, mert néha alig értettem mint mond.
- Merre vagy, mert borzasztó hangzavar van körülötted? - kérdeztem
- Mentőben...

Filmszakadás, hang a torkomon akad egy pillanatra.

- Mit keresel te ott?
- Balesetem volt.
- Hogyhogy?
- Rossz kedvem volt és kijöttem az autópályára autókázni egyet.
- A saját, rossz autóddal autópályára? S rendben vagy, törés, komolyabb sérülés?
- Nincs, csak a fejem fáj... Az autóm viszont totálkáros lett.
- Kivágtak eléd?
- Nem. Belementem hátulról egy teherautóba... Nem tudom, hogyan nem vettem észre... Egyszerre csak ott volt a sávomban...
- Jó, akkor este esetleg még hívlak, addig hagylak és nem zavarlak. Vigyázz magadra!

Erősen elgondolkoztam. Megrendített a hír, de legalább semmi komolyabb baja nem lett szegénynek. De - s lehet, hogy én vagyok túl konzervatív - köhögő autóval, rosszkedvűen, elgondolkozva és mélázva nem mennék ki csak úgy autópályára 130-cal száguldani a halál felé. Inkább séta vagy valami más, ennél veszélytelenebb dolog.

Végjáték:
Még egy telefont sikerült abszolválni 3 héttel később. Meggyógyult - ellentétben a kocsijával, ami a bontás hímes mezejére lépett. Ismét egy laza kis találkozóra invitáltam, amire - egyáltalán nem meglepő módon - nemet mondott az otthon fennálló szigorú felügyelet miatt, amire én felhívtam a figyelmét, hogy ezt sem én, sem más egyéb lovag nem fogja ám tolerálni s egy kapcsolat a büdös életben nem fog kialakulni a maximum havi 1 órában létrejövő kis találkák alatt. A kedves válasza a következő volt:

- Én egyáltalán nem érdemlem meg ezt a hangnemet és vedd tudomásul, hogy szeretem a pasim, aki mindent megad nekem!

- Akkor nagyon boldog további mézesheteket és nagyon boldog gyermekáldást kívánok nektek! - köszöntem el...

Sokan titkolják, sokan csak szégyenlősen vallják be, sokan még csak próbálgatják, sokan már túl is vannak rajta, de a netes hozzáféréssel rendelkezők nagyon-nagy többsége 1-1 magányos pillanatában már meglátogatott egy társkereső oldalt.

Nincs mese el kell ismerni, hogy meghatározó lett a netes húspiacként is aposztrofált társkeresés, egyre többen itt keresnek és találnak, mégha ellenérvként felmerül a teljes spontaneítás hiánya, a sok lúzer, a sok kamu, átverés és a kevés a kontroll.

Mégis:
- a megszűnőben lévő "élő" lehetőségek miatt egyedül tengődő, a közösségtől és közösségi tevékenységektől, hobbitól megfosztott munkagüzük,
- a csigaházukba egyre inkább begubozó emberek,
- a töküktől megfosztott pasik (akár már azért büntetés jár, ha a munkahelyen próbálja tenni a szépet!),
- a mind nagyobb igényű (tisztelet a kivételnek!) nők, akik macsóbbak a macsónál, de határozott férfira vágynak, miközben a gyengédség és figyelmesség is legyen meg bennük,
- a csalódott és megcsalt-elhagyott nők, akik félnek az újabb fájdalomtól és óvatosságból inkább itt próbálkoznak a jól védett tűzfalaik mögül,
- az ingyenes és bonyodalommentes, gyors megismerkedéssel kalandra vágyók,
- az ismerkedést lazán felfogó, nem a "hol"-t fontosnak tartó fiatalok,
- az épp társasági programmal nem rendelkező, otthon unatkozni nem akarók,
- a kíváncsi nézelődők, a "mi lenne ha nekem sem lenne kapcsolatom épp, kikkel jöhetnék össze" gondolattal eljátszók,
- az idôsebbek ismerkedéstôl, saját korosztályától elzárt egyedei
mind fellépnek, regisztrálnak és próbálkoznak a neten. S mind többen fognak, mert modern világunkban minden, ami hatékony, gyorsan és olcsón hozzásegít célunkhoz (vagy legalábbis annak látszatát nyújtja) az sikeressé válik.

