Virtuális társkeresés

Szeretnék egy kis tavaszi csokorral kedveskedni olvasóimnak, amelyet a nekem címzett emailekbôl állítottam össze. Ezek hol humorosak, hol bájosak, hol igen furcsák, de legalább egy kis képet nyújthatnak arról, hogy konkrét helyzetekben miért nem válaszolnak a pasik. A kezdőképet ugyan az olvasói levelekre használtam eddig, de - a témakörből kifolyólag - szintén érdemesnek találom ide.

A lenti levél tartalmaz pár igen érdekes kijelentést és hibát, ellenben - nagyon ügyesen - semmi érdekeset, mégha próbált valami jópofizást is belegyűrködni:

Köszönöm a bájos leveled,igen jol esett. Én kutyakozmetikus,német tolmács-fordito vagyok. Egyedül élek a kutyámmal rendezett körülmények között.
10percre van tőlem a salon amit egy másik csajszival bérlünk, de házhoz is megyek. Te gyursz? Én is gyurmázok. Sajnos a munkámbol kifolyolag nincs időm szorakozni és nincs is kivel, max késő este a laptopn molyolkálok. Álltalában a telken lógok a hétvégén, hááát ott is van mit tenni. Meg ott van Anyunak is a kertje stb.Mindig van mit csinálni. Atlétikáztam,gerendáztam,lőttem,jaz balet(oklevelet szereztem).....
Nem adjuk meg egymásnak a privát telcsink számát?

Szimpla egyenkérdés következik, amely sokszor felmerül a társkereső oldalak userei közt is, pedig hát ezzel önmagukat is ledegradálják:

Elolvastam a reglapodat.., az alapján szimpatikus vagy, bár ennyi még édes kevés.

Gondolom mivel mozgalmas életet élsz és társaságkedvelő vagy, így más vonalon is ismerkedsz:) Hogyhogy nem találtál párt? Annyi vonzó és szép nő van szép városunkban, hogy szinte el vagytok kényeztetve. Viszont sajnos kevés a komolyan gondolkodó, hűséges férfi.., aki majd családot is szeretne..

Sok a visszajáró. És most nem az aprópénzre gondolok, amit ma kaptam a bevásárlóközpontban, hanem a társkereső oldalak regisztráltjaikra, akik akár évek óta fent tartózkodnak avagy időről időre újra felregisztrálnak.
Miért nem jönnek össze a randik? Hogy létezik, hogy a hatalmas választékból egy sem felel meg, egy sem jó, és rendszeresen visszatérnek az emberek? Talán könnyebb volt régen, amikor a baráti társaságból vagy az osztályból vagy a munkahelyi teamből kellett kiválasztani partnerünket és ott választhattunk 3-ból? Vagy segített a szórakozóhelyi megismételhetetlen pillanat és találkozás, amikor azonnal kellett döntenünk és ha egy picit is szimpatikus volt az illető, akkor meg kellett ragadnunk a pillanatot, mert különben ő is, az alkalom is örökre elszáll és nem tudhatuk biztosan lesz-e még ugyanilyen jelentkező avagy elszáll a lehetőség.

Idefent pedig szinte korlátlan a választék. Biztosított az új és még újabb jelentkezők száma, tehát ha véletlenül és felelőtlenül kidobunk egyet biztosan jön helyette másik 10 esélyesnek tűnő: így a várva várt randiesélyes szituációk megbecsülése nem létezik, a jó randiknak már nincs meg a tétje, a megismételhetetlensége, a döntés és lépést kikényszerítő "nincs újabbra lehetőséged a közeli belátható jövőben helyzete", hisz ismétlem, akár hazaérve és fellépve a netre mindenki rengeteg újabb esélyessel veheti fel a kapcsolatot. Mindig lehet találni fénykép és adatlap alapján egy jobbat, ami épp az aktuális utolsó találkozó megítélését fogja elbizonytalanítani, ami a bizonytalant fogja biztosan kiütni helyéről és a hezitálót tovább lökni egy újabb és még újabb találkozás felé.

Bekerülhet az ember egy spirálba, amikor azt hiszi, hogy egyre feljebb és feljebb viszi, miközben szinte csak lefelé szipantja az örökös elégedetlenség felé és eltorzítja értékítéletét: a randikon szinte csak hibalajstromot készít, igazolva azt a tézist, hogy hazaérve miért kell tovább keresgélnie.
Tehát itt igazolva látjuk, hogy
- a kínálati piac, a mennyiség, a hatalmas választék elégedetlenné teszi az embert, hisz ha egy vágya kielégül, máris van egy újabb, jobb és drágább
- a társkeresés lelketlen netes verziója megöli az lényeget és szinte lehetetlenné teszi a teljes és kielégült kapcsolatok létrehozását.
Nos, a fent leírtak csak logikusan hangzanak, de nem igazak. Ha úgy indul el az ember, hogy tudja, mi a célja, hova akar eljutni, akkor nem számít a rengeteg variáció, a rengeteg válaszút, ő tartva az irányt megérkezik céljához!
Meggondolásra érdemes, ha valakinek hosszú hónapokon-éveken keresztül - sok-sok találkozása ellenére - sincs sikere: lehet, hogy elvárásai nagyok, lehet, hogy saját magával vannak problémái: érdemes ilyenkor átgondolni, akár külsô segítséget kérni.
Sokan beleesnek abba a hibába, hogy vagy túl hamar elvesztik lelkesedésüket és hátat fordítanak e médiumnak avagy orrba-szájba nyomják, de mindenféle önkontroll és reális önértékelés nélkül, így mindkét esetben kudarc lesz az eredményük.

Elmesélve saját átélt borzalmas randijaimat, ahol unalom, kétségbeesés, reménytelenség kerített hatalmába, azt gondoltam, hogy én soha nem fogom átélni azt a csodát, amikor végre találkozhatok egy olyan lánnyal, aki megfelel elképzeléseimnek és én is kielégítem az Ő elképzeléseit! A sok unalmas levelezés, értelmetlen beszélgetés, átverés, az idegbeteg, ronda, beképzelt, anitpatikus és hideg csajok után sem adtam fel, s eljött - váratlanul - az a pillanat, az a lány, akire oly régóta vágytam. Ehhez mi kellett? Kitartás, hit és egy pontos kép arról, hogy kit/mit akarok elérni. Nem ragadtam le félmegoldásoknál és nem kalibráltam túl képességeimet. De legfőképp ott kellett lenni ezen a fórumon és lehetőséget kellett adni a szerencsének és a sorsnak, hogy a kedvemre tehessen, mert bizony a legfőbb dolog, ami kell az igazi megtalálásához (ugyanúgy, ahogy az élethez is): a szerencse!

Egy kedves olvasómtól kaptam a következő tanulmány részletet. A hűségről szól méghozzá biológiai és matekmatikai megközelítésből, amely már önmagában is elég érdekesen hangzik, nem beszélve arról az elméleti felvetésrôl, ami meghatározza, hogy miért érdemes avagy nem monogámnak lenni.
Nem feltétlenül azért tettem fel, mert igaznak tartom, hisz véleményem szerint nem olyannyira hideg döntés a félrelépés, mint amennyire a matematika nyelvén ez megfogalmazható lenne ill. nem vagyunk annyira ösztönlények, mint amennyire a biológiai fefiniciókkal ez megfogható lenne. Mindenesetre egy páratlan megközelítése a párkapcsolatoknak:

Richard Dawkins: Az önző gén című könyvéből

...és a Blog megszólal!
Eljött a pillanat, amikor az írott szó hallhatóvá válik! Egy rádióműsor keretén belül lehetőség nyílik, hogy beszélgessünk a témáról: milyen igazából, jó avagy rossz ez a virtuális társkeresés?
Keresem a jelentkezőket, akik hajlandóak szombat avagy vasárnap délután a stúdióban csatlakozni az élő beszélgetéshez, hogy megosszák tapasztalatukat, véleményüket a netes társtalálás szépségéről-borzalmáról.

Időpontok: szombat 19:00-20:00
vasárnap 17:00-18:00
RádióQ - 99.5

A jelentkezéseket az fvtr@citromail.hu címre várom.

Sagittar - úgy tűnik - hallgatta a múlt heti rádióműsort, amelyben beszélgettünk az önértékelés fontos szerepéről az ismerkedésben. Illetve olvashatta a furcsa nőtípusokról írt kis esszémet is s a két témát egybegyúrva szűrte át sajátos élményanyagán mindezt s született meg az alábbi olvasói levél:

Az ismerkedés, főképp a virtuális vállfaja, nehéz feladat. Az ideális társ, barátnő felkutatása hosszú, sok türelmet és kitartást ígénylő folyamat. Ez abból adódik, hogy sokfélék vagyunk, mint a szivárvány árnyalatai. Jellemünk, szokásaink, ízlésünk, érdeklődésünk eleve behatárolja azok körét, akikkel kompatibilisek vagyunk. Erről a különbözőségről, a "nem illünk össze" kategóriáról senki sem tehet, viszont van két olyan tényező, (melyből az egyik kifejezetten a netes társkeresésre jellemző) amin lehetne változtatni és kudarcok, kellemetlenségek sorának lehetne elejét venni, ha erre figyelmet fordítana mindenki. (A és B ponttal jelölöm ezeket 2 fő részre bontva a postot)