Nem hinném, hogy a múlt túlbonyolított és macerás ismerkedési procedúráiért sírnunk kellene. Ha valaki nem szeret - a mai felgyorsult és mind kevesebb szabadidővel rendelkező kapitalista rendszerünkben - célirányosan keresni, akkor még mindig alkalmazhatja a szórakozóhelyi és utcai ismerkedés álromantikus módját, de felesleges lenéznie a neten keresőket.
Anno - a világháló kezdeti szakaszában - csodálattal néztek mindazokra, akik ilyen "csúcstechnológiával" jöttek össze. Mára már megkopott ennek fénye és sokszor már hasonlóan ítélik meg mint anno az újsághirdetések "szerencsétlen" használóit: - Miért van rá szükséged, hiszen te egy egész helyes lány/fiú vagy?!

Kérem, tisztelt kétkedők, hagyjuk már ezeket a kérdéseket! A virtuális ismerkedés megy, beindult, a Randivonalon már 700.000 regisztrált található.
Vannak ennek is hátulütői, ami a sok user közzé bekeveredő barom, másokat átverni akaró, beteglelkű seggfejek képében megjelenik. Sok csalódással is jár ez a módszer - hasonlóan az élethez - itt sem kap senki azonnal - szívás és munka nélkül - piros szőnyeget a házasságkötő terem főbejáratához. Viszont lehetőséget kap, hogy ne az életkörülménye, lakhelye, ismeretségi köre által megszabott szűk körből válasszon magának, hanem merítése mélyebb legyen, sokkal nagyobb eséllyel lelje meg azt, aki a végén valóban boldoggá teszi!

A szerda esti rádióműsor (Rádió Q, 99.5, 22:00-24:00) illusztris vendége volt egy igen neves, szakmájában magát az első 3-ba soroló táncoslány, Roxy Blond.

Ott nem volt idô mindent átrágni a témával kapcsolatban (sztriptíz és erotika), így maradtak bennem kérdések és gondolatok, amiket most leírok s szívesen veszem minden kedves olvasó véleményét.

A két órás beszélgetés alat letni kell, ugyanis feltétlenül szükséges hozzá egy veleszületett exhibicionizmus, magamutogatás és egy olyan test - ellentétben a vendég állításával -, amire igenis büszke lehet, ami vonzza a férfiak tekintetét. Ha valaki már szégyenkezés nélkül ki mer állni vadidegen pasik elé és felkelti az ösztönöket (és nem közröhelyt kelt), akkor nagy eséllyel indul a pályán. A tánctudás, a műsor, a csípő mozgatása szinte már mellékes ill. inkább egy plusz dolog az alap mellé, színesíti, profibbá teszi az egészet. De ha szégyenkezés, zavartság látszik a lányon/fiún, ott nem segít semmi belevert fortély vagy trükk, bukik az egész!

Mennyire becsülendô ez a tehetség, mennyire értékes, mennyire számítsuk mûvészetnek? Manapság már a pornóiparnak rendeznek külön gálákat - gondoljunk csak a pornó Oscarra -, így joggal feltételezhetem, hogy a meztelenség már elfogadott: a kefélés megörökítése pedig értékelhetô, súlyozható és díjazható. Már nem rejtegetjük ezeket a filmeket és terjesztjük sutyiban, hanem szereplôi-készítôi hírességek, mondhatnám sztárok. Így ha ezek a durva "filmek" már "mûvészeti alkotások", akkor a jóval gyengébb sztriptízt is hívhatjuk annak?