Épp nézem a Mónika showt, mert véletlenül sikerült korán hazakeverednem és fogom a fejem! Honnan szedik össze ezt a rengeteg beszélni, fogalmazni, gondolkodni nem tudó embert? Olyan szinten buták - tisztelet a kivételnek (persze az okos messziről elkerüli ezt a borzalmat!) -, hogy fel se fogják, hogy nem velük, hanem rajtuk nevetnek és szörnyülködnek a nézők.
Megalázkodnak, bevállalnak erkölcstelen és bűnös dolgokat aprópénzért. Esetleg az igazságot teregetik ki több millió ember előtt? Vagy csak megcsapta őket a hírnév, a média, a lehetőség, hogy 15 percre ott lehetnek a "dobozban". Na jó, de milyen áron?!
Mindegyik szex-szel, kapcsolatban él vagy abban élt vagy abban szeretne, de közben értelmesen kifejezni érzéseiket gondolataikat is képtelenek: akkor hogyan lennének képesek egymást megérteni és magukat is megértetni? Mit csinálnak ezek kefélésen és Mónika show nézésén kívül? Úristen: gyereket nevelnek! De mi lesz így abból a szerencsétlenből? Milyen példát és útravalót kap az a gyermek az életre, a boldog magánéletre??? Születnek sorban a "Mónika-Show roncsai", s felnő egy új, vagy végtelenül elesett, boldogtalan vagy menthetetlenül bűnőzővé váló "Mónika-Show generáció", akik se a szülőktől, se az ezekben a körökben egyeduralkodó ker. tévék-ből sem tudnak ellesni/tanulni semmifajta értelmes létformát...
A jó kapcsolathoz kell minimális intelligencia, átlagos verbalitás, amellyel mindenki képes kifejezni magát, érzéseit, elvárásait és gondolatait! Nincs is szebb, mint amikor van egy ember - közel melletted - aki megért, aki egy hullámhosszon ketyeg veled, akivel együtt tudtok nevetni, sírni és gondolkozni a világról. De ha valaki képtelen gondolkodni is, hogy tudnék vele együtt rezegni?
Hol van ezekből az emberekből a megértés, az alkalmazkodás, a tudatos család és egzisztencia-építés képessége? A bölcs előrelátás, tervezés, kontrol a saját életük felett? Ha már ott elakadnak, hogy ki menjen a le a "bótba" cigiért, akkor mi lesz, ha gyermekük továbbtanulásában kell megegyezniük?

S következzék egy kis hangulati jelentés, kis "bejátszás" a show adott részéből:

Mónika: - Mit is szeretnétek egymástól kérni?
Asszonyállat: - Ne nézzen rám(!) más nő, amíg vele vagyok, me' mit gondol az rólam...
Apaállat: - Ha leküld bótba és ottan összefutok 1 haverral és megiszok 1 kólát, akko' nem mondja, h kurvázok, mer' később megyek haza!
Asszonyállat: - Gyerekért ne haverral jöjjön, me' ako' az nem komoly, hát, gyüjjön egyedül!
Apaállat: - Én eddig is mentem vóna haza hazafele gyerekért, de ako már kiabál, ha ne gyere erre, meg ne gyere ide, he!
Asszonyállat: - Én akarom őt visszakapni és emellé állok 100%-osan! Csak ne kurvázzon má a faluba!
Apaállat: - Nem vagyok 1 Szilveszter Sztalone, de azé még lehetséges még engem szeretni! Azé meg mer' megnéznek a másik nők, nem vagyok én kujon, csak jól nézek ki!
Asszonyállat: - Egy ilyen embernek aki itt ül mellettem mint a körmöm alatt a piszok, annyit se szabadna...
Apaállat: - Ne mondjá má ilyeneket me' leszarom a tévét oszt ütlek tégedet agyon!

A nemzetközi helyzet fokozódik, a harc egyre kiélezettebb, a jó nők száma arányosan csökken a netes társkeresőkre regisztráló pasik számának emelkedésével. A konkurenciaharc csak a legjobbakat engedi dúskálni és kedvük szerint szemezgetni, míg az átlagos hímneműnek (vagy az annál is rosszabbnak - bármilyen tekintetben) kitartó küzdelmet kell vívnia az értelmes, esztétikus, képzett és érdekes nőkért. Így a "csak" átlagos (Átlagos definícíója itt: nem minden tekintetből ideális paramétereket hozó - magyarul: nem a tökéletes - pasik, akiknek anyagi helyzetük, képzettségük, külsejük és stílusuk közül bármelyik is hiányt szenved!) férfiak sok "érdekes" lánnyal fognak öszefutni.

Bizony a net egyes hölgyeknek csak egy lehetőség, de vannak szép számmal olyanok is, akiknek a megoldás (mivel a való életben külsejük vagy élethelyzetük miatt nem találnak könnyen társat) - így legalább csak önhibájukon kívül okoznak csalódást a pasiknak. Megint mások pedig szánt szándékkal írtják ki a férfiakból a lelkesedést, a hitet, hogy ez elvileg egy jó módszer lehetne társkeresésre ill. szánt szándékkal alázzák, tiporják meg az erősebb nem önbizalmát!

Lássuk a neten előforduló negatív nőtípusokat:

Újabb levelet kaptam, ami egy kedves olvasómtól - Nick-től érkezett -, aki egy kicsit helyre teszi a netes társkeresést ért kritikákat - ill. a társkereső férfiak kisebbségben lévő, de igen deviáns viselkedését bemutató postomra reagálva - a nagyobb átlagot veszi górcső alá és teszi meg észrevételeit.