A riportalany magát Magyarországon az elsô háromba sorolta - vajh, mi alapján? A fantázia, a showelemek kifinomultsága, ötletessége a döntô avagy a belülrôl áradó vadság? Ahogy a mûkorcsolyánál is külö pontozzák a technikát és a mûvésziességet, ugyanígy itt is számít az erotika, a ribancság mellett a kosztüm, a zene és a sztori? Mi a siker mértékegysége: adott idô alatt elért egységnyi merevedés? A hipp-hipp-hurrák száma a 20 perces mûsor alatt?

Tanfolyamokat is tart háziaszonyoknak, akik lapos szexuális életüket szeretnék helyretenni azzal, hogy "csinálnak otthon sztriptízt". Hm. Ha nem jön belülrôl, ha nem tudja az asszony otthon vágyát átfordítani egy erotikus táncba, akkor ezt meg lehet tanulni, hogy ôszintén átjöjjön minden s ne legyen a narancsbôrôs fenék és combi, a szégyenlôség inkább röhejes, mint vágyat keltô? Véleményem szerint a vetkôzés pár - tanfolyamot nem igénylô, inkább csak 1-2 mûsor véginézését kívánó - trükkel megtanulható. Sokkal erotikusabb és vágyat felkeltô dolog lehet pl. a hastánc elsajátítása. A sokat mutató és sokat elrejtô ruhában lejtett tánc, az a speciális csípômozgás inkább rabul ejt, mint egy ilyen mozgáskultúra nélküli - számomra mindenféleképp esetlen - vetkôzés. A nô kisugárzásának titka a tánc: ahogy a riportalany is elment egy tánctanárhoz és magtanult járni, mozogni - s habár ô ezt lényegtelennek ítélte s elhanyagolhatónak - én ezt tartom a legfontosabbnak! A salsa, a hastánc, a tangó: mind-mind hihetetlenül erotikus mozgást kölcsönöz a nônek! Lehet, hogy a lányok számára kötelezôvé tenném a tornaórák helyett-mellett, a társastánc oktatását is! (Valószínûleg sokkal szívesebben járnának arra, mint futkorászni és bordásfalat mászni!)

Vajon segít egy nônek a sztriptíz-tudás, a mozgáskultúra, a tánctudás, s az ebbôl eredô magabiztosság abban, hogy felszabadultabb legyen az ismerkedésben és az ágyban? Biztosan! Mennyire lehet ez fontos az életben: boldogabbá válnak ettôl a nôk, a párok, a kapcsolatok? Igen! Boldogabbá válik ettôl az ország? Biztosan! Sokkal több mosolygosabb, vidámabb, közvetlenebb ember lesz az utcán? Naná! Akkor kérdem én - ha megállapodtunk, hogy ez a tudás (min. a tánctudás, de akár a többi leírt is) - milyen pozitív erôt, önbizalmat, kisugárzást és áttételesen örömöt ad, akkor miért nem okítják ezt a fiataloknak????
Javaslom: az elavult, poroszos tornaórák helyett gondolkodjanak el végre az illetékesek, hogy a zsákbafutás és zsámolyugrás helyett a középiskolákban igenis oktassanak ilyen kellemes dolgokat is a jövônk érdekében, hogy 1-2 generáció múlva ismét jókedélyû nép lehessünk!

Avagy lökött csajokról, kik megfordultak a társkeresési procedúráimnak hímes, hírhedt, néha heroikus harcmezején...

Udvarlásaim folyamán találkoztam olyan lányokkal, akik véleményem szerint nem voltak rendesen négy kerékre helyezve, inkább csak tricikliként avagy bicikliként billegtek az élet göröngyös lejtőjén lefelé, próbálva megtartani igen kényes egyensúlyukat megrendült belső világuk és a stabilnak tűnő külső világ közt, miközben e disszonanciát valamely igen különös effektként megjelenítve borították rá a körülüttük lézengő férfiemberek kiválasztott és épp megtűrt egyedeire, amely egyedeknek néha, de egyáltalán nem irigyelt módon én is a tagjai közt lehettem, s amely lehetőséget kihasználva begyűjtött élményeimet e lökött csajok fajtáiról - tömörebb formában mint e mondatom - el is mesélhetem kedves olvasóimnak, hogy legalább pár karakterre való érdekesnek szánt sztoriként értelmet kapjanak - az egyébként feleslegesen eltöltött - óráim.