...ismeritek azt a viccet (most csak zanza, mert hosszú), hogy felépül az ideális férfiak háza, ahová, ha bemegy a Nő, akkor minden emeleten eldöntheti, hogy megfelel-e neki az ott található pasi, avagy feljebb megy, de vissza már nem térhet!
Első emelet: „jóképű, kedves férfiak”
Tovább megy kiváncsian a másodikra: „jóképű, kedves, családszerető férfiak”, Harmadik: „jóképű, kedves, családszeretû, jól kereső férfiak”
- Mi jöhet még? – kérdi és felmegy a negyedikre: „jóképű, kedves, családszerető, jól kereső férfiak, akikkel fantasztikus a szex”
– Vaaauuuu – gondolja, de még van egy ötödik emelet is! Hezitál... ám csak felmegy, ahol ezt látja kiírva: „ezt az emeletet csak azért építettük, hogy bebizonyítsuk, a nőknek semmi sem elég jó"
Nos, bár mókás és van is benne valami, nem egészen így áll a dolog a való világban…

Nem kevés lelkileg labilis, gyenge, unatkozó, gyáva pasi garázdálkodik a netes társkeresőkön. A fejlesztők sajnos még nem találták ki azt a módszert, azt a programrutint, ami hatékonyan kiszűri őket, még beszólásuk előtt kipenderíti a komoly ismerkedők teréből. Sokak köszönhetik ezeknek az alakoknak a negatív élményüket egyébként szerintem e zseniális lehetőséggel kapcsolatban és sokan hagyták el e hatékony helyszínt örökre. Pedig ez régen szinte elképzelhetetlen volt! Azokban az ősi - évezredfordulós években - még tiszta volt és naívan tiszteségesen viselkedtek a felhasználók s nem szólogattak be egymásnak, nem gyalázkodtak és ahol kiváltságukat (még nem ennyire általános netes hozzáférésüket) nem akarták aprópénzre váltani - kárörömre, bosszúság okozására -, amikor a társkereső oldalak töbsége is inkább "jót akart tenni a néppel" s nem pénzt szerezni a magányból.
Manapság - alaposan felhígulva, mint a borozóban a termelői nedű - sok komolytalan egyedet tartalmaz a net. Páran ezek közül nem szándékosan ill. nem tudatosan fárasztják az ellenkező nem szintén itt keresgélő tagjait: egyszerűen - helytelen önismeret nélkül - nem állnak készen egy komoly kapcsolatra, míg mások szántszándékkal próbálnak beletiporni mások lelkébe.

E szórakozók közül most a hímneműeket venném górcső alá, így a lányoknak lesz érdekes tovább olvasni eme post-ot:

Az FVTR blog írója ezen a hétvégén egy kis szabadságot vett ki - legalábbis a randizások tekintetében - és teljes napját egy régi magyar sorozat - Egy óra múlva itt vagyok - szünet és reklámmentes végignézésével töltötte. Miért is érdekes ez itt és miért nem teszem OFF-ra? Mert a filmsorozat segítségével - 1971-ben készült - belenézhettem egy 30 évvel ezelőtti és a sorozat időszámításával számolva, egy 70 évvel ezelőtti világba. A filmek készítésének stílusa, a történetmesélés, a színészi játék, a cselekmények sűrűsége legalább annyira eltér a mai sikerszériáktól, mint az életstílusunk. A legfőbb különbség a sebesség. Felgyorsult az életünk: már a szórakozásban is a gyors és intezív dolgokat keressük és a fekete-fehér filmek mára már marha lassúnak tűnnek a mai embereknek. Gyors és tömör dialógusok helyett régen még kidolgozták és körbejárták a témát. Az akciójeleneteknél már nem elég a két igen mímelt pofon, mint anno. Az akcióigényesség kiterjed a szerelem megélésére és bemutatására is - nincsenek már lassú, sok randis találkozások, ismerkedések: pár találkozó, akár elég csak egy is esetenként, és máris el van kapálva, jobban mondva hálva egy kapcsolat. Ha 1-2 hét eltelik szex nélkül biztos, hogy valamelyik félben felmerül a gondolat: itt bizony szórakoznak vele, itt bizony át van verve a palánkon, itt bizony tartalékba van helyezve, itt bizony szórakoztató centernek avagy lelki szemetesládának van nézve, itt bizony mehet valaki mással a háttérben a kavarás.
Régebben az emberek másképp udvaroltak! Ha elosztom a filmekben látott történéseket 2-vel - hiszen anno idillikus viszonyokat mutattak be ill. próbáltak a műalkotásokkal egy jobb erkölcsiségre nevelni - még akkor is rácsodálkoznának világunkra ill. ítélnének el minket nagy- és dédmamáink!

A szabadság és szabadosság korát éljük. Teljesítménykényszerünk nem csak a munkahelyi karrierbe hajszol, hanem a magánéletünket is kinézte: fél emberek vagyunk, ha nincs egy kiegyensúlyozott és boldog kapcsolatunk. Hajtjuk kímélet nélkül az eredményeket, ismerkedünk, házasodunk, elválunk, majd ismét ismerkedünk - mindezt egyre gyorsabb ütemben, miközben egyre többet várunk el partnerünktől. Mi  boldogabbak akarunk lenni a másiknál, túl akarunk tenni mások örömén! Látjuk a médiából kiömlő - akár hamis illuziókat keltő - képeket, hallgatjuk a barátok sikereit és irigykedve elképzeljük azt, amikor mi is a rózsaszín felhőkön lépkedünk kéz a kézben egy minden igényünket kielégítő partnerrel.
Hol van ennek a vége? Meddig szól a maximális boldogság és gondtalanság azonnal megszerzendő igénykeltésének hangzatos, de hamis és frusztráló harsogása? Hogy hosszútávon nincs folyamatos lebegés, nincs egyenes vonalú boldogságérzés, hogy kell fent is lennünk és bizony lent is? Az emberi lélek nem képes állandóan úszni a boldogság tengerében, vidámságosan csapkodni képzeletbeli karjaival, mert elfárad: nem képes elviselni a monotonítást. Lennie kell szomorúnak és vidámnak! Szépnek és csúnyának! Rossznak és jónak is!

Mikor fogunk végre belassulni és rájönni, hogy az élet lassú megélésének, élvezetek és a az igazi kivárásának is megvan a maga lélekemelő-nemesítő értelme? Ráadásul, amíg nem rakjuk össze saját magunkat és érezzük jól partner nélkül, addig csak támasznak fogjuk - szinte egy szülőpótlónak - használni és kihasználni őt. Önmagában is teljes világú emberek bevonzák a hasonlóan kerek egészeket és képesek a "szeretet ősrobbanásával" egy teljesen új és még szebb univerzumot létrehozni. Viszont két kicsi, sodrodó asztredoida ütközése inkább csak letör újabb és újabb darabokat és mindössze sérülést okoz...
Kilépve a csillagászati képzavarból: merjünk egy ideig egyedül maradni, partner nélkül, - persze közben tartsuk nyitva a kapukat és generáljuk a lehetőségeket -, s ne menjünk bele - mindössze az unalom elkerülése és a társadalmi nyomás miatt - félmegoldásokba csak azért, hogy legyen mellettünk valaki, hanem kivárva a sors kegyét akár 1, akár 2 év próbálkozás és önépítő szingli lét után összefuthassunk az igazival! Ne próbáljuk meg követni másokat, s mert nekik már van, mert nekik már sikerült, ezért mi egy kissé elkésve-lemaradva érzéstől sarkalva azonnal beleugorjunk egy kapcsolatba! Ha van egy szürke kapcsolatunk az leköt minket annyira, hogy már ne keressünk, ne kutassunk tovább, akkor már bezárkózunk és egy idő után már csak tehetetlenségből is ott ragadunk.
Hiszen csak az nyerhet, aki mer, aki kockáztat, aki tesz a sikeréért és aki - ha kell - szembe megy az elvárásokkal is...

Átugornám a bevezetőt.. Válaszolok pár kommentre, amivel a legutóbbi post-omat megtiszteltétek és kifejteném, hogy miért fontos a külső, főleg a netes ismerkedésnél! Idézném a kommentjeiteket és rögtön alatta következik is a válaszom:

Kezdetnek 2 könnyedebb hangvételű válasz, utána a komolyabb dolgok..

...avagy hogyan buktam be egy randit az Oscar miatt

Vau, az élet nagy meglepetés. Főleg, ha van benne egy nő. Avagy sok. S ha még annál is több, akkor meg egy óriási meglepetés-zuhatag. Nem tudom, de nem is akarom utolérni a nôi gondolkodást, nem is akarom őket megérteni - hiszen számomra csak a logikus gondolkodásmód halmaza áll rendelkezésre, míg a nekik az érzelmi intuíció és a néha belőle táplálkozó illogikátlannak tűnő ugrások és döntések is bejátszanak a döntésbe.
Hogy ez jó vagy rossz? Döntse el az olvasóm.

Sagittar visszatért a porondra és elmesél egy nem igazából eredményes randit:

Húszas évei végén járó, bölcsészlány a társkeresőn. Egy igényesnek vélt magazin társkeresőjén találtam rá. Írtam neki, válaszolt...
Teljesen átlagos levéllel kerestem meg. Csak pár szenvtelen, tényszerű sort írtam. Akkoriban még nem rendelkeztem jól megkomponált sablonlevéllel és azzal a rutinnal sem mint mostanában, hogy egy bélyeg méretű, kis fotó alapján nem érdemes megreszkírozni egy randit. A kép nem volt túl meggyőző, de akkoriban gyenge volt a felhozatal és beértem annyival, hogy szimpatikusnak tűnt. Az alakjára csak az adatlapján lévő számadatok alapján tudtam következtetni, a képen csak az arca volt látható. Utólag átgondolva, olyan képet tett fel magáról, ami alapján nem tudtam behatárolni, hogy hogyan is nézhet ki, sőt simán elsétáltam volna mellette az utcán. Tanács: csak olyanokkal randizzatok, aki fotón(kon) megmutatja magát legalább annyira kivehetően, hogy a randin megismered és ne kelljen rákérdezni, hogy te vagy az?