Besózott seggű, örökmozgó, hiperaktív maca:

Észak-budai agglomerációban élő hölgy, ki szüleitől ajándékba kapott sok milliós, Duna-parti lakásában - amelynek árát ő soha-soha megkeresni nem tudná -, éldegél. Aktívan. Márminthogy besózott seggűen. Hiperaktív felnőttben. Akinek valami bogár mászott fel a fenekébe és ott folyton vakarodzási ingert vált ki ha leül, így képtelen állandóan menni és csinálni valami nagyon jópofát, de egyúttal értelmetlent avagy önzőt... Nevezhetném akár bulibuzinak is.

Randink normálisan startolt egy vendéglőben. Tartott az első pohár borig. Onnantól átszakadt a gát... Na nem a dunai, pedig lehet, hogy jobban jártam volna! Egy óra után már az intimításnál tartottunk: hányszor tudok egymás után, mi a kedvenc póz, mikor szoktam lefeküdni egy lánnyal, s ezenközben kitágult pupillákkal meredt rám, mint aki azonnal elkap. Több, mint 2 órás borozgatás után már zárt a vendéglő, így székhelyünket és hátsónkat valami más helyre kellett áthelyezni. Közben engem is meggyőzött, hogy igyak. Ezt nem akartam megtenni, mivel kocsival voltam.
- Ó, nem baj, hiszen mire végzünk addigra ki is megy belőled! - mondta. Vau, ez több mint reménykeltő: lehet, hogy lesz egy jó éjszakám?!

Egy sarokkal arrébb állt egy alternatív kocsmaszerűség, hát azt javasolta. Beültünk. Sörösüvegek gyöngyöző áramlatai merültek el végleg benne átadva a helyet az örök "női kishólyag és kevés wc" problematikájának (ami nőknél legfőképpen mozi előtt és utáni futás képében mutatkozik meg!), miközben kedélye mind magasabb ívekben szárnyalt a Himalája csúcsai felé. Próbáltam tempóban utolérni, de reménytelen vállalkozásnak bizonyult. A hólyagja már olyan feszességet ért el, hogy javasolta, ugorjunk fel hozzá egy kis pössentésre. E kellemes meghívásnak - még soha senki nem invitált meg az első randin lakásába egy közös vízelésre - nem mondhattam nemet. Nagyon közel lakott, így a távot nem volt nehéz hamar letudni - sikerült 1 óra alatt, mert időközben összeszedett egy vak embert, akit épp itt dobtak ki ismerősei autójukból beszólása után, s hagyták jó sorsára, hátha kedves és gondoskodó népek laknak erre felé, akik így vagy úgy de eljuttatják őt  rendeltetési helyére. Ó, kisasszonyomban azonnal feltámadt az elesettek iránti vak ösztön és munkához látott, hagyva csapot-papot és randit a fenébe: belekarolt az édes majd 40 éves emberbe és cibálni kezdte a megmenekülésének helyszínére!

Miután a vak srác biztonságba lett helyezve a vízelési okokból elhagyott kocsma tulajának kezei közt, aki már értesítette annak rokonait, hogy épp milyen címen találják meg és vehetik át az üzemszerűen működtetett fehér botjával, fekete napszemüvegével és vigasztalásul kapott sörével együtt, mi ismét a pisiösvény sárga köves útjára lépve, már otthon is találtuk magunkat (az tántorgó gyalogos sebességével is 5 perc alatt megtehető távolságon), ahol rögvest nyitott ajtó hangokat és látványt is felfedő áldása mellett elvégezte dolgát, miközben csicsergő kommunikációját irányomban egy pillanatra sem óhajtotta megszakítani, így a hegyi patak effektje jó ideig visszhangzott füleimben...