Sokan vagyunk, sokfajta elképzeléssel az élet dolgairól. Ez hatványozottan igaz az emberi kapcsolatokra és érzésekre. Két ember közti történésekre nincsenek általános szabályok, nincsenek jól bevált fogások manapság. Régi időkben megpróbálták a szexualitást és a ffi-női kapcsolatot kordában tartani rengeteg szigorú szabállyal és a nemek szeparálásával. Akkor tudták mi az ildomos és mi a "bűn".
Manapság azonban - miután modern korunk eltörölte a régi illemeket - itt maradtunk bámilyen fogódzó nélkül. A szex elől elhúzták a szemérem paravánját, kikerült a négy fal közül és már egyáltalán nem felháborító beszélni róla: sőt! A maradi felfogás - csak a házasság után legális és csak azon belül lefeküdni - elmúlt (jó, most hagyjuk ki a bigott vallásos embereket a képből!). De nem lépett a helyére egy másik - társadalmilag elfogadott - erkölcsi szabály: hogy igazából mikor jó két felnőtt embernek intim viszonyba keverednie?

Mindenki megy a saját feje után. Jobban mondva az érzelmei után. Vagy egyes  vadászok csakis alsóbb régiók parancsainak engelmeskednek. De - előbb vagy utóbb - mind találkozni fog a dilemával: szexelni vagy még nem szexelni, ez itt a kérdés!
Gondolataim most elkerülik az egyéjszakás kapcsolatokat: azok tisztán a vágyak gyors és hatékony levezetéséről szólnak - ezen nem sokat kell tökölni (ill. pont azt). A cikk inkább e dimenzión túli kapcsolatról szól, ahol már szimpátia, érzelmek is kezdenek kialakulni, ám nem tartanak a felek az őrjítő szerelemnél. Ezek pont a netes randik esetében adódnak, ahol a szórakozóhelyi kábulat és felfokozott vágyak nélkül, mindössze egy kedves beszélgetés zajlik le első alkalommal egy nyugodt kis kávéházban felmérő jelleggel. A lényegi lépés a második és az az utáni találkákon következik: a bizalom megszületett, az érdeklődés mindkét részről kicsírázott.

Sikerült már nekem is a második randin lefeküdni lánnyal és megkaptam az ötödik után, hogy hogyan is képzelem én ezt: mit keresek, barátnőt vagy szeretőt? (mert ez utóbbira van megfelelő alanya a hölgynek - tényleg, honnan van csak szexre tartalékban mindig pasija a lányoknak?) Tehát az már biztos, hogy mindenki másképp gondolja: de vajh mindenkinek egyszerre igaza is van?  Mi lehet ebben a kérdésben a mérvadó? Valószínűleg az objektív mértékegységeket el lehet dobni, hisz ezekben az ügyekben kijelenteni azt, hogy a harmadik randin meg kell ejteni kissé nevetséges. Tehát idő alapú megítélést nem használhatjuk...

Vegyük alapul az érzelmeket? Ha már nagyon szeretjük egymást, jöhet a szex! Igen, de kinek mi a nagy és mi a kicsi? Hol lehet leellenőrizni a szerelem hőfokát? S hol van az az érzelmi lakmuszpapír, ami vaskos pirossal jelzi az igent? Amíg ezt fel nem találják, addig ez az ötlet is eldobva...

Akkor vegyük mértékegységül a tapasztalatot? Ha valaki már sok-sok partnerrel volt és maga az intimítás már nem jelent sokat, akkor tapasztalatával fordított arányosságban láthat neki. Igen ám, de mi történik ha a másik fél tényleg fél, mert ő nem ilyen belevaló?! Szóval mindkét résztvevőt kell vizsgálni, csak az egyiket ismerve  nem állapítható ki a megfelelő időpont.

Ha mindkét fél vágyát vizsgáljuk, ildomos és logikus akkor javasolni a szexet, amikor már mindketten ugyanannyira kívánják egymást, hogy még véletlenül se érezze az egyik a másikhoz képest kényszerhelyzetben magát és hasonló vágyakozással ugyanannyira élvezhesse. De vajh létezhet-e olyan kapcsolat két ember közt, amikor  azonos érzelmekkel fordulnak egymás felé? Kizárható...

A szerelem - sokan úgy tartják - őrület egy bizonyos megnyilvánulása. A szex pedig akár őrülten jó és eszméletlen is lehet. Tehát, amikor már agyament dolgokat is megteszel a másikért - pl. elveszed feleségül :-) -, máris jöhet a szex. Tehát az őseink gyakorlata - miszerint szex csak házasság után lehetséges - jó volt? Nem hiszem. S ez fôleg a mai világban - ahol elve szabadabbak is vagyunk ill. a válások száma így is túl nagy - járhatatlan...

Vagy beszéljük meg

Lehet, hogy nem is kellene érzelmekhez kötni e testi vágyat csak azt nézni, hogy kialakult-e és onnantól kezdve csak az élvezetért csinálni. De az egyéjszakás kapcsolatokat már kizártuk az elején, így halmazunkba kizárólag a komoly vagy annak induló kapcsolatok tartoznak bele, ahol már valamifajta érzelmi kötödés kialakult, hiszen érzelmekkel sokkal élvezetesebb a szex. Ebben az esetben visszajutunk kiindulási pontunkhoz:
Mikor szabad és érdemes lefeküdni?

Kedves lánybarátom szegezte nekem nemrégiben ezt a kérdést:
"...most komolyan, ez rohadtul idegesítő tud lenni, amikor minden rendben van, aztán meg a pasi, annak ellenére, hogy meg volt beszélve, nem ad hírt magáról, és ha írnak neki, akkor nem válaszol, ez köcsögség, egyszerűbb lenne közölni az igazságot, hogy nem és kész"

Szóval a "bátor" férfiakról pár szó. Az köztudott, hogy általában a hímneműek nem tudnak szakítani, képtelenek kilépni stagnáló kapcsolatukból. Megmondani szemtől szemben, hogy bocs nem te vagy az, akivel el tudnám képzelni az életemet, s a következő problémák miatt nem érzem úgy, hogy... Még egy hosszú kapcsolat után sem megy könnyen, pláne egy vadidegennek 1-2 randi után.

Sagittar hosszas unszolásomra leírta jelenlegi párjának igen kalandos megismerésének tanulságos és kivételes történetét. Kivételes sztori, nem mentes a fordulatoktól és a női ill. férfilélek igen kacifántos működésének néha igen logikátlan csapongásától az ismerkedés útvesztőiben. A szerző stílusában értékelem, hogy őszinte és semmiféleképp nem akarja elferdíteni történeteit a közjó és az általános erkölcsi avagy gondolkodásbeli sablonok irányába, mégha az egy picit talán negatív színben tűnteti őt fel. Ő bevállalja...

A párom megismerése...

Két lányról lesz szó a történetben. A mostani páromról és egy másik lányról, aki fontos szereplő a történetben. A mostani barátnőmet úgy fogom hívni a történetben, hogy Királynő a másik lányt pedig úgy, hogy Szicília. :)

Ilyet én még nem pipáltam: ez a randim nem volt egyszerű!!! Mintha egy kandi kamera forgatására csöppentem volna avagy valami extrém filmvígjátékba. A főszereplő hölgy már a telefonban sem volt könnyen kezelhető, mert nem akarta abbahagyni a kommunikációt s már régen elköszöntem tőle mikor még mindig mondta/nyomta... Leráznom csak úgy sikerült, hogy a harmadik elköszönés után megígértem, hogy ezt a sztorit folytathatja a személyes találkozáson.
Ám amit ott művelt az túlment minden határon: a feketeleves csak most jött! Fényképéhez képest jópár eltérést felfedeztem rajta (sokat lehet trükközni a megvilágítással, az életlenséggel, amelyek sok-sok bőr- és foghibát, ráncot, anyajegyet, kiütéseket, bajszot, pattanások tömkelegét tudják eltüntetni - nem kell ezek kezeléséhez feltétlen Photoshop!), de vállat vontam: hiába, a lovagiasság egyik alapszabálya, hogy a férfiember fapofával tűri, ha a nőszemély átveri...