Éjfél elmúlt, de vízbázisának jelentősebb elvesztése után sem akart visszavenni a sebességéből, az éccaka tempójából és élvezeti értékéből, így - a melegre való tekintettel - egy meztelen fürdőzést javasolt a Dunában. Nem vagyok prűd, meg fosós sem, de éjszaka, meztelenül a Dunában, egy városi szakaszon, hát nem épp biztonságos és tiszta érzés! Rosszalásomat fejeztem ki ötletével kapcsolatban, de késő volt! Csak annyit tudtam tenni, hogy lekísértem és az ittas ember hatalmas bátorságából, felelőtlenségéből lecsippentve vigyázni rá. Milyen lett volna, ha másnap megkérdik, hogy hogyan is sikerült a randi én pedig elmondhatom:
- Halálosan jó volt. Szinte úsztunk a boldogságban. Ő el is merült!
Szóval nem volt kímélet: leérve a partra ledobta ruháit, csont meztelenre vetkőzőtt és bele a vízbe. Próbáltam nadrágomat vízhatlanná tenni és felhajtani addig, hogy utána mehessek, de a hónaljig így sem ment, ezért kénytelen voltam ruhában utána mászni: mégse fulladjion egyedül bele a vízbe! Már kettőre (alkohol és a csurom vízes gönc) ugrott a haza nem mehetnékem oka.

S milyen hatással volt rám meztelensége? Tetszett. S próbáltam-e kihasználni - mint minden épp eszű srác - a helyzetet? Naná. De csak próbáltam, mert még megcsókolni sem engedte magát! Inkább - mint egy infantilis gyermek - pancsolni akart, meg engem beleborítani és mindenáron átúszni - faltól falig a folyót. A Dunát!
Nagyon nehezen sikerült visszakeveredni a lakásába - hajnali 2 felé. A műsor még mindig nem akart véget érni, mert felrángatta a bátyját is, hogy az erkélyén ülve még eldiskuráljunk az élet nagy dolgairól.

Aztán a fiú végre feladta és hajnali 3 után elódalgott aludni. Szerencsés ember - gondoltam a másnapomra (ill. már az aznapomra), amikor szigorúan dolgoznom kellett 9-től. Ám kitartottam, mert vártam jó kiskutya módjára a jutalomfalatomat. Ehhez még át kellett rágnom vele az utazási fényképeit (30 perc - 1/2 4), meghallgatnom a kedvenc zenéjét (15 perc - 4 h), táncikálni (15 perc - 1/4 5), megállapodni az ottalvási feltételekről (15 perc - 1/2 5), na és ekkor, hulla fáradtságom kezdeti pontján indult volna el, s kezdte - jó rúdtáncolós pipi módjára - illegetni magát előttem, majd rajtam. Egy ideig jópofa volt, de újabb fél óra után - mikor nem sikerült a szexre átterelnem a történések igen szakadozó fonalát, pedig akkor már csak az alsóneműnk választott el minket a dokkolástól -, közöltem, hogy nekem ma még dolgoznom kell, így jobb ha szusszanunk egy aprót, mert nem szeretnék csont hulla lenni! Neki persze ez nem okozott problémát, hiszen tanárnéni lévén ő épp nyári szünetét töltötte abszolút dologtalanul, így az egész nap rendelkezésére állt ámokfutásának kipihegésére...

Másnap reggel - csekély 2 óra után - mikor a nyári nap sugara megcsiklandozta még pilláinkat, amikor félálomban még ismét harcos állapotba kerültem. A történtek részleteit és mélységeit fedje úriemberségemnek diszkrét fövege...

Folytatása nem lett afférunknak, mert 2 napra rá elment egy kenutúrára, ahol valami férfiember megfektette hobbiból, bepörgette, majd szép csendben lelépett. De mire ez kiderült és a kisasszony rájött, hogy hintába ültették, addigra már eltelt pár hónap s én már rég más vadászmezőkőn kergettem az örök boldogságot, az én igazi páromat...