Beültünk és rendeltünk két kávét. S a nő elkezdett beszélni. Kérdés nélkül. S csak mondta. És csak mondta. A hivatalban töltött fél napjával kezdte s hogy milyen szívásokat kellett végigcsinálnia. 5. perc után elvesztettem a fonalat. Csak kortyoltam a kávémat és zsibbadtam. A duruzsolása kellemes révületbe ejtett, tekintettem a szemben lévő kivetítőre meredt, ahol Ozy Osborne valóságshowja ment. Néha ránéztem de még mindig beszélt. Szép kislányok mentek el előttem s eszembe jutott, hogy miért kell így szenvednem, miért nem egy ilyen csinos lánnyal vagyok épp?
...duruzsolás...
10. perc: Ozy megöleli asszonyát: ő bezzeg megtalálta élete párját! Az öreg boldog lehet. Aztán megkergette hülye fiát a házban...
...duruzsolás...
(valami olyasmiről beszél, hogy a főnöke milyen nagy ember, mert már a hatodik olyan boltot nyitja, mint amilyenben ő is dolgozik)
15. perc: Szép lábú csinos szőke ül le tőlem jobbra barátnőjével együtt az asztalhoz. Oda kellene mennem!
...duruzsolás...
(Mintha visszatért volna a hivatalba...)
18. perc: A pincérlány köszönti ismerősét az egyik asztalnál. Beszélgetni kezdenek.
...hopp, mintha szünetet tartana: talán kérdezni is fog? Talán rájön, hogy a kommunikáció kétirányú dolog. De nem, csak levegőt vett...
20. perc: Klippet kezdenek adni az MTV-n. Ozy távozott. Jó a zene, próbáljuk megérteni a szövegét!
...duruzsolás...
22. perc: kérdezett!
- Neked milyen volt a napod?
- Sokat kellett melóznom, nagy volt a felfordulás, a rohangálás, de megoldottuk.
- Ó, nekem is rohangálós volt a napom, mert...
S megint elindul a folyam! Csak ömlik, csak ömlik...
25. perc: vége a mozinak, jönnek ki az emberek. Párok is kézenfogva. Eszem a szívüket! Tudják milyen szerencsések, hogy nem kell randizniuk?!
...duruzs, duruzs...
(valakinek összejött valami gyerek, sőt, rögtön ikerterhesség - de hogy kinek, már soha nem fogjuk megtudni!)
30. perc: Kezdek fáradni. Lassan meg kellene mondani a fájó igazságot, hogy ebből nem lesz fabatka se, a szerelem helyett megérkezett a pihe-puha álommanó és a kávé ellenére lecsukódik a szemem. Már feltűnően másfelé nézek és nem rá, hátha észreveszi magát...
...duruzs...
33. perc: Krisztusi korba - legalábbis ha perc alapon számolunk - ért kapcsolatunk. Ez lesz a fordulópont. És igen! Végre ismét kérdez, ráadásul ez igazán kapóra jön:
- És mit gondolsz rólam?
- Nézd, én úgy érzem, hogy mi nem egymást keressük.
S Isten ekkor egy újabb segítséget küldött pincérnéni képében.
- Kérem a számlát. Ja bocs, ugye nem kérsz mást? - kérdeztem.
- Nem, köszi.
Hirtelen felébredtem. Mégiscsak megmentettük az estét! Gyorsan rendeztem és rohamléptekben lekísértem a bejáratig - persze ott még mindig mondta volna, ám belefojtottam a szót: futni kezdtem a kijárat felé...

Szakaszokra tudom bontani a randijaim minőségét, milyenségét úgy, hogy egy-egy időszakra valamilyen szempont szerint csupa azonos csaj esik. Egy időben csak bankossal, míg máskor kozmetikusokkal hozott össze a net, s volt, amikor csupa ronda, majd csupa gyönyörű, majd megint máskor csak kudarcos ill. sikeres találkozásaim voltak.
Mostanában a még kapcsolatban élő, helyesebben mondva senyvedő, tengő-lengő, hervadozó csajok vannak soron. Társuk ugyan van - de minek -, mert nem tudja kielégíteni jogos elvárásaikat. Egy háztartásban, egy lakásban s mellette találkoznak velem! Mert ez nekik jár...
Következzenek esettanulmányaim a partnerrel rendelkező, mégis a neten egy másik után kutakodó lányokról!

A KAPCSOLATOK ESÉLYEIRŐL


Vajon miért nehéz párt találni ebben a kicsit elfajzott világunkban? Sokat gondolkoztam ezen. Elcsépelt, hogy mert nincs normális férfi vagy nő. A baj hogy az igények megnőttek és nehéz olyat találni aki:
- épp nyitott
- megfelelő időben és helyen ott van
- én is nyitott vagyok
- tetszünk egymásnak
- vannak közös pontok
- egyet akarunk (itt mielőtt félre értenéd, hogy egy fajta kapcsolatot akarunk):)
- mindketten olyan hatással vagyunk egymásra hogy katt legyen (vonzalom)
- kitudjuk egymásból hozni az egymás akarását
- legyen tűz
- és legyen kémia
Nem sok ez egyszerre?
Akkor szeretünk igazán amikor a másik fél alszik és miközben nézzük őt elönt az a melegség a szeretet és őrülünk annak, hogy így látjuk.


AZ ÉRETT NŐ DICSÉRETE

• Az érett nő sosem ébreszt föl az éjszaka kellős közepén azzal a hülye kérdéssel, hogy "Mire gondoltál most, szívecském?" - ugyanis ő magasról tesz arra, hogy te mire gondolsz.
• Az érett nő mindig hord magával óvszert, nem úgy mint a fiatalabbak, akik arra számítanak, hogy majd nálad lesz.
• Az érett nővel mindig olcsóbban kijöhetünk: a fiatalabbal ellentétben, aki még 12 martini után is vacilál, akár egy herbatea után is ágyba fekszik veled, ráadásul a lakásán.
• Az érettebb nő mindig gyorsabban szalad, mert állandóan csak kényelmes cipőt hord.
• Az érettebb nő őszintébb: nyugodtan lehülyéz, ha tényleg hülyén viselkedsz (nem úgy, mint a fiatalabb, aki fél, hogy elhagyod).
• Az érettebb nő sosem esik hirtelen teherbe, és nem célozgat arra, hogy emiatt kettőtök közöl valakinek sürgősen házasságot kellene kötnie vele (ha az érettebb nő véletlenül teherbe esik tőled, te leszel a legutolsó, aki ezt megtudja